2010. január 18., hétfő

Athén aranykora

A görög történelemben klasszikus kornak nevezik a perzsa háborúktól a Kr. e. 300-as évek közepéig tartó időszakot. Többek között azért, mert ekkor keletkezett a görög földön mindaz, amelyet az utókor is példaértékűnek tart, mind a kulturális, mind a politikai élet területén.
A kor irányadó városállama Athén - melynek jó hírét a perzsákon aratott győzelem öregbítette - szövetségi rendszert hozott létre s ellenlábasával, Spártával szemben kisebb csatározások után, Kr. e. 446-ban 30 évre békét kötött. Így a mindössze 2600 km2 -nyi városállam, Attika az Égei-tenger meghatározó nagyhatalma lett. A külső veszély elhárítása után Periklész, a kor leghíresebb athéni politikusa a város fejlesztéséhez foghatott. Általában Periklész korát szokták aranykornak nevezni, kifejezve ezzel a városállam gazdagodását, a kulturális és politikai vívmányok jelentőségét.