2010. március 24., szerda

A világ legnagyobb csatahajója: a Yamato



A japánok 1937-ben szuper csatahajók kifejlesztésén kezdtek el dolgozni. A haditengerészet hajógyárában négy hajó építésébe fogtak, melyből csak 3 készült el. A Yamato, a Musashi és a Shinano nevekre keresztelt hajókkal azonban sikerült felvenniük a versenyt az amerikai flottával szemben. Az új hajók között is a négy éven át készülő Yamato volt a legtökéletesebb, és az adottságaival a világ legerősebb és legnagyobb csatahajójaként tartották számon.

A számtalan tökéletes technikai és formai újításon átesett Yamato a Midway-szigeteknél is vezérhajóként vonult fel és sértetlen maradt. Az első komolyabb sérülését 1943 decemberében szerezte, amikor az amerikai Skate tengeralattjáró megtorpedózta. A helyreállított hajó alig egy év múlva újabb károkat szenvedett el, de ez is orvosolható volt.

1945. április 7-én az Okinavába tartó csatahajót az amerikai légierő egységei több hullámban, két órán át bombázták. A Yamato olyan súlyos károkat szenvedett, hogy süllyedni kezdett. Amikor a hajó felborult, egy robbanás következtében a test szétszakadt.

Seiichi Ito altengernagy mellett a legénység soraiból mintegy 3060-an haltak meg a tragédiában. Összesen csak 269 embernek sikerült megmenekülnie. A japán haditengerészet szakvéleménye szerint az áldozatok magas száma két okra vezethető vissza. Egyrészt a Yamato nem volt elegendő mennyiségű mentőhajóval és mentőövvel felszerelve, másrészt a hajóról elmenekült tengerészeket a mélyen repülő amerikai gépek hosszú időn át lőtték.

A 263 méter hosszú, 70 ezer tonnás hajó pusztulásával a japán haditengerészet egyik legnagyobb veszteségét könyvelhette el.