A spanyol armada pusztulása IV. rész

Ebben a veszélyes órában a védelem ügye már nem a királynőé volt, hanem alattvalóié; mindenki megtette, amit képességei és lehetőségei szerint megtehetett. A nagy kalózok - Drake, Hawkins és a többiek - saját költségükön rendbe hozatták a királyi hajókat, amelyeket a királynő zsugoriságból hagyott volna tönkremenni. A törvényhatóságok és a hivatalos testületek egymást túlszárnyalva buzgólkodtak. Egyedül London városa harminc hajót fegyverzett föl. Még az olyan udvaroncok és földbirtokos nemesek is, mint a léha életviteléről híres Sir Robert Cecil vagy Sir Charles Blount, felhagytak a falkavadászattal és a vidéki élet örömeivel, hajókat vásároltak, és felcsaptak kapitánynak. Lord Thomas Howard admirális nem volt tehetséges tengerész, de volt olyan intelligens, hogy legalább nem akadályozta azok munkáját, akiknek viszont volt tehetségük. Ebben a hazafias nekibuzdulásban született meg Anglia első igazi flottája: mintegy harminc királyi hajó és százötven felfegyverzett magánbárka. A spanyolokéhoz képest az angolok előkészületei kisiparinak és zűrzavarosnak tűnhetnek, de nem zsarnok király egyéni ambícióját, hanem egy egész nép élni akarását tükrözték.

Sir Francis Drake

Az Armada végül 1588. május 29-ére összeállt, de már másnap szétszórta egy hatalmas vihar. Miután kijavították az elszenvedett károkat, újra útnak indult, de két hét múlva egy újabb vihar arra kényszerítette, hogy La Corunában keressen menedéket, ahol kénytelen volt egy egész hónapig vesztegelni. Július 22-én újra tengerre szállt. A Vizcayai-öbölben elveszített négy gályát, míg végül július 30-án eljutott a La Manche-csatornába.

Amikor a Golden Hind hajó Plymouthba érkezett a hírrel, hogy a spanyolok megkerülték a Lizard-fokot, Sir Francis Drake éppen labdázott a parton. - Nincs okunk sietni - mondta -, előbb befejezzük a játszmát, azután elintézzük ezeket a spanyolokat. Emögött az angol hidegvér példájaként idézett kijelentés mögött valójában ez állt: Drake jól tudta, hogy ugyanaz a szél ,amely az Armadát a partok felé sodorja, megakadályozza az angol hajókat abban, hogy kifussanak Plymouth kikötőjéből. Medina Sidonia, ha csak a legcsekélyebb kezdeményező készséggel is rendelkezett volna, bezárhatta volna az angol flotta nagy részét saját kikötőjébe. Tengerésztisztjei ezt is javasolták neki, de a tengernagy csak halogatta a döntést, majd felolvasta előttük a királyi parancsot, amely megtiltja nekik a csatározást azelőtt, hogy Párma hercege csatlakozna hozzájuk. A távolban és a tényleges körülmények ismerete híján hozott parancshoz való ragaszkodásával az Armada elszalasztotta egyetlen lehetőségét a győzelemre.

Az angolok nem számoltak ellenségeik gondatlanságával. Mivel még mindig ellenszél fújt, július 30-án éjjel az angol tengerészek a kivetett horgonyok segítségével csak nagy keservesen tudták kivontatni hajóikat a nyílt tengerre. Másnap az Armada elhaladt Plymouth előtt. Mivel a tengeren kerülte meg a kikötőt, Drake számára a szél már kedvezően fújt.

Az Armada a gályaflottáknál jól ismert "sas" formátumot vette föl, a két szárny közötti távolság hét tengeri mérföld volt. A hatalmas spanyol hajók méreteit még csak növelték a hajók farán és orrán lévő magas építmények. Ezek a hajók lassúak, nehezen kormányozhatók voltak, telezsúfolva emberekkel, lévén, hogy a spanyolok csak egyetlen taktikát ismertek: az ellenséges hajó megcsáklyázását.

Ágyúik azt a célt szolgálták, hogy végigsöpörjék az ellenséges hajók fedélzetét. A spanyolok a tengeri ütközeteket voltaképpen hajókon megvívott gyalogsági csatának tekintették.

Az angolok elképzelése egészen más volt. Hajóik sokkal kisebbek voltak, mint a spanyolokéi, fedélzetük lapos volt, nem volt rajtuk semmiféle építmény, nem magaslottak ki a vízből, kitűntek gyorsaságukkal és kormányozhatóságukkal. Kevés volt rajtuk a katona, hatékony fegyver viszont annál több. Nem volt főparancsnokuk, így nem volt haditervük sem. minden angol hajó saját megfontolása alapján manőverezett; a taktika viszont azonos volt: kihasználva az angol hajók mozgékonyságát, meg kell közelíteni az ellenséget, majd gyilkos ágyútüzet kel zúdítani rá. Ezután a megcsáklyázás veszélye miatt gyorsan el kell távolodni az ellenséges hajóktól. A spanyoloknak nem volt lehetőségük arra, hogy utolérjék fürge ellenségeiket: nem tehettek mást, mint hogy szorosabbra vonták soraikat, és bámulatra méltó beletörődéssel várták sorsukat. Az angolok ágyúi nem voltak elég hatékonyak ahhoz, hogy elsüllyesszék a nagy hajókat, de a fedélzeten lévő katonák között szörnyű pusztítást végeztek. Így esett, hogy hat napi csatározás alatt az Armada csak két hajót, de közel kétezer embert veszített. Sok hajó súlyosan megsérült. Medina Sidonia kétségbeesett. - Mit tegyünk? - kérdezte egyik tisztjétől. - Folytassuk - hangzott a válasz. De az Armada a végtelenségig nem tudott elviselni egy ilyen mértékű érvágást, és végül menedéket keresett Calais-ban.