Jamasita Tomojuki
December 11-én a japánok több sikeres hadműveletet hajtottak végre a keleti hadszíntéren. Ezek közé tartozott Malajzia északi része és a Fülöp-szigetek elleni támadás, Bangkok elfoglalása, Hongkong ostroma és sikeres, gyors partraszállás néhány csendes-óceáni szigeten, köztük Guam szigetén.A brit helyőrségeket meglepetésszerűen érték a japán támadások, részben azért, mert parancsnokaik lebecsülték a japán veszélyt. A japánok legnagyobb győzelmeiket támadó hadműveleteiknek köszönhették. December 8-án a japánok két tengerészgyalogos hadosztályt tettek partra Thaiföld déli részén és a malájziai határtól délre, Kota Baharu-nál.
A térség védelmével megbízott brit tengernagy, Tom Philips súlyos hibát követett el azzal, hogy két csatahajót (a Prince of Wales-t és a Repulse-t) légi támogatás nélkül indított útnak a partraszállás megakadályozására. Japán bombázók megtámadták és elsüllyesztették mind a két brit csatahajót. A rá következő napok harcaiban jelentős szerepet játszottak a repülőgépek. Valamennyi brit gyarmatot súlyos japán légitámadások érték. Decemberben 12.600 polgári személy vesztette életét, amikor a japánok Penangot, a Malajzia északnyugati vége előtt lévő szigetet bombázták. „A japánok abszolút fölényben voltak, mi viszont mindenütt gyengén és védtelenül álltunk ott.” – írta emlékirataiban Churchill.
Hong Kong a védelmi lehetőségein túl is ellenállt. Sir Mark Young kormányzó elutasította a megadásra szóló felhívást, jóllehet mindössze két kanadai gyalogoszászlóalj állt rendelkezésére.
A japánok december 18-án nagy erőket tettek partra, de csak karácsonyra voltak képesek legyűrni az ellenállást, miután foglyul ejtettek 11.000 polgári személyt, akik közül sokakat szuronnyal öltek meg. Ez volt az első eset, ami előrevetítette, hogy milyen borzalmas vég vár a japán foglyokra. Arra törekedve, hogy mind a kínai szárazföldön, mind pedig a tengereken képesek legyenek ellenállni a japán villámháborúnak, a szövetségesek több ország haderejét átfogó, közös parancsnokságot hoztak létre. Az ABDA (amerikai, brit, holland=dutch és ausztrál) parancsnokává Sir Archibal Wavell tábornokot nevezték ki. Első dolga volt, hogy cirkálókból, rombolókból és tengeralattjárókból flottát szervezett azzal a céllal, hogy legkevesebb 45.000 főt juttasson el Malajziába. Az egység Indiából kivont brit és holland, valamint egyenesen hazájukból érkezett ausztrál és amerikai katonákból állt. A Malajziában harcoló japán csapatok parancsnoka Jamasita Tomojuki volt.
A hadművelet végrehajtásába a japán hadvezetés mint- egy 70 ezer főt vont be a szárazföldi haderő állományából Jamashita tábornagy parancsnoksága alatt, továbbá 9 cirkálót, 16 torpedórombolót, 16 tengeralattjárót, 3 repülőgép-szállítót, számos szállító és kisegítő hajót, mintegy 600 repülőgépet a hadsereg és a flotta állományából. Ezekkel az erőkkel szemben Percival tábornok parancsnoksága alatt összpontosított angol csapatok álltak, 3 hadosztállyal és több önálló egységgel (100 ezer fő). Tevékenységüket a Keleti Flotta támogatta. A Malájföldön kialakult helyzet miatt az angol csapatok Távol-keleti Parancsnokságát Szingapúrból Colombóba (Ceylon szigetére) telepítették át. Az angol csapatok kísérlete, hogy a japánok támadását Johore tartomány területén megállítsák, nem járt sikerrel. Január végére a japánok elérték Szingapúrt. Az eddigi veszteségük 4500 fő volt - az angoloké 25.000, a legtöbbje hadifogoly. Otthon Churchill még mindig nem volt hajlandó elhinni, hogy Szingapúr eleshet. Friss csapatokat küldött oda, amelyek hajóikról egyenesen a fogságba szálltak partra.
A japánok február 8-án kezdték meg Szingapúr ostromát. Egy hét múlva az angolok megadták magukat, pontosan abban a pillanatban, amikor a japánok kifogytak a lőszerből. A japánok 35.000 emberrel foglalták el Szingapúrt. A védők 80.000-en voltak, és egytől egyig hadifogságba estek. Ez volt a brit történelem legnagyobb szabású kapitulációja, és az egyik legszégyenletesebb is.
A brit katonák kapitulációja
Miután Pearl Harbornál elpusztult az amerikai flotta fő ereje, Japán előtt nyitva állt az út. A japánok előzőleg álmodni sem mertek ilyen helyzetről, és az ezután következő sikersorozatuk a háború egyik legnagyszerűbb rögtönzése volt. Igen kis erőkkel érték el, rendszerint az ellenfélnél kisebbekkel. A japán hadsereg zöme a háború végéig Mandzsúriában maradt, és a maradék jó része is a kínai szárazföldön volt.
A japánokat az vitte győzelemre, hogy gyorsabbak voltak az ellenfélnél, és persze az, hogy ha időlegesen is, de övék volt a tengeri fölény.
