A reformkori országgyűlések Magyarországon

Előzmények

- A gazdaság még a földesúri-paraszti feudális viszony alapján működik, ebben a rendszerben azonban már egyik fél sem érdekelt. A gabona nem eladható, a rendszert korszerűsíteni kellene (ezt pár tehetős nagybirtokos már elkezdi, de máshol tőkehiány miatt lehetetlen véghezvinni): háromnyomásos gazdálkodás helyett vetésforgó, vaseke és vetőgép használata. Több a zsellér, mint a jobbágy.

- A nemesség széttagolódik: bocskoros nemesek saját maguk gazdálkodnak. A középbirtokos nemesség nagy része eladósodik, pedig politikai hatalmuk nagy.

- A céhesek jól vannak, szeretnék, hogy maradjon a feudális rendszer. A céhen kívüliek, iparosok, kereskedők (nagyjából mindenki) változást szeretne, de gazdasági erejük csekély ehhez.

Reformkor

- Azért reformkor, mert pozitív, felívelő korszak, reformok kerülnek bevezetésre, modernizáció történik

1825-1827-es országgyűlés

- Felsőbüki Nagy Pál: Ostorozza az arisztokratákat, hogy nem tesznek semmit. Ösztönzi őket, hogy csináljanak valamit.

- Széchenyi István felajánlja egyévi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia felállítására (kb. 60000 Ft)

- Az 1791-ben kiküldött bizottságok jelentéseinek megtárgyalása (közlekedés, bányászat, feldolgozóipar)

1830-as országgyűlés

- Széchenyi bemutatja Hitel című művét – összefüggő reformprogramot tálal. Benne:

• Fel kell oldani a jobbágyok feudális kötelezettségeit, és meg kell szüntetni az erkölcstelen és haszontalan robotot. Mindezt úgy, hogy ne érje károsodás a birtokosokat
• A mezőgazdaság kapitalista átalakításához hitelre van szükség
• Az ősiség törvényének megszüntetése à a nemesek földvásárlási joga, és a nemesi adózás

- A Hitelt erősen bírálják, mert:

• Ellentmondásos
• A vezető szerepet Széchenyi az arisztokráciának, saját osztályának szánja
• Önként akarja rávenni az embereket azokra az újításokra, amit pl. Anglia forradalommal ért el.

- A bírálatra Széchenyi a Világ (mint világosság) című munkájában válaszol (1831), majd Stádium című művében összefoglalja rendszerét.

• El kell törölni az ősiség törvényét.
• El kell törölni a kincstár jogát a birtokra a család kihalása esetén.
• Birtokszerzés joga a nemesek részére
• Törvény előtti egyenlőség
• Részleges közteherviselés
• Belső vámok (mindenki által fizetve), utak, vizek rendezése és jó karbantartása országgyűlési tárgyak
• A monopóliumokat, céheket meg kell szüntetni.

- A magyar ügy előrehalad

• A Curia és a Helytartótanács már magyarul működik.
• 1834-től nem lehet ügyvéd az, aki nem tud magyarul

- Gyűjtések a Hídra és középítkezésekre

- Hajózás: Vaskapu hajózhatóvá tételének elkezdése; A Tisza szabályozásának előkészületei; Hajógyár és téli kikötő létesítése

- Selyemhernyó-tenyésztés népszerűsítése

- Első gőzzel hajtott hengermalom megépítése

1832-1836-os országgyűlés

- Haza és haladás: A reformokat I. Ferenc és Metternich konzervativizmusával szemben kellett kivívni. Ahhoz pedig, hogy az ország megújulhasson és haladhasson a fejlődés (haza és haladás), nemzeti függetlenségre van szükség.

- A reformerek rájönnek, a reformok elfogadtatásának módja, ha a parasztságot is maguk mellé állítják; ezt pedig úgy érhetik el, hogy kiterjesztik a jobbágyok jogait.

- Az adminisztrációs procedúra miatt ilyen hosszú, mert:

• Alsó és felsőház sosem tud megegyezni
• Egymásnak átirat formájában küldik a törvényjavaslatokat, de ha azok nem egyeznek, újra kell tárgyalni
• Leirat és felirat a kommunikáció formája a király és a parlament közt

A jobbágyság felszabadítása

Kölcsey beszéde: „Hazánk történetében a példák borzasztóbbak, mint akárhol… ilyen esetekben mi a mód…? Talán hóhérpallos és kötél? mik a bűnösök ellen fordíttatnak. Nyomorult eszközök! Mert ezek semmivé tehetnek ugyan egyes életet; de itt … a szó azon halhatatlan, hódíthatatlan szellemről van, mely századok óta … ég. És ezt … nem győzi le hatalom, ezt csak megszelídíteni lehet. Nem egyébbel pedig… csupán két szó: szabadság és tulajdon!”

Wesselényi könyvéből (mely itthon be volt tiltva): „A nemesség az ország nagy részében… lusta henyeségben öli el idejét addig, míg a minden terhet hordozó parasztság véres verítékével míveli a földet…”

- Önkéntes örökváltság: a jobbágyok pénzzel váltják meg szolgáltatásaikat és telküket.

• Kérdés: ki kártalanítja a nemest? – A paraszt/az állam/senki?
• Az országgyűlés végül elfogadja, de a király visszautasítja („Az indítványokat agyonütöm”).
• Új kör – a szavazatokat megvesztegetéssel, leitatással stb. megváltoztatják. Kölcseynek is megváltoztatták, ezért le is mondott.

- Terjed a nyilvánosság

• Joghallgatók látogatják a diétákat, ők lesznek a közvélemény (és a 48-as nemzedék)
• Kossuth Lajos kitalálja a kézírással sokszorosított és terjesztett országgyűlési hírlapot.

A Habsburg Birodalom visszavág

- I. Ferenc meghal (1835), utódja a gyengeelméjű V. Ferdinánd. Inkább Metternich kezében a hatalom.

- Metternich fél a nemzeti ébredéstől, mert az fenyegeti a Habsburg Birodalom létét. Úgyhogy közbelép.

• Az országgyűlési ifjak vezetőjét, Lovassy Lászlót 10 évre ítéli Spielberg várbörtönében
• Kossuth lapját, a Törvényhatósági Tudósításokat betiltja. Mikor Kossuth segítséget kér a megyéktől, börtönbe vágják.
• Wesselényit lázításért és felségsértésért 3 évre zárják börtönbe (betegen).

1839-40-es országgyűlés

- Gazdasági szempontból fontos országgyűlés

• Váltótörvény
  
• Szabad gyáralapítás, szabad kereskedelem, a zsidó vallásúaknak szabad költözés és üzletnyitás joga
• Az önkéntes örökváltságot is törvénybe iktatják
• A politikai perek elítéltjei amnesztiát kapnak
• Csődtörvény

1843-1844-es országgyűlés

- Önálló védővámrendszer kialakítása (csak javaslat, mert a király elnyomatja a következő országgyűlésre)

- Erre Védegylet alakul (a magyar ipar védelmére társadalmi szervezet) – tagjai (országszerte) vállalják, hogy csak akkor vesznek külföldi árut, ha nincs magyar megfelelője.

- Megkönnyítik a protestantizmusra való áttérést

- A büntetőjog és büntetés-végrehajtás reformja

* Forrás: http://tortenelem.erettsegi.org/2010/03/reformkori-orszaggyulesek-magyarorszagon/

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig VI. rész

A japánok június 4-én érkeztek Midway közelébe és Nagumo parancsára azonnal megkezdték a támadást. Az amerikai radarok azonban észlelték a támaszpont felé tartó bombázóköteléket, illetve a kísérő „Zérókat”, így még időben a levegőbe emelkedhetett a szigeten lévő összes repülőgép. A meglepetésszerű támadás terve ezzel semmivé lett, ennek ellenére a japánok leszórták bombaterhüket a kijelölt célpontokra. Bár néhány találat kétségkívül súlyos kárt okozott, az első hullám korántsem érte el a kívánt eredményt, ezért az akciót meg kellett ismételni. Erről értesülve Nagumo utasítást adott a hordozók fedélzetén álló – az amerikai flotta elleni támadáshoz előkészített, ezért torpedókkal felszerelt – repülők átfegyverzésére. A tengernagy döntését az is megkönnyítette, hogy felderítői nem találták az amerikai hajókat. Ám mialatt a torpedók helyére bombák kerültek, az egyik (kutatórepülést végző) hidroplán mégis ráakadt Spruance és Fletcher egységeire. Nyolc óra harminc körül tehát újra leállt az átfegyverzés, ráadásul ekkor tértek vissza Midway irányából az első hullám gépei is. Ugyan a japánok helyzetéről csak hiányos adatok álltak az amerikaiak rendelkezésére, Spruance mégis támadásba küldte a Hornet, a Yorktown és az Enterprise repülőit. Terve az volt, hogy először a lassú torpedóvetők emelkednek magasba, melyeket a gyorsabb zuhanóbombázók és vadászok követnek. A gépek útközben találkoznak, és együtt vetik magukat a császári flottára.

A torpedóvetők azonban a vártnál hamarabb leltek rá az ellenségre és 9 óra 25 perckor támadásba lendültek; a lomha gépek között azonban nagy pusztítást végeztek japán védővadászok. A zuhanóbombázók egy órával később érték el a hordozókat, amelyek épp repülőik indítására készültek. Az Enterprise gépei – gyenge légvédelmi tűz mellett – már az első rárepülés során leszámoltak az Akagival és a Soryuval, míg a Yorktown repülői a Kagát vették célba – eredményesen. A szörnyű veszteségek ellenére nem maradt el az ellentámadás, melyet az egyetlen épen maradt hordozó, a Hiryu zuhanóbombázói indítottak; a gépek délután egykor érték el és súlyosan megrongálták a Yorktownt. Az üresen sodródó, kiégett hajónak végül június 7-én a japán I–168 tengeralattjáró adta meg a kegyelemdöfést, miután több torpedóval elsüllyesztette. Azonban a Yorktown vesztét okozó Hiryu sem kerülhette el sorsát, az amerikai bombázók ugyanis a Midway-nél felvonultatott negyedik japán hordozót is hullámsírba küldték. Június 5-én hajnalban Yamamoto lemondott a szigetcsoport elleni invázió tervéről, egyben utasítást adott a visszavonulásra. A hátráló csapatok megpróbáltatásai azonban ezzel még nem értek véget, hiszen az őket üldöző amerikaiak június 6-án tűz alá vették két nehézcirkálójukat, a Mogamit és a Mikumát, melyek közül az utóbbi végzetes találatot kapott.

A midway-i csatában a japánok több mint 200 repülőt és 4000 embert vesztettek, szemben az amerikaiak 150 gépével, illetve 300 katonájával. Szertefoszlott a császári haditengerészet verhetetlenségéről szőtt legenda is, ám a távol-keleti haderőt ennél súlyosabban érintette az, hogy a háromnapos ütközet veszteségei – különös tekintettel a négy repülőgép-hordozóra – a háború végéig pótolhatatlannak bizonyultak.

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig V. rész

Elméletben a szövetségeseknek két erődjük volt: az amerikaiaknak Manila, az angoloknak Szingapúr. Mindkettő a tengeri úton érkező erősítésektől függött, és a tengeri fölény elvesztését senki sem látta előre. Korábban egy időben az amerikaiak azt gondolták, hogy háború esetén ki kell vonulniuk a Fülöp-szigetekről. 1941 nyarán azonban odaküldték Douglas MacArthur tábornokot, hogy vegye át a parancsnokságot.

Douglas MacArthur

MacArthur volt Amerika legmutatósabb tábornoka, ősz haját feketére festette - meleg időben eresztette is a színét -, és tündökletes uniformisát saját maga tervezte. Ő volt az Egyesült Államok rangidős tábornoka is, aki 1935-ben vonult vissza a szárazföldi hadsereg vezérkari főnöki posztjáról, és még az utódja, Marshall is rettegett tőle.

MacArthur erősködött, hogy ő tartani tudja a Fülöp-szigeteket, amíg megérkezik az erősítés. Senki sem próbált nemet mondani neki. Kezdettől fogva rosszul alakultak a dolgok. A japán légierő december 8-9-én váratlan csapásokat mért az amerikai repülőterekre, és a luzon-szigeti Cavite bázisra, megsem- misítette a nehézbombázók felét, és a vadászgépek több mint egyharmadát. A 17 megmaradt B-17-es típusú repülőgépet és mintegy 70 vadászgépet, valamint a haditengerészeti légierő felderítőgépeit az amerikaiak a déli körzetekbe telepítették át. Így az amerikai repülőgépek legtöbbje a földön semmisült meg az első napon, pedig megkapták a figyelmeztetést, hogy Pearl Harbort támadás érte.

Az amerikai Fülöp-szigeteki szárazföldi erők nem tudták megakadályozni a japán deszantok partraszállását, és érzékeny veszteségeket szenvedett, december 23-án MacArthur tábornok parancsot adott a csapatok visszavonására a Bataan-félszigetre, majd a Corregidor-szigetek erődítményébe. Erősítés nem érkezett. 1942. március 11-én MacArthur parancsot kapott a távozásra. Mielőtt elment, kijelentette: "Visszajövök!" Május 6-án utódja, Wainwright Corregidornál megadta magát. Az amerikaiak és fülöp-szigeti szövetségeseik 140.000 embert veszítettek, a japánok 12.000-et. Ilyen súlyos árat kellett fizetni azért, hogy ne essék csorba MacArthur tekintélyén.

Április elején a japánok azt tervezték, hogy elfoglalják az új-guineai Port Moresbyt, és onnan nyomulnak tovább Ausztrália felé. Az amerikaiak, akik a megfejtett japán rejtjeles üzenetek révén igen tájékozottak voltak, előkészítették az ellencsapást.

Az Egyesült Államok Csendes-óceáni Flottájából Fletcher parancsnoksága alatt 2 repülőgép-hordozó magasabbegységet irányítottak a Korall-tengerre.

Állományuk a Yorktown és a Lexington nehéz repülőgép-hordozóból (143 repülőgép), 5 nehézcirkálóból, és 9 torpedórombolóból állt. Ugyancsak Fletcher alárendeltségébe helyezték Kreiss tengernagy ausztrál cirkálóraját (3 cirkáló, 2 torpedóromboló), amely már a Korall-tengeren tartózkodott. A 2 amerikai és 3 japán hordozón szállított repülőgépek száma körülbelül egyenlő volt, ugyanakkor azonban a szövetségesek a parti településű légierejük révén fölényben voltak a hadművelet térségében, a japánok 315 gépével szemben 450 géppel rendelkeztek.

Május 8-án a Korall-tengeren összecsapott a két hajóhad. Az amerikai légi felderítés felfedezte Új-Guinea keleti végénél a japán deszant erőket, másnap több mint 90 repülőgép emelkedett fel az amerikai repülőgép-hordozókról, és csapást mértek a Shoho könnyű repülőgép-hordozója. A hajó a roham kezdete után 15 perccel elsüllyedt.

A japán gépek is felszálltak a hordozóikról, és mivel nem találták meg az amerikai hajókat, a "Neosho" nagyméretű tartályhajót, és az azt kísérő "Sims" torpedórombolót támadták meg. Május 8-án hajnalban az amerikai és a japán repülőgépek felderítették egymás repülőgép-hordozós magasabbegységeit, 82 amerikai és 70 japán repülőgép szállt fel csaknem egyidejűleg. Elsőként a Yorktownról felszállt 49 gépből álló csoport fedezte fel az ellenséget, és megtámadta a Shokaku hordozót. A japán hajón tűz ütött ki. Ezután még egy támadás érte a Lexington-ról felszállt gépek egy csoportja részéről, és így a Shokaku további sérüléseket szenvedett.

A japán gépek támadása következtében viszont megsérült a Yorktown is. A két hajót sűrű füst borította el, a gépeknek mégis sikerült leszállni hordozóikra, ami után a magasabbegység teljes sebességgel déli irányban eltávolodott a harc körzetéből. A Lexingtonon röviddel ezután hatalmas robbanás következett be, majd a hajót az amerikaiak elsüllyesztették. Ezalatt a Shokakun még mindig tombolt a tűz, a japán gépek kénytelenek voltak a Zuikaku-ra leszállni. Takagi tengernagy, a magasabbegység parancsnoka úgy döntött, hogy nem folytatja a támadást, előbb feltölti repülőgépeit üzemanyaggal. Ebben a helyzetben Inoue tengernagy, a 4. japán flotta parancsnoka parancsot adott, hogy a Port Moresby elfoglalására irányuló hadműveletet halasszák el, és valamennyi erő hagyja el a harc körletét. Ez az elhatározás az elöljáró parancsnokság felháborodását váltotta ki. Jamamoto tengernagy, az egyesített flotta parancsnoka megparancsolta, hogy folytassák az amerikai hadihajók üldözését. A 4. flotta május 9-én reggel el is indult déli irányba, de már nem tudta felfedni Fletcher magasabbegységét. A japán deszanterők visszatértek Rabaulba. A korall-tengeri ütközet ezzel véget ért. A korall-tengeri csata már a jövő arculatát mutatta.

A történelemben most először küzdött két flotta több mint másfélszáz kilométeres távolságból, anélkül, hogy látták volna egymást. A nagy csatahajók ideje lejárt; a repülőgép-hordozók vették át az uralmat.

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig IV. rész

Jamasita Tomojuki

December 11-én a japánok több sikeres hadműveletet hajtottak végre a keleti hadszíntéren. Ezek közé tartozott Malajzia északi része és a Fülöp-szigetek elleni támadás, Bangkok elfoglalása, Hongkong ostroma és sikeres, gyors partraszállás néhány csendes-óceáni szigeten, köztük Guam szigetén.A brit helyőrségeket meglepetésszerűen érték a japán támadások, részben azért, mert parancsnokaik lebecsülték a japán veszélyt. A japánok legnagyobb győzelmeiket támadó hadműveleteiknek köszönhették. December 8-án a japánok két tengerészgyalogos hadosztályt tettek partra Thaiföld déli részén és a malájziai határtól délre, Kota Baharu-nál.

A térség védelmével megbízott brit tengernagy, Tom Philips súlyos hibát követett el azzal, hogy két csatahajót (a Prince of Wales-t és a Repulse-t) légi támogatás nélkül indított útnak a partraszállás megakadályozására. Japán bombázók megtámadták és elsüllyesztették mind a két brit csatahajót. A rá következő napok harcaiban jelentős szerepet játszottak a repülőgépek. Valamennyi brit gyarmatot súlyos japán légitámadások érték. Decemberben 12.600 polgári személy vesztette életét, amikor a japánok Penangot, a Malajzia északnyugati vége előtt lévő szigetet bombázták. „A japánok abszolút fölényben voltak, mi viszont mindenütt gyengén és védtelenül álltunk ott.” – írta emlékirataiban Churchill.

Hong Kong a védelmi lehetőségein túl is ellenállt. Sir Mark Young kormányzó elutasította a megadásra szóló felhívást, jóllehet mindössze két kanadai gyalogoszászlóalj állt rendelkezésére.

A japánok december 18-án nagy erőket tettek partra, de csak karácsonyra voltak képesek legyűrni az ellenállást, miután foglyul ejtettek 11.000 polgári személyt, akik közül sokakat szuronnyal öltek meg. Ez volt az első eset, ami előrevetítette, hogy milyen borzalmas vég vár a japán foglyokra. Arra törekedve, hogy mind a kínai szárazföldön, mind pedig a tengereken képesek legyenek ellenállni a japán villámháborúnak, a szövetségesek több ország haderejét átfogó, közös parancsnokságot hoztak létre. Az ABDA (amerikai, brit, holland=dutch és ausztrál) parancsnokává Sir Archibal Wavell tábornokot nevezték ki. Első dolga volt, hogy cirkálókból, rombolókból és tengeralattjárókból flottát szervezett azzal a céllal, hogy legkevesebb 45.000 főt juttasson el Malajziába. Az egység Indiából kivont brit és holland, valamint egyenesen hazájukból érkezett ausztrál és amerikai katonákból állt. A Malajziában harcoló japán csapatok parancsnoka Jamasita Tomojuki volt.
A hadművelet végrehajtásába a japán hadvezetés mint- egy 70 ezer főt vont be a szárazföldi haderő állományából Jamashita tábornagy parancsnoksága alatt, továbbá 9 cirkálót, 16 torpedórombolót, 16 tengeralattjárót, 3 repülőgép-szállítót, számos szállító és kisegítő hajót, mintegy 600 repülőgépet a hadsereg és a flotta állományából. Ezekkel az erőkkel szemben Percival tábornok parancsnoksága alatt összpontosított angol csapatok álltak, 3 hadosztállyal és több önálló egységgel (100 ezer fő). Tevékenységüket a Keleti Flotta támogatta. A Malájföldön kialakult helyzet miatt az angol csapatok Távol-keleti Parancsnokságát Szingapúrból Colombóba (Ceylon szigetére) telepítették át. Az angol csapatok kísérlete, hogy a japánok támadását Johore tartomány területén megállítsák, nem járt sikerrel. Január végére a japánok elérték Szingapúrt. Az eddigi veszteségük 4500 fő volt - az angoloké 25.000, a legtöbbje hadifogoly. Otthon Churchill még mindig nem volt hajlandó elhinni, hogy Szingapúr eleshet. Friss csapatokat küldött oda, amelyek hajóikról egyenesen a fogságba szálltak partra.

A japánok február 8-án kezdték meg Szingapúr ostromát. Egy hét múlva az angolok megadták magukat, pontosan abban a pillanatban, amikor a japánok kifogytak a lőszerből. A japánok 35.000 emberrel foglalták el Szingapúrt. A védők 80.000-en voltak, és egytől egyig hadifogságba estek. Ez volt a brit történelem legnagyobb szabású kapitulációja, és az egyik legszégyenletesebb is.

A brit katonák kapitulációja

Miután Pearl Harbornál elpusztult az amerikai flotta fő ereje, Japán előtt nyitva állt az út. A japánok előzőleg álmodni sem mertek ilyen helyzetről, és az ezután következő sikersorozatuk a háború egyik legnagyszerűbb rögtönzése volt. Igen kis erőkkel érték el, rendszerint az ellenfélnél kisebbekkel. A japán hadsereg zöme a háború végéig Mandzsúriában maradt, és a maradék jó része is a kínai szárazföldön volt.

A japánokat az vitte győzelemre, hogy gyorsabbak voltak az ellenfélnél, és persze az, hogy ha időlegesen is, de övék volt a tengeri fölény.

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig III. rész

A Pearl Harbor-i támadás tehát leamputálta a csendes-óceáni amerikai hadiflottát. Meg kell azonban említeni, hogy japán szempontból ennek a támadásnak néhány jelentős szépséghibája volt a háború további kimenetelére nézve. Először - a japánok gyorsan visszavonultak, és nem foglalták el a támaszpontot. Másodszor - nem üldözték a keleti irányba visszavonuló amerikai flotta maradványait. Harmadszor - az elsüllyesztett flottaegységek között nem volt egyetlen repülőgép-hordozó sem. A Lexington ebben az időben Midway közelében tartózkodott, az Enterprise-nak a támadás előtt való napon kellett volna weekendre a kikötőbe érkeznie, de a rossz időjárás miatt egy napot késett, így megmenekült a pusztulástól.

Kaga - japán repülőgéphordozó

A megtámadott Egyesült Államok hadiflottája és légiereje számban felülmúlta a japánokét, ugyanakkor azonban szét volt szórva a világ minden tájára. A támadás időpontjában az amerikai szárazföldi légierő 7000 géppel rendelkezett, ebből azonban csak 1500 volt elsővonalbeli harcigép. Az amerikai tengerészeti légierőnek 3000 gépe volt, beleszámítva a gyakorlógépeket is. Ezeknek jelentős része szárazföldi támaszpontokra volt kihelyezve. A japán támadás időpontjában az amerikai tengerészeti légierőnek a Fülöp-szigeteken 182, a Wake szigeten 12, a Midway szigeten 12, a Hawaii-szigeteken 387 gépe volt, ehhez kell még számítani a Lexington és az Enterprise 60-60 harcigépét. A Csendes-óceán térségében tehát a japán támadás időpontjában az amerikai légierőnek jelentős gép-mínusza volt a japánokhoz viszonyítva. 1941-ben az amerikai haditengerészet 7 nehéz és 1 kísérő hordozóval rendelkezett, ebből azonban csak az említett Lexington és az Enterprise tartozott a Csendes-óceáni hadiflotta kötelékébe.

A Pearl Harbor-i támadáskor a japán tengerészeti légierő összesen 2120 gépet számolt az alábbi felosztásban: 660 vadászgép, 330 torpedóvető-bombázó, 240 földi támaszpontra kihelyezett bombázó, 10 szárazföldi felderítőgép, 45 szállítógép, 325 különféle típusú felderítési célokra használt hidroplán és 510 iskolagép. A fentiekben felsorolt gépekből 1250 volt modern harcigép. A japán szárazföldi légierő kb. 1300 harcigépből állt ebben az időben.

A Pearl Harbor elleni támadás nagy felháborodást keltett az egész országban. A semlegesség hívei máról holnapra eltűntek a közéletből. Roosevelt, a közvélemény csaknem egyhangú támogatásával, hadat üzent Japánnak.

A december 8-i amerikai hadüzenettel egyidejűleg Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, a Dél-afrikai Unió, a Kuomitang-Kína és több latin-amerikai ország is hadat üzent Japánnak. Röviddel ezután, december 11-én pedig Olaszország és Németország az Egyesült Államoknak üzent hadat, megpecsételve ezzel saját sorsukat. A második világháború kiterjedt a Csendes-óceán, az Indiai-óceán, Délkelet-Ázsia, India, a Fülöp-szigetek hatalmas térségeire. A japán offenzíva gyors és kegyetlen volt – hamisítatlanul japán stílusú „Blitzkrieg”.

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig II. rész

Ennek az lett a következménye, hogy a második világháború kritikus pillanatában Németország ott találta magát japán segítség nélkül, amelyre pedig nagyon számított.

1941 októberében kormányválság zajlott le Tokióban. A habozó és megalkuvásra kész Konoje Fumimaro herceg helyett a keményvonalas, nacionalista Tozso került a kormány élére. Katonákból alakított kormányt és ezek után már csak hetek kérdése volt Japán belépése a második világháborúba.

Jamamoto Iszoruku

1941. november 5-én Tozso utasította a japán flotta főparancsnokát, Jamamoto Iszoruku tengernagyot, hogy készítse elő a támadást Pearl Harbor amerikai haditengerészeti támaszpont ellen. Jamamoto, aki 1939 óta állt a flotta élén, személy szerint ellenezte ugyan a tervet, de végrehajtotta Tozso utasítását, amelyre a császár áldását adta.

A Hawaii szigeteken lévő Pearl Harbor támaszponton 1941. december 7-én a Csendes-óceáni amerikai hadiflotta jelentős része: 8 sorhajó, 28 torpedóromboló, 5 tengeralattjáró és 20 egyéb kisebb haditengerészeti egység horgonyoz. A szűk bejáratú és viszonylag sekély vizű (12 méter) kikötő, amelynek egyetlen kijárata korallzátonyon keresztül vezet, volt a japán tengerészeti légierő meglepetésszerű támadásának célpontja 1941. december 7-én 7 óra 55 perckor. Japán ezzel a hadüzenetet megelőző orvtámadásával belépett a második világháborúba. A támadó japán légiegységek első hulláma Fushida korvettkapitány vezetésével 100 db Mitsubishi 93-as bombázóból és Nakajima 99-es zuhanóbombázóból, 40 db Nakajima 97-es torpedóvetőgépből és 43 db Mitsubishi "Zero" vadászgépből állt. Egy órával később támadott a második hullám Shimazaki korvettkapitány parancsnoksága alatt: 54 kétmotoros bombázó és 81 db zuhanó bombázó, 36 vadász kísérete mellett.

A két légitámadás igen nagy eredményt hozott a japánoknak. Elsüllyedt 5 amerikai sorhajó, súlyosan megrongálódott 3 további, ezen kívül 14 kisebb osztályú hadihajót vesztett még az amerikai haditengerészet, nem számítva a földön elpusztított 74 db harci repülőgépet. Az amerikai halottak száma 2403 fő, a sebesülteké 1178 fő volt. A japánok mindössze 29 harcigépet, 5 zsebtengeralattjárót és 1 tengeralattjárót vesztettek.

A támadó gépek 6 japán repülőgép-hordozóról szálltak fel. A japánok a Pearl Harbor-i támadást rendkívül gondosan készítették elő.

1939-ben a Hawaii szigeteken már 90 ezer japán élt, és ahogy közeledett a támadás időpontja, úgy növekedett a japán halászok, tanítók, a Shinto vallás boncainak, stb. száma a szigeteken.

A hadikikötő környékén dolgozó japán halászok jelentéseiből a japán vezérkar a kikötő és az öböl minden négyzetméterét ismerte, sőt, a víz hidrológiai tényezőit, szennyezettségi fokát is. A japán tengerészeti repülők a támadást megelőző hónapokban speciális stabilizátorokkal ellátott légitorpedókkal gyakorolták a torpedóvetést sekély vizeken.

Feltűnő volt, hogy a támadás során a japán harcigépek olyan biztonsággal repültek célra, mintha hazai gyakorlóterep felett lettek volna.

Ezt részben azzal lehet magyarázni, hogy a japán parasztok a hadikikötő közelében fekvő cukornád ültetvényeken 4-5 méter széles és 30-40 méter hosszú csapásokat vágtak, amelyek a levegőből nézve, mint hatalmas nyíljelzések, mutattak a támadási célpontok irányába. A Hawaii-szigeteken élő japán ötödik hadoszlop nem csak az amerikai hadihajók mozgásáról adott le pontos információkat, hanem a kikötői helyőrség életének apró, mindennapi mozzanatairól is. Japán zöldségkereskedők már 1939 óta szorgalmasan jegyezték a hajóegységek, parti erődök stb. zöldség- és gyümölcsfogyasztását.

Kötetszámra tehető a baklövések sorozata, amelyet az amerikai hadiflotta vezetői Pearl Harbor védelménél - ha egyáltalán védelemről lehet beszélni - elkövettek.

A támadás reggelén pontosan 07.00 órakor a bevetés fele útján Fushida korvettkapitány bekapcsolta rádióját, amelyet ráhangolt a honolului rádió hullámsávjára, és nagy megnyugvással vette tudomásul, hogy az a szokásos vasárnap reggeli andalító hawaii gitárzenét sugározza. A rádióállomás segítségével kissé korrigálta a támadás irányát, és köteléke élén nyugodtan repül tovább Pearl Harbor felé. Ugyanebben az időben a sors egy utolsó lehetőséget adott a Pearl Harbor-i védőknek az időbeni riadóztatásra, amely kétségtelenül enyhítette volna az elszenvedett veszteségeket. Oahu szigetén néhány nappal a támadás előtt 2 db radarberendezést állítottak fel. Sajnos, ezek pontosságában és létjogosultságában a haditapasztalatokkal akkor még nem rendelkező amerikaiak nem bíztak, ennek ellenére a két berendezés az éjszaka folyamán üzemben volt, nappal azonban nem tartottak mellettük szolgálatot. Néhány unatkozó amerikai rádiós (vasárnap szolgálatmentesség) azonban a készülékek mellett maradt, és azzal szórakozott, hogy a közeli repülőtéren fel- és leszálló amerikai kereskedelmi repülőgépek jeleit figyelte a radarernyőkön. Pontosan 07.10-kor azonban nagykiterjedésű árnyékot észleltek az ernyőkön, (Fushida hulláma) és ezt telefonon azonnal jelentették parancsőrtisztjüknek.

A tiszt ingerülten így válaszolt: "Minek csinálnak itt cirkuszt, nincsenek szolgálatban, felesleges az ilyen ügybuzgóság!"

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig I. rész

Japán népességének az 1930-as évek második felében ugrásszerű növekedése (50 millióról 90 millióra húsz év alatt) arra késztette a szigetországot, hogy „életteret” keressen magának a nagy kiterjedésű közeli Kínában. Ha nem is tűnhet nyilvánvalónak, de Hirohito császár (aki 1926 óta uralkodott a japán birodalom fölött) támogatta Tozso Hideki hadügyminiszter expanzionista célkitűzéseit. Kína megtámadására Japán az 1937. július 7-én történt „incidenst” használta fel ürügyként, amikor a pekingi Marco Polo hídnál kínai nacionalisták megtámadtak egy japán katonai osztagot és megölték őket. A japán törvényhozás és a sajtó minden mértéket fölülmúlóan eltúlozta a kínai provokációt. A kormány támadást sűrgetett, amelynek tervét már korábban a legaprólékosabban kidolgozták. A hadművelet sikeres volt: valamennyi kínai kikötő, a nagyobb városok és óriási kiterjedésű területek kerültek a japán inváziós hadsereg kezére. A Szovjetunió segítséget ajánlott fel Csang Kaj-sek kormányának, a Népszövetség pedig elítélte a hadüzenet nélkül indított véres háborút. Ez a két politikai cselekedet meggyőzte Tokiót a Népszövetségből való kilépés szükségességéről, valamint arról, hogy Olaszországgal és Németországgal aláírja az antikomintern paktumot.

Nagyon feszült helyzet alakult ki a kínai-szovjet határon. Ismételten összetűzések zajlottak le szovjet és japán katonák között és azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy háborúba torkollnak. Miután Európában kitört a második világháború és Franciaországot legyőzték, Japán szemet vetett a délkelet-ázsiai francia birtokokra. Elfoglalta Indokína északi részét és közben felmérte a brit gyarmatok értékét. Japán legkeményebb ellenfele azonban nem Nagy-Britannia, hanem az Egyesült Államok volt, mivel a japánok katonai tevékenysége megakadályozta Washingtont abban, hogy ellenőrizhesse az óriási kínai piacokat, nem is szólva újabb piacok megszerzéséről. Az Egyesült Államok ekkor több gazdasági szankciót léptetett életbe Japán ellen, befagyasztotta a japán hiteleket Amerikában. Tokió ezt súlyos sértésnek vette, egyenértékűnek a hadüzenet nélküli háborús cselekedettel. Ezért óvintézkedéseket tett egy lehetséges kétfrontos háború elkerülésére azzal, hogy 1941. április 13-án meg nem támadási szerződést írt alá a Szovjetunióval.

A japánok Hitler háta mögött tették ezt (megfizetve ezzel az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktumért) ugyanakkor a paktumot jóformán a Szovjetunió elleni német agresszió előestéjén írták alá.

A villámháborúk időszaka

(Órai jegyzet 8. osztály)

1., Kiprovokált német akció: egy német rádióállomás megtámadása => ürügy Lengyelország megtámadására.

1939. szeptember 1-én: Németország hadüzenet és ultimátum nélkül megtámadja L.o.-t. => angol és francia hadüzenet N.o.-nak. A második világháború megkezdődött.

2., Nyugat-Európában nincs harci cselekmény, ezért ezt az időszakot „furcsa háborúnak” nevezzük. A Molotov-Ribbentrop paktum alapján L.o. Visztulától keletre eső területeit a szovjetek megszállják.

3., Hitler nyugat-európai hadjárata:

1940-ben elfoglalja Dániát, Norvégiát majd csapatait Franciaország és a Benelux államok ellen irányítja. Benelux államok = Belgium, Hollandia és Luxemburg. 1940 júniusában a német csapatok bevonulnak Párizsba = Francia országot térdre kényszerítik => fegyverszünetet kötnek => Észak- és Ny. Fr.o. megszállása, Dél-Franciaországban kialakul egy bábállam Petain marsall vezetésével.

4., Az angliai csata

Anglia legfőbb szövetségeseit Hitler hds-e a wehrmacht legyőzi, A. egyedül marad. Az új miniszterelnök Winston Churchill lett: „vért és gyötrelmet, könnyeket és verejtéket” ígért.

Német terv:

- légi háború: luftwaffe = légierő

- tengeri háború: tengeralattjáró blokád

Az oroszlánfóka hadműveletet nem hajtják végre. (Partraszállnának a német csapatok, és a szárazföldön győzik le Angliát.)

Anglia a terrorbombázások ellenére kitart.

A siker kulcsai:

- RAF pilóták (Royal Air Force)

- légvédelmi ágyúk, RADAR

=> bekövetkezik Hitler első kudarca!

Fogalmak:

RADAR: rádióhullámok segítségével állapítja meg egy tárgy (repülőgép vagy hajó) helyét.

Luftwaffe: a német légierő neve, vezetője Hermann Göring.

Bábállam: Hitler által létrehozott mesterséges állam, amely hozzá hűséges.

Wehrmacht: a III. Birodalom hadseregének megnevezése volt, „véderő”

Ultimátum: olyan fenyegetéssel kísért követelés, amelynek teljesítését meghatározott időhöz kötik. => ha nem teljesítik általában háború a következménye.