A Homo erectus lehetett a történelem első hajósa

Link:

http://mult-kor.hu/20110819_a_homo_erectus_lehe
tett_a_tortenelem_elso_hajosa

Francisco Pizarro

1478-ban született a spanyolországi Trujillóban egy katona törvénytelen fiaként. Neveltetésével senki nem törődött, sem írni, sem olvasni nem tanult meg, csak kondás lett belőle. Az Újvilág felfedezése az ő fantáziáját is lángra lobbantotta, és elindult szerencséjét keresni. 1502-ben Hispaniolára hajózott, számos felfedező és hódító vállalkozásban vett részt, ekkor még kemény, de csöndes és kevéssé becsvágyó embernek írták le. 1513-ban részt vett Balboa expedíciójában, amely kijutott a Csendes-óceánig, részt vett a panamai indiánok elleni hadjáratban, vagyont szerzett és letelepedett Panamában.

Hernan Cortes

Az aztékok kincseit megszerző Hernan Cortes példáján felbuzdulva, a dél-amerikai aranyországról, Biruról (ebből lett Peru) érkező hírek nyomán 1524-ben egy Diego de Almagro nevű kalandorral és egy Hernando de Luque nevű pappal szövetkezett a Panamától délre fekvő földek meghódítására. A mindenki által holdkórosnak minősített vállalkozás elsőre kudarcba fulladt: a nyolcvan embernek a rossz időjárás, az éhínség és az ellenséges indiánok miatt rövid idő múlva vissza kellett fordulnia.

Második, 1526-28-as útjukon a San Juan folyó torkolatáig jutottak, ahol kettéváltak: Almagro visszatért erősítésért, Pizarro pedig nekilátott a felderítésnek. Dél felé hajózva perui bennszülötteket ejtettek foglyul, akiknél az áhított aranyból is találtak. A fellelkesedett Pizarro megtagadta a kormányzó visszatérésre felszólító parancsának teljesítését, kardjával vonalat húzott a földre, mondván: az egyik oldalon van Panama és a szegénység, a másikon Peru, vele a gazdagság és a dicsőség, válasszanak.

Tizenhárman maradtak vele Gorgona szigetén, ahonnan fél év múlva délre hajóztak. A szerencse végre rájuk mosolygott: a perui parton most szíves fogadtatásban részesültek és meggyőződtek a terület hihetetlen gazdaságáról. Az új panamai kormányzó azonban nem engedélyezte az újabb expedíciót, ezért Pizarro Spanyolországba ment és személyesen V. Károly királyhoz fordult. Sikerrel: El Doradóról szóló színes elbeszélései hatására nemessé tették, a meghódításra váró gyarmat kormányzójává nevezték ki. Pizarro 1530. december 27-én négy testvérével, 180 emberrel és 37 lóval, 26 puskával és néhány ágyúval indult az ismeretlen felé.

A Dél-Amerika nyugati partján fekvő, ekkor még alig száz éves inka birodalom mintegy egymillió négyzetkilométerre terjedt ki, kecsua népén a korlátlan hatalmú, isteni származásúnak tartott inka (fejedelem) uralkodott. A spanyolok szerencséjükre épp egy trónviszály közepébe csöppentek: az öt évvel korábban meghalt inka fiai véres polgárháborúba bonyolódtak, amelyből 1532 elején Atahualpa került ki győztesen, aki kivégeztette bátyját. A lakosság a belviszállyal volt elfoglalva, alig szenteltek figyelmet a spanyoloknak, akik szinte akadálytalanul jutottak el a birodalom szívébe.

A fáradalmait kipihenő inka november 16-án Cajamarca fürdővárosban, 4000 bottal felfegyverzett harcosa közt fogadta Pizarrót. A spanyolok felszólították az inkát: legyen kereszténnyé és ismerje el V. Károly uralmát. Amikor ezt visszautasította, Pizarro támadást vezényelt, több ezer indiánt lemészároltak, Atahualpát maga fogta el. Az uralkodó váltságdíjként felajánlotta: két szobát ezüsttel, egyet pedig arannyal töltet meg addig a vonalig, amit egy felemelt karddal húznak a falra. Ő állta a szavát, a teméntelen mennyiségű kincset összehordták, Pizarro azonban nem: az inka fejedelmet testvére meggyilkolása, a spanyolok elleni összeesküvés, többnejűség és bálványimádás címén halálra ítélték és 1533. augusztus 29-én kivégezték. (Atahaualpa már a vérpadon, az utolsó pillanatban felvette a keresztséget, így előbb megfojtották és csak utána égették meg.) Az aranyat és az ezüstöt elosztották, még az egyszerű katonákra is mai áron számolva tízmillió forintnyi összeg jutott.

A spanyolok ezek után harc nélkül foglalták el és rabolták ki az inka főváros Cuzcót, majd a lakosság pacifikálása érdekében megkoronázták Manco Capac-ot, az uralkodócsalád egyik tagját. Pizarro 1535-ben alapította Limát, a mai fővárost, később ezt tartotta élete legnagyobb tettének. Manco Capac hamarosan fellázadt, de vereséget szenvedett, ezzel az inka birodalom története véget ért. A külső veszély elmúltával a hódítók egymás ellen fordultak: a Cuzcót magának követelő Almagro fogságba vettette Pizarro testvéreit, ám hamarosan legyőzték és kivégezték. Almagro hívei összeesküvést szerveztek az egyre arrogánsabb Pizarro ellen, 1541. június 26-án limai palotájában megrohanták és legyilkolták. Utána Almagro fia lett a vezér, akit Castro királyi biztos fogatott el és fejeztetett le, az alkirályként helyébe lépő Gonzalo Pizarrót 1547-ben a világi hatalommal is bíró Gasca püspök végeztette ki.

Az akkádok

Uralmuk idoszaka: i.e. 2500 körül kerekedtek a sumér civilizáció fölé - i.e. 2285-ig.

akkád: héber szó, sumér nyelven agade: tűzkorona, tűzkoszorú. Agade városállam volt Babilontól északra. Így nevezték hagyományosan Babilónia északi területeit, mely az agadei hadjáratok nyomán formálódott birodalommá. A mezopotámiai ékírásos emlékek sumer és akkád nyelven íródtak. Akkád nyelvű, de ősi sumér epikus alkotások többek között a Gilgames, az Etana-eposz, stb. Az akkád a sumér nyelv helyére lépett, átvéve tőle az ékírást, de a sumér még sok száz évig a műveltség és papság nyelve maradt.

Az akkádok mintegy kétszáz évig uralkodtak Mezopotámiában. Agadei Sarrukin építette fel az Akkád Birodalmat. Az akkád királyok kezdettol fogva arra törekedtek, hogy a sumér uralkodók utódainak tüntessék fel magukat. A politikában és a művészetben is megfigyelhető a kontinuitás. Uralmuk alatt a kultúra területén nem következett be törés. Az akkádok még a sumér írást is átvették. A templomi szertartások, a muvelt réteg nyelve továbbra is a sumér maradt. A sumérokra nézve a legnagyobb változás két területen következett be. Az egyik jelentős változás a külsőben, az öltözködés és viselet területén jelentkezett. A férfiak szakállt és hosszú hajat növesztettek, ami az isteneket és a királyokat jellemző erő jelképe volt. A másik változás az ábrázoló művészetben történt. A művészetben mozgalmasabb lett az ábrázolásmód. A királyt a domborműveken szarvakkal diszített koronával ábrázolják, ami eddig kizárólag az istenek kiváltsága volt. A sumérok korában az istenek nem játszottak szerepet az ábrázolásban, az akkád művészek ezzel szemben gyakran megjelenítik őket.

Az agadei dinasztia uralmának a gutik (qutúk) (lásd Akkád nagyobb méretű térképét feljebb) vetettek véget, akik az északkeleti hegyekből lecsapva elpusztították a Sarrukín által alapított birodalmat i.e. 2285 körül

Az akkád autonómia alatt Sumér megerősödött, és a gutik támadása után mintegy kétszáz éven át újra vezető szerepet töltött be a térségben. Ez volt a Sumér reneszánsz. (i.e.2285 - i.e. 2016)

Ennek a korszaknak vetett véget egy újabb sémi invázió:

i.e. 2016-ban az elámiak feldúlták az országot, a fővárost Urt is kirabolták, lerombolták, a népet halomra gyilkolták. Meghalt az utolsó sumér király Ibbi-Szu'en. Megdőlt az Ország, a nép számbelileg megfogyatkozott, lelkileg és testileg megkínzattak, a népek kavalkádjában a nyelv is kihalt. Így pusztult el Sumér.

907 (A pozsonyi csata)

A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy "... decretum..Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak".

Ezt a nemes célt extra adag erő

koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, "biztosra mentek".

Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő.

Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.

907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a 'gyengébb', kb. 40ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő az elit.

Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét - 40.000 lovas - négy részre osztotta. Az egyenként 10ezer fős lovas egység neve tümen azaz magyarul tömény régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Ő maga vezette,a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította.

Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-os, élőerőben kb. 95%os veszteséget a hajóhad.

Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult/40.000 ember/ A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal az ellenséges sereg 'orra előtt' , éjszaka, teljes csöndben!!! Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet ellenére szó szerint halomra pusztult a pozsony körüli síkságon. A néhányezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással magyar részről a német üldözők csőbe futottak mert a környező erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt /grófok, püspökök tucatjai/.

A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett /Ober Enns - innen a meséink 'Óperenciás tengere'/ valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni.

Árpád fejedelem két fiát vesztette és Ő maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt - a hazáért.

Eltemették tisztességgel titkos sírba őse, Atilla közelébe - a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe.

A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.

A spanyol armada pusztulása V. rész

Amikor az angol gyújtóhajók pokollá változtatták ezt a menedéket, a spanyol hajók hiába próbáltak kijutni Gravelines-nél a tengerre, Drake, még mindig kihasználva a széljárás adta előnyöket, a flandriai zátonyok felé terelte őket. Ők nagy tüzérséggel harcolnak, mi pedig szakállas és rövid csövű puskákkal védekezünk ellenük. A távolság neki kedvez - írta jelentésében Medina Sidonia. A fegyverzetnek ez az aránytalansága meg is magyarázza a csat végkimenetelét. A gályakorszakból örökölt hagyományaikhoz híven a spanyolok megpróbáltak közeledni, hogy megcsáklyázhassák az angol hajókat, de amazok jobban manővereztek, sőt a szél is őket támogatta, így könnyen elkerülték a csáklyákat, és megtarthatták azt a távolságot, ahonnan ellenségeiket ismételten ágyútűz alá vehették. Ez a gravelines-i csata, amely augusztus 8-án egy álló napig tartott, az Armadának kilenc hajójába és közel nyolcezer emberébe került. Egykét hajón csak kisebb sérülések keletkeztek, de a hajók nagy része már csak vérrel áztatott roncs volt. Ezzel szemben az angolok csak mintegy hatvan embert veszítettek, és minden hajójuk sértetlen maradt.

A calais-i szorosba beszorított Armadának már csak egy lehetősége maradt, hagyni, hogy a szél a brit partok mentén északra sodorja őket. Jobb lett volna, ha sérült hajóikkal az ismeretlen tengerre szállnak - még kormányosok és térkép nélkül is -, mintsem hogy megszokottabb vidékre térve, és széllel szemben hajózva újból az angolok ágyútüzével nézzenek szembe. Az angolok, mivel élelmiszerük és muníciójuk egyaránt fogytán volt, a Firth of Forth magasságában abbahagyták az üldözést. Az Armada hosszú kálváriája viszont még caak most kezdődött. Két hónap kellett volna ahhoz, hogy teljesen megkerüljék Nagy-Brotanniát. Az emberek kimerültek, a hajók sérültek voltak, és élelmiszerük is fogytán volt. A szeptemberi viharok a sorsüldözött flottát Skócia és Írország sziklás partjai felé sodorták. A Hebridák skót klánjai, Donegal és Galway zord halászai és parasztjai pedig befejezték azt a pusztító munkát, amelyet a viharok és az angolok oly hatékonyan kezdtek el. A nagy hajók tucatjával futottak zátonyra a skót és ír partokon, ahol a túlélőket kifosztották és lemészárolták. Közel tzezer ember pusztult el ebben a hosszan tartó lidércnyomásban. A spanyol kikötőket végül csak október végén érték el a láztól és éhségtől félholt első menekültek. Egy kortáras angol, Sir Willam Monson ezt írta: ... mindaddig, míg velünk meg nem küzdött, s spanyol király nem tudta, mi is az a tengeri csata... Ez a lecke II. Fülöpnek nemcsak nyolcvan hajójába és húszezer emberébe került, hanem szertefoszlottak a vallási, politikai és kereskedelmi hegemóniával kapcsolatos álmai is. Az összeomlás első következménye az volt, hogy meglazult az a szorítás, amelyben Spanyolország Európát tartotta. Spanyolország gyengülése tette lehetővé, hogy Hollandia megőrizze függetlenségét, és egyben megnyitotta kapuit a hugenottákkal szemben türelmes IV. Henrik számára a francia trón felé vezető utat. Anglia így, azzal, hogy megmentette állami létét, megmentette Európát is. Az Armada feletti győzelem fölött érzett össznépi lelkesedés kihatott az Erzsébet-kori Anglia kultúrájára: hogyan is születhettek volna meg a Shakespeare-drámák az inkvizíció uralma alatt? Az Armada feletti győzelem egyúttal megtörte a spanyol kereskedelem egyeduralmát is, és ugyanakkor lehetővé tette, hogy Anglia és Hollandia kereskedelme és gyarmatosító politikája hirtelen fellendüljön.

A spanyol armada pusztulása IV. rész

Ebben a veszélyes órában a védelem ügye már nem a királynőé volt, hanem alattvalóié; mindenki megtette, amit képességei és lehetőségei szerint megtehetett. A nagy kalózok - Drake, Hawkins és a többiek - saját költségükön rendbe hozatták a királyi hajókat, amelyeket a királynő zsugoriságból hagyott volna tönkremenni. A törvényhatóságok és a hivatalos testületek egymást túlszárnyalva buzgólkodtak. Egyedül London városa harminc hajót fegyverzett föl. Még az olyan udvaroncok és földbirtokos nemesek is, mint a léha életviteléről híres Sir Robert Cecil vagy Sir Charles Blount, felhagytak a falkavadászattal és a vidéki élet örömeivel, hajókat vásároltak, és felcsaptak kapitánynak. Lord Thomas Howard admirális nem volt tehetséges tengerész, de volt olyan intelligens, hogy legalább nem akadályozta azok munkáját, akiknek viszont volt tehetségük. Ebben a hazafias nekibuzdulásban született meg Anglia első igazi flottája: mintegy harminc királyi hajó és százötven felfegyverzett magánbárka. A spanyolokéhoz képest az angolok előkészületei kisiparinak és zűrzavarosnak tűnhetnek, de nem zsarnok király egyéni ambícióját, hanem egy egész nép élni akarását tükrözték.

Sir Francis Drake

Az Armada végül 1588. május 29-ére összeállt, de már másnap szétszórta egy hatalmas vihar. Miután kijavították az elszenvedett károkat, újra útnak indult, de két hét múlva egy újabb vihar arra kényszerítette, hogy La Corunában keressen menedéket, ahol kénytelen volt egy egész hónapig vesztegelni. Július 22-én újra tengerre szállt. A Vizcayai-öbölben elveszített négy gályát, míg végül július 30-án eljutott a La Manche-csatornába.

Amikor a Golden Hind hajó Plymouthba érkezett a hírrel, hogy a spanyolok megkerülték a Lizard-fokot, Sir Francis Drake éppen labdázott a parton. - Nincs okunk sietni - mondta -, előbb befejezzük a játszmát, azután elintézzük ezeket a spanyolokat. Emögött az angol hidegvér példájaként idézett kijelentés mögött valójában ez állt: Drake jól tudta, hogy ugyanaz a szél ,amely az Armadát a partok felé sodorja, megakadályozza az angol hajókat abban, hogy kifussanak Plymouth kikötőjéből. Medina Sidonia, ha csak a legcsekélyebb kezdeményező készséggel is rendelkezett volna, bezárhatta volna az angol flotta nagy részét saját kikötőjébe. Tengerésztisztjei ezt is javasolták neki, de a tengernagy csak halogatta a döntést, majd felolvasta előttük a királyi parancsot, amely megtiltja nekik a csatározást azelőtt, hogy Párma hercege csatlakozna hozzájuk. A távolban és a tényleges körülmények ismerete híján hozott parancshoz való ragaszkodásával az Armada elszalasztotta egyetlen lehetőségét a győzelemre.

Az angolok nem számoltak ellenségeik gondatlanságával. Mivel még mindig ellenszél fújt, július 30-án éjjel az angol tengerészek a kivetett horgonyok segítségével csak nagy keservesen tudták kivontatni hajóikat a nyílt tengerre. Másnap az Armada elhaladt Plymouth előtt. Mivel a tengeren kerülte meg a kikötőt, Drake számára a szél már kedvezően fújt.

Az Armada a gályaflottáknál jól ismert "sas" formátumot vette föl, a két szárny közötti távolság hét tengeri mérföld volt. A hatalmas spanyol hajók méreteit még csak növelték a hajók farán és orrán lévő magas építmények. Ezek a hajók lassúak, nehezen kormányozhatók voltak, telezsúfolva emberekkel, lévén, hogy a spanyolok csak egyetlen taktikát ismertek: az ellenséges hajó megcsáklyázását.

Ágyúik azt a célt szolgálták, hogy végigsöpörjék az ellenséges hajók fedélzetét. A spanyolok a tengeri ütközeteket voltaképpen hajókon megvívott gyalogsági csatának tekintették.

Az angolok elképzelése egészen más volt. Hajóik sokkal kisebbek voltak, mint a spanyolokéi, fedélzetük lapos volt, nem volt rajtuk semmiféle építmény, nem magaslottak ki a vízből, kitűntek gyorsaságukkal és kormányozhatóságukkal. Kevés volt rajtuk a katona, hatékony fegyver viszont annál több. Nem volt főparancsnokuk, így nem volt haditervük sem. minden angol hajó saját megfontolása alapján manőverezett; a taktika viszont azonos volt: kihasználva az angol hajók mozgékonyságát, meg kell közelíteni az ellenséget, majd gyilkos ágyútüzet kel zúdítani rá. Ezután a megcsáklyázás veszélye miatt gyorsan el kell távolodni az ellenséges hajóktól. A spanyoloknak nem volt lehetőségük arra, hogy utolérjék fürge ellenségeiket: nem tehettek mást, mint hogy szorosabbra vonták soraikat, és bámulatra méltó beletörődéssel várták sorsukat. Az angolok ágyúi nem voltak elég hatékonyak ahhoz, hogy elsüllyesszék a nagy hajókat, de a fedélzeten lévő katonák között szörnyű pusztítást végeztek. Így esett, hogy hat napi csatározás alatt az Armada csak két hajót, de közel kétezer embert veszített. Sok hajó súlyosan megsérült. Medina Sidonia kétségbeesett. - Mit tegyünk? - kérdezte egyik tisztjétől. - Folytassuk - hangzott a válasz. De az Armada a végtelenségig nem tudott elviselni egy ilyen mértékű érvágást, és végül menedéket keresett Calais-ban.

A spanyol armada pusztulása III. rész

Az persze önmagában még nem sokat jelent, ha ismerjük az ellenség szándékát, meg is kell előzni a veszélyt. Erzsébet azonban Walsingham bizonyítékai ellenére sem tartott attól, hogy a legrosszabb bekövetkezhet. Szokásos szűkmarkúságával nem volt hajlandó a királyság védelméhez szükséges kiadásokat megfelelően növelni, Walsingham kétségbeesett. 1587. november 12-én ezt írta barátjának, Dudleynak, Leicester grófjának: Ebben a kockázatos és veszélyes korszakban oktalan és meggondolatlan viselkedésünk miatt nem sokáig fogom élvezni egészségem javulását, mivel nem sokáig fogunk élni, hacsak Isten kivételes kegyelméből nem.

I. Erzsébet

Walsingham látván a királynő tétovázását, igyekezett időt nyerni, és a spanyol terveket meghiúsítani. Mivel John Dee idejében értesítette róla, Walsingham elfojtott egy olyan összeesküvést, amelynek célja az volt, hogy felgyújtsák a deani erdőt. Az angol tengeri hajóépítkezésekhez innen szállították a fát. Dee - akkoriban lengyel és cseh csillagász - elmondta királyi pártfogóinak azokat a jövendöléseket, amelyek szerint egy nagy flotta 1588-ban vereséget fog szenvedni, amely egyúttal egy hatalmas birodalom bukását is jelenti. Dee jól sejtette, hogy ezek a jóslatok bejárják egész Európát. Ennek az lett a következménye, hogy az Armada számos katonája megszökött.

Robert Dudley, leicester grófja (earlje)

Mivel azonban a lélektani háború nem bizonyult elegendőnek, Walsingham konkrét intézkedéseket is hozott. Még az Újvilág megannyi kincsével megtöltött spanyol államkincstár sem volt elegendő ahhoz, hogy az Armadát finanszírozzák, csak a Genovai Bank segítségével sikerült volna a szükséges anyagi alapokat előteremteni. Thomas Sutton, egy gazdag londoni nagykereskedő felvette a kapcsolatot minden nagyobb kereskedelmi központtal, és egyes árukat olyan engedménnyel adott el, hogy a Genovai Banknak egész aranykészletét mozgósítania kellett a konkurencia letörésére. E sakkhúzás következtében a genovai bankárok nem tudták segíteni II. Fülöp vállalkozását. Ez a spanyol királynak végül négyezer fontjába került, és egy teljes évvel késleltette az Armada indulását.

Sir Francis Drake is megkísérelte késleltetni az Armada indulását. Amikor Walsingham tájékoztatta őt a helyzetről, a lovaggá ütött kalózkirály meggyőzte Erzsébetet arról, hogy haladéktalanul újabb hajókra van szüksége. Tengerre is szállt azonnal, nem várta meg, amíg a királynő esetleg meggondolja magát. Jól ismerte uralkodóját, mert az megpróbálta leállítani az akciót - csakhogy Drake akkor már úton volt. 1587 augusztusában a híres kalóz 23 hajójával behatolt Cádiz kikötőjébe, rakományostul elsüllyesztett 37 hajót, felgyújtotta a rakpart üzleteit, és odébbállt, mielőtt még a spanyolok elcsíphették volna. Ezután Lisszabonban tűnt fel, ahol kihívta párbajra Santa Cruzt. Semmit nem kockáztatott, mivel tudta Walsinghamtól, hogy a spanyol tengernagy a kihłvást amúgy sem fogadhatja el. Majd La Corunában hajtott végre egy, a cádizihoz hasoló műveletet. Győzedelmes hadjárata befejezéseként elfogta a San Felipe nevű hajót, amely éppen Távol-Keletről jött arannyal és mindenféle drága áruval megrakodva. Miután így megcibálta Spanyolország királyának a szakállát, Drake tizenöt nappal azután, hogy Santa Cruz az üldözésére indult, visszatért Angliába. A spanyol tengernagy soha nem heverte ki ezt a megrázkódtatást; néhány hónappal később meghalt.

Az ő helyére Fülöp Medina Sidonia herceget, Spanyolország grandját nevezte ki, e határozatlan, pesszimista és a hajózáshoz nem értő férfit. Éppen hibái voltak azok, ami miatt ráesett Fülöp választása. A király ugyanis azt akarta, hogy az expedíció minden részletét az ő saját részletes utasításai alapján hajtsák végre. Semmiképp sem akart olyan parancsnokot, aki önálló kezdeményezésekre is képes.

Spanyolország királya tehát ebben az esetben is hű maradt a kormányzási rendszerré fejlesztett bürokratikus abszolutizmushoz. Az angol előkészületeket egészen más szellemben irányították. Míg Spanyolországban az Armada indulásának napján országszerte önkorbácsoló körmenetek szerveződtek, Angliában egy vándorprédikátor arra buzdította a hazafiakat, hogy olvassák ugyan a Bibliát, de a fő dolog az, hogy jó fegyvereket és lőszereket készítsenek.

A spanyol armada pusztulása II. rész

Senki sem hitte volna, hogy ilyen véget ér a világ addigi ismert leghatalmasabb, legnagyobb flottája. Eladdig II. Fülöp, az akkorra már kicsinyes és konok aggastyán irányította az Escoriálból egész Dél-Európát. Szövetséges, Guise herceg segítségével Franciaországot is Spanyolországhoz akarta csatolni. Tábornokai fokozatosan elnyomták a hollandok szabadságharcát. Portugália annektálásával elérte, hogy a tengerek és a nemzetközi kereskedelem ura legyen. Hawkins, Cavendish, Drake és a többi angol kalóz az angol királynőnek nagy hasznot szerezve kirabolták ugyan nem egy spanyol kolóniát, de a spanyol hatalmat az Újvilágban még sokáig nem tudták alapvetően megingatni.

II. Fülöp spanyol király

Végül is nem a gyarmati, hanem az európai politika alakult úgy, hogy elkerülhetetlenné vált Spanyolország és Anglia nyílt összeütközése. II. Fülöp arról ábrándozott, hogy kiterjeszti a katolikus vallást és azzal együtt a spanyol hegemóniát Szicíliától egészen az Orkney-szigetekig. Ez a terve érthetően az angolok ellenállásába ütközött. Az angol királynő támogatta a skót presbiteriánusok lázadását, és a holland reformátusokkal is szövetkezett a spanyol megszállók ellen. Anglia menedéket nyújtott a Szent Bertalan-éjszakán elűzött hugenottáknak, és támogatta Spanyolország szövetségese, Guise herceg ellenségeit. Fülöp úgy akarta felszámolni az angol ellenállást, hogy először is feleségül veszi Erzsébetet, majd megfosztja trónjától, hogy egy katolikus családot juttasson a helyére, például a Stuartokat. A helyzet végső megoldását végül is Erzsébet megöletése jelentette volna. Tervei azonban sorra meghiúsultak. Erzsébet harminc éven keresztül olyan diplomáciát folytatott, amellyel elkerülhette az összeütközést. Ez azonban nem mehetett így a végsőkig. Az európai hegemónia és a nemzetközi kereskedelem monopóliuma olyan kérdések voltak, amelyeket el kellett dönteni, és eldöntésükre a diplomácia nem látszott eléggé meggyőző fegyvernek.

Sir Francis Walsingham

Fülöp még Stuart Mária kivégzése előtt megkezdte előkészületeit. Minden birtokát harcba vetette: Milánó adta a katonákat, Nápoly és Szicília a hajókat. A király új adókat vetett ki a borra, a húsra, az olajra. Az Indiai Gárda egységeit visszahívták az anyaországba. A portugál és flandriai kikötőket a munkálatok zaja verte föl. Az irányítást Santa Cruz márkira, Lepanto hősére bízták. A pármai herceg húszezer kiszolgált katonát toborzott Flandriában, az Ibériai-félsziget atlanti-óceáni kikötőiben pedig 130 nagy, 30 kisebb hadihajó gyülekezett, amelyeken 19295 tengerészkatonát, 8450 matrózt, 2088 gályarabot és 2360 ágyút lehetett szállítani. Ezenkívül gondoskodni kellett a főinkvizítor és 150 domonkos rendi barát szállításáról is, akiknek feladata az lett volna, hogy Angliában is felállítsák az inkvizíciós bíróságot. Az üzleteket és raktárakat az Armada felfegyverkezéséhez szükséges készletekkel és lőszerekkel töltötték fel. Ez a hatalmas Armada, úgy tűnt, rászolgált a "Győzhetetlen" jelzőre.

A vállalkozást a legnagyobb titokban végeztek. Ugyanakkor, hogy az uralkodónő élete ellen szőtt összeesküvéseket meghiúsítsa, Erzsébet egyik bizalmi embere, az agyafúrt Walsingham felderítő hálózatot szervezett. Ez a létszám- és a pénzhiány ellenére félelmetesen hatékonynak bizonyult. Elsőként Sir Edward Stafford párizsi - aki kettős ügynök volt - követ értesítette Walsinghamet az 1586 júliusa óta folyó spanyol előkészületekről. A következő év tavaszára Walsinghamnek a spanyolországi hírek folyamatos megszerzésére irányuló terve már megvalósult. Minden olyan kikötőben, ahol spanyol hajók kikötöttek, angol ügynökök sétáltak a rakparton, és látogatták a kocsmákat, hogy bizalmas értesüléseket szerezzenek. Más angol kémek Stuart Mária barátainak adták ki magukat, így terjesztettek a spanyol kikötőkben hamis információkat Angliáról. A fiatal angol katolikus Standen fivérek, akik sokkal inkább voltak angolok, mint katolikusok, az Itáliában folyó spanyol tevékenységről tájékoztatták Walsinghamet. Közvetítőjük hatására a Madridban állomásozó toszkániai követ is Anglia szolgálatába szegődött. John Dee, a tudós és kém, egyben a titkosírás egyik feltalálója, II. Fülöp és a pápa levelezéséről értesítette Londont. Walsinghamnek sikerült elhelyeznie egyik emberét Lisszabonban, Santa Cruz közvetlen környezetében is. Végül odáig fejlődtek a dolgok, hogy az Armadával kapcsolatos előkészületekről már többet tudtak Londonban, mint Madridban.

A spanyol armada pusztulása I. rész

160 hajó, rajtuk húszezer ágyú és egy egész hadsereg: így indult rohamra Anglia ellen az újabb diadalra éhes Armada. De a leghatalmasabb katolikus király, II. Fülöp hiába ölte Amerika minden aranyát a nagy vállalkozásba. Az eretnek Erzsébet királynő alattvalói gondoskodtak arról, hogy a legyőzhetetlennek hitt spanyol hajóhadból szégyenszemre csak maroknyi hírmondó térhessen vissza.

...Az ellenség üldöz. Reggeltől estig a nyomomban vannak, de nem akarnak megtámadni... Nincs menekvés, mivel ők gyorsak, mi pedig lassúak vagyunk... E szavakat írta Medina Sidonia herceg, a Győzhetetlen Armada admirálisa Párma hercegének Wight-sziget közeléből 1588. augusztus 4-én este. Párma hercege és még húszezer nemes Flandria kikötőiben várta az Armadát, de Medina Sidonia úgy vélte, nem lesz képes áttörni az Escaut-folyó holland blokádját. Arra sem érezte elég erősnek magát, hogy előrenyomuljon egészen Antwerpenig. A hat napig tartó gyötrelmektől kimerülve az Armadának már csak egyetlen gondolata volt: menedéket találni. Anélkül, hogy megpróbáltak volna az akkor még spanyol kézen levő Dunkerque-be jutni, Medina Sidonia hajói egymás hegyén-hátán besoroztak Calais kikötőjébe. Mihelyt horgonyt vetettek, Medina Sidonia arra kérte a pármai herceget, hogy siessen vissza, de legalábbis küldjön segítséget. Miután végül is menedéket találtak, az admirális és hajórajának tisztjei tanácsot tartottak. Ezalatt a matrózok előkészítették hajóikat, bekötözték sebeiket, és felkészültek egy vesztes ütközetre.

Medina Sidonia hercege

A távolban a nyugodt, békés nyári éjjelt fenyegető fény világította meg. A szél és a dagály segítségével nyolc tüzet okádó és dörgő gyújtóhajó közeledett a szűk tengeri szorosban összezsúfolódott mintegy száz hajó felé. A spanyolok elvágták köteleiket, de hajóik túlságosan nehézkesek voltak ahhoz, hogy manőverezni tudjanak, így közülük több is összeütközött, és tüzet fogott. A hatalmas tűzvészben, amelyben a dörrenések elnyomták a haldoklók halálkiáltásait, a pánik még a lángoknál is jobban terjedt. A leírhatatlan zűrzavarban a reményvesztett matrózok az égő vagy zátonyra futott hajóroncsok között próbáltak utat találni a tengerhez. Ám azok, akik megmenekültek a szörnyű tűzvésztől a nyílt tengeren zsákmányra váró angol ágyúk torkával szemben találták magukat. Így az 1588. augusztus 7-ről 8-ára virradó éjszakán a Győzhetetlen Armadát - először és utoljára - legyőzték.

Végvári harcok a török ellen

Az oszmán állam és társadalom berendezkedése megkövetelte a hadsereg állandó mozgását, igényeinek kielégítését. A szultán csak így tudta biztosítani a hadsereg állandó fönntartását. 1541-ben (augusztus 29.) Buda elfoglalásával Magyarország három részre szakadása megakadályozhatatlan lett. A királyi Magyarország az ország nyugati és északnyugati részeivel a Habsburgok kezén maradt, az ország középső részét, az úgynevezett Hódoltságot a törökök szerezték meg, míg Erdélyt, a Tiszántúlt és a Temesközt a szultán évi adó fejében János Zsigmondra bízta.

Ezt követően állandó célként jelent meg a magyar politikai közéletben az ország újra egyesítésének igénye. A kérdés csupán az, hogy kinek a vezetésével? Két lehetőség volt: I. Ferdinánd mellett János Zsigmond jött szóba, aki az 1540-ben elhunyt Szapolyai János fia volt, és akit anyja, Izabella, valamint Fráter György, egy politikai ambíciókkal rendelkező pálos rendi szerzetes, Szapolyai János bizalmasa képviselt. 1541 decemberében született egy megállapodás Gyalu várában Fráter György és I. Ferdinánd között, melynek értelmében a koronát és a keleti országrészt I. Ferdinánd megkapja Izabella és János Zsigmond kárpótlása fejében.

Az Oszmán Birodalom szeme előtt azonban továbbra is Bécs lengett végső célként. A magyar területek csupán az ehhez vezető út szerepét játszották, és ennek megfelelően kezelték is. Buda és a Duna menti hadi út megerősítése érdekében 1543 és 1545 között több expedíciót vezettek. Elfoglalták és jelentős katonai erővel látták el többek között Esztergomot, Tatát, Székesfehérvárt, Visegrádot, Vácot.

Magyarország helyzetén az segített, hogy a Porta keleten kényszerült erői fölhasználására. 1547-ben öt évre szóló békét kötött I. Szulejmán és I. Ferdinánd. A szerződés értelmében I. Ferdinánd évi 30 ezer aranyat ad a szultánnak ajándékként, cserébe a béke kiterjed Ferdinánd országaira is. Kihasználva a lélegzetvételnyi időt, Fráter György felelevenítette az ország egyesítésének kérdését. 1549-ben megkötötte I. Ferdinánddal a nyírbátori egyezményt. A szerződés szerint II. János király és Izabella lemondanak, kárpótlásul pénzt és sziléziai területeket kapnának. Izabella azonban meggondolta magát és beárulta a paktumot a Portán.

György barát lépéskényszerbe került, be kellett hívni az osztrák haderőt, amely Gianbattista Castaldo vezetésével meg is érkezett, a korabeli értékelés szerint követségnek elég népes, véderőnek azonban meglehetősen csekély volt. Izabella és János Zsigmond elhagyta Erdélyt a megállapodásnak megfelelően. A helyzet megmentése érdekében a barát tárgyalásokat kezdett Szokollu Mehmed beglerbéggel. Erre a lépésre az amúgy is bizalmatlan Castaldo válaszként 1551. december 17-én megölette Fráter Györgyöt Alvinc várában.

Az 1551-52-ben mozgásba lendült oszmán haderő (elfoglalták Becse, Becskerek és Csanád várát) az események hatására erőteljes támadást indított a magyar végvárak ellen. Kara Ahmed másodvezír elfoglalta Lugos, Karánsebes, Temesvár (védője Losonczi István) és Lippa várát. Ennek lett eredménye a második vilajet megszervezése Temesvár központtal, amelyre támaszkodva a térség ellenőrzése nem okozott nagy gondot az oszmán haderőnek.

A hadjárat másik iránya Hádim Ali budai pasa csapása volt. Éket vágtak az észak-dunántúli magyar végvárvonalba Veszprém elfoglalásával, majd északnak fordult és elfoglalta többek között Drégely (védője Szondi György) várát. A két oszmán haderő Szolnoknál egyesült, amit Nyáry Lőrinc az idegen zsoldosok elmenekülése ellenére is megpróbált megvédeni – sikertelenül.

Ezt követően kezdték ostromolni a Felvidék kapujaként emlegetett Eger várát. Dobó István 2000 fős védelemmel sikeresen vette föl a harcot az oszmánokkal szemben. A siker sokáig adott erkölcsi erőt a magyarságnak. Az elkövetkező esztendőkben lelassult az oszmán haderő mozgása, egy-egy akciót indítottak, de jelentősebb hadjárat nem volt 1566-ig, Szigetvár bevételéig. A várat Zrínyi Miklós védte a sikeres hódítóként az ostrom közben elhunyt I. Szulejmánnal szemben. A Tiszántúlon Gyula, Jenő és Világosvár került oszmán kézre.
Ezzel a várháborúk kora lezárult. 1568-ban II. (magyar királyként I.) Miksa császár és II. Szelim megkötötte a drinápolyi békét. Évi 30 ezer arany fejében Erdély és király kezén lévő területek megmaradnak Miksa birtokában. Így konzerválódott Magyarország három részre osztottsága. A béke ellenére a belső portyák, helyi csetepaték tovább pusztították az országot.

A kutyabőr

A kutyabőr a címeres levél régies, köznyelvi elnevezése. Később néha kutyabőrnek hívták az egyetemi és a doktori oklevelet, valamint más ünnepélyes okleveleket is.

A nemesi oklevelek pergamenje simára kidolgozott állatbőr volt, leggyakrabban juh- vagy kecske és borjúbőr, néha esetleg kutyabőr. Gyakran úgy vélték, hogy a kutyabőr a pergamen és a nemesi levél „tréfás” megnevezése (mely idővel pejoratív értelmet is nyert), noha az elnevezés valószínűleg éppen a kutyabőr-pergamen ritkasága és kiváló minősége miatt került kiemelésre.
A kutyabőrt leggyakrabban kesztyűk készítésére használták, ahol szükség volt a finom bőrre. Jules Verne, Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regényének 27. fejezetében is kutyabőr kesztyűt visel az egyik szereplő. Timsó és növényi cserzés kombinációjával állították elő. A kutyabőr szép, vékony, de erős is. Kutyabőrből készítették a dobok hártyáját és a legjobb minőségű dudák tömlőjét, amelyet a magyar pásztorok az egyszerű kecskebőr-tömlőknél puhasága, ugyanakkor tartóssága miatt sokkal többre becsültek. Gutenberg, a könyvnyomtatás feltalálója, lószőrrel kitömött kutyabőr festékező labdacsot használt a tinta felviteléhez a betűkre. Mivel a kutya nem a bőrén, hanem a nyelvén keresztül izzad, egyedül az ő bőrén nincsenek pórusok, ezért bőre szép, egynemű, ami biztosítja, hogy a festék ne szívódjon fel a labdacsba, hanem annak felületén maradjon.
Forrás: wikipedia

Colosseum 3D

A római Colosseum 3D-ben:
(a bal egérgomb lenyomása után az egér segítségével lehet körbenézni)

http://www.panoramas.dk/7-wonders/colosseum.html

Digitális Corvinák

Linkajánló:

A következő oldalon Mátyás király Corvináinak digitalizált változatai tekinthetőek meg:

http://www.corvina.oszk.hu/

Leírás:
Adattár => Corvinák => sárga gömb (így lehet megnézni a lapokat)