A reformkori országgyűlések Magyarországon

Előzmények

- A gazdaság még a földesúri-paraszti feudális viszony alapján működik, ebben a rendszerben azonban már egyik fél sem érdekelt. A gabona nem eladható, a rendszert korszerűsíteni kellene (ezt pár tehetős nagybirtokos már elkezdi, de máshol tőkehiány miatt lehetetlen véghezvinni): háromnyomásos gazdálkodás helyett vetésforgó, vaseke és vetőgép használata. Több a zsellér, mint a jobbágy.

- A nemesség széttagolódik: bocskoros nemesek saját maguk gazdálkodnak. A középbirtokos nemesség nagy része eladósodik, pedig politikai hatalmuk nagy.

- A céhesek jól vannak, szeretnék, hogy maradjon a feudális rendszer. A céhen kívüliek, iparosok, kereskedők (nagyjából mindenki) változást szeretne, de gazdasági erejük csekély ehhez.

Reformkor

- Azért reformkor, mert pozitív, felívelő korszak, reformok kerülnek bevezetésre, modernizáció történik

1825-1827-es országgyűlés

- Felsőbüki Nagy Pál: Ostorozza az arisztokratákat, hogy nem tesznek semmit. Ösztönzi őket, hogy csináljanak valamit.

- Széchenyi István felajánlja egyévi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia felállítására (kb. 60000 Ft)

- Az 1791-ben kiküldött bizottságok jelentéseinek megtárgyalása (közlekedés, bányászat, feldolgozóipar)

1830-as országgyűlés

- Széchenyi bemutatja Hitel című művét – összefüggő reformprogramot tálal. Benne:

• Fel kell oldani a jobbágyok feudális kötelezettségeit, és meg kell szüntetni az erkölcstelen és haszontalan robotot. Mindezt úgy, hogy ne érje károsodás a birtokosokat
• A mezőgazdaság kapitalista átalakításához hitelre van szükség
• Az ősiség törvényének megszüntetése à a nemesek földvásárlási joga, és a nemesi adózás

- A Hitelt erősen bírálják, mert:

• Ellentmondásos
• A vezető szerepet Széchenyi az arisztokráciának, saját osztályának szánja
• Önként akarja rávenni az embereket azokra az újításokra, amit pl. Anglia forradalommal ért el.

- A bírálatra Széchenyi a Világ (mint világosság) című munkájában válaszol (1831), majd Stádium című művében összefoglalja rendszerét.

• El kell törölni az ősiség törvényét.
• El kell törölni a kincstár jogát a birtokra a család kihalása esetén.
• Birtokszerzés joga a nemesek részére
• Törvény előtti egyenlőség
• Részleges közteherviselés
• Belső vámok (mindenki által fizetve), utak, vizek rendezése és jó karbantartása országgyűlési tárgyak
• A monopóliumokat, céheket meg kell szüntetni.

- A magyar ügy előrehalad

• A Curia és a Helytartótanács már magyarul működik.
• 1834-től nem lehet ügyvéd az, aki nem tud magyarul

- Gyűjtések a Hídra és középítkezésekre

- Hajózás: Vaskapu hajózhatóvá tételének elkezdése; A Tisza szabályozásának előkészületei; Hajógyár és téli kikötő létesítése

- Selyemhernyó-tenyésztés népszerűsítése

- Első gőzzel hajtott hengermalom megépítése

1832-1836-os országgyűlés

- Haza és haladás: A reformokat I. Ferenc és Metternich konzervativizmusával szemben kellett kivívni. Ahhoz pedig, hogy az ország megújulhasson és haladhasson a fejlődés (haza és haladás), nemzeti függetlenségre van szükség.

- A reformerek rájönnek, a reformok elfogadtatásának módja, ha a parasztságot is maguk mellé állítják; ezt pedig úgy érhetik el, hogy kiterjesztik a jobbágyok jogait.

- Az adminisztrációs procedúra miatt ilyen hosszú, mert:

• Alsó és felsőház sosem tud megegyezni
• Egymásnak átirat formájában küldik a törvényjavaslatokat, de ha azok nem egyeznek, újra kell tárgyalni
• Leirat és felirat a kommunikáció formája a király és a parlament közt

A jobbágyság felszabadítása

Kölcsey beszéde: „Hazánk történetében a példák borzasztóbbak, mint akárhol… ilyen esetekben mi a mód…? Talán hóhérpallos és kötél? mik a bűnösök ellen fordíttatnak. Nyomorult eszközök! Mert ezek semmivé tehetnek ugyan egyes életet; de itt … a szó azon halhatatlan, hódíthatatlan szellemről van, mely századok óta … ég. És ezt … nem győzi le hatalom, ezt csak megszelídíteni lehet. Nem egyébbel pedig… csupán két szó: szabadság és tulajdon!”

Wesselényi könyvéből (mely itthon be volt tiltva): „A nemesség az ország nagy részében… lusta henyeségben öli el idejét addig, míg a minden terhet hordozó parasztság véres verítékével míveli a földet…”

- Önkéntes örökváltság: a jobbágyok pénzzel váltják meg szolgáltatásaikat és telküket.

• Kérdés: ki kártalanítja a nemest? – A paraszt/az állam/senki?
• Az országgyűlés végül elfogadja, de a király visszautasítja („Az indítványokat agyonütöm”).
• Új kör – a szavazatokat megvesztegetéssel, leitatással stb. megváltoztatják. Kölcseynek is megváltoztatták, ezért le is mondott.

- Terjed a nyilvánosság

• Joghallgatók látogatják a diétákat, ők lesznek a közvélemény (és a 48-as nemzedék)
• Kossuth Lajos kitalálja a kézírással sokszorosított és terjesztett országgyűlési hírlapot.

A Habsburg Birodalom visszavág

- I. Ferenc meghal (1835), utódja a gyengeelméjű V. Ferdinánd. Inkább Metternich kezében a hatalom.

- Metternich fél a nemzeti ébredéstől, mert az fenyegeti a Habsburg Birodalom létét. Úgyhogy közbelép.

• Az országgyűlési ifjak vezetőjét, Lovassy Lászlót 10 évre ítéli Spielberg várbörtönében
• Kossuth lapját, a Törvényhatósági Tudósításokat betiltja. Mikor Kossuth segítséget kér a megyéktől, börtönbe vágják.
• Wesselényit lázításért és felségsértésért 3 évre zárják börtönbe (betegen).

1839-40-es országgyűlés

- Gazdasági szempontból fontos országgyűlés

• Váltótörvény
  
• Szabad gyáralapítás, szabad kereskedelem, a zsidó vallásúaknak szabad költözés és üzletnyitás joga
• Az önkéntes örökváltságot is törvénybe iktatják
• A politikai perek elítéltjei amnesztiát kapnak
• Csődtörvény

1843-1844-es országgyűlés

- Önálló védővámrendszer kialakítása (csak javaslat, mert a király elnyomatja a következő országgyűlésre)

- Erre Védegylet alakul (a magyar ipar védelmére társadalmi szervezet) – tagjai (országszerte) vállalják, hogy csak akkor vesznek külföldi árut, ha nincs magyar megfelelője.

- Megkönnyítik a protestantizmusra való áttérést

- A büntetőjog és büntetés-végrehajtás reformja

* Forrás: http://tortenelem.erettsegi.org/2010/03/reformkori-orszaggyulesek-magyarorszagon/

Francisco Pizarro

1478-ban született a spanyolországi Trujillóban egy katona törvénytelen fiaként. Neveltetésével senki nem törődött, sem írni, sem olvasni nem tanult meg, csak kondás lett belőle. Az Újvilág felfedezése az ő fantáziáját is lángra lobbantotta, és elindult szerencséjét keresni. 1502-ben Hispaniolára hajózott, számos felfedező és hódító vállalkozásban vett részt, ekkor még kemény, de csöndes és kevéssé becsvágyó embernek írták le. 1513-ban részt vett Balboa expedíciójában, amely kijutott a Csendes-óceánig, részt vett a panamai indiánok elleni hadjáratban, vagyont szerzett és letelepedett Panamában.

Hernan Cortes

Az aztékok kincseit megszerző Hernan Cortes példáján felbuzdulva, a dél-amerikai aranyországról, Biruról (ebből lett Peru) érkező hírek nyomán 1524-ben egy Diego de Almagro nevű kalandorral és egy Hernando de Luque nevű pappal szövetkezett a Panamától délre fekvő földek meghódítására. A mindenki által holdkórosnak minősített vállalkozás elsőre kudarcba fulladt: a nyolcvan embernek a rossz időjárás, az éhínség és az ellenséges indiánok miatt rövid idő múlva vissza kellett fordulnia.

Második, 1526-28-as útjukon a San Juan folyó torkolatáig jutottak, ahol kettéváltak: Almagro visszatért erősítésért, Pizarro pedig nekilátott a felderítésnek. Dél felé hajózva perui bennszülötteket ejtettek foglyul, akiknél az áhított aranyból is találtak. A fellelkesedett Pizarro megtagadta a kormányzó visszatérésre felszólító parancsának teljesítését, kardjával vonalat húzott a földre, mondván: az egyik oldalon van Panama és a szegénység, a másikon Peru, vele a gazdagság és a dicsőség, válasszanak.

Tizenhárman maradtak vele Gorgona szigetén, ahonnan fél év múlva délre hajóztak. A szerencse végre rájuk mosolygott: a perui parton most szíves fogadtatásban részesültek és meggyőződtek a terület hihetetlen gazdaságáról. Az új panamai kormányzó azonban nem engedélyezte az újabb expedíciót, ezért Pizarro Spanyolországba ment és személyesen V. Károly királyhoz fordult. Sikerrel: El Doradóról szóló színes elbeszélései hatására nemessé tették, a meghódításra váró gyarmat kormányzójává nevezték ki. Pizarro 1530. december 27-én négy testvérével, 180 emberrel és 37 lóval, 26 puskával és néhány ágyúval indult az ismeretlen felé.

A Dél-Amerika nyugati partján fekvő, ekkor még alig száz éves inka birodalom mintegy egymillió négyzetkilométerre terjedt ki, kecsua népén a korlátlan hatalmú, isteni származásúnak tartott inka (fejedelem) uralkodott. A spanyolok szerencséjükre épp egy trónviszály közepébe csöppentek: az öt évvel korábban meghalt inka fiai véres polgárháborúba bonyolódtak, amelyből 1532 elején Atahualpa került ki győztesen, aki kivégeztette bátyját. A lakosság a belviszállyal volt elfoglalva, alig szenteltek figyelmet a spanyoloknak, akik szinte akadálytalanul jutottak el a birodalom szívébe.

A fáradalmait kipihenő inka november 16-án Cajamarca fürdővárosban, 4000 bottal felfegyverzett harcosa közt fogadta Pizarrót. A spanyolok felszólították az inkát: legyen kereszténnyé és ismerje el V. Károly uralmát. Amikor ezt visszautasította, Pizarro támadást vezényelt, több ezer indiánt lemészároltak, Atahualpát maga fogta el. Az uralkodó váltságdíjként felajánlotta: két szobát ezüsttel, egyet pedig arannyal töltet meg addig a vonalig, amit egy felemelt karddal húznak a falra. Ő állta a szavát, a teméntelen mennyiségű kincset összehordták, Pizarro azonban nem: az inka fejedelmet testvére meggyilkolása, a spanyolok elleni összeesküvés, többnejűség és bálványimádás címén halálra ítélték és 1533. augusztus 29-én kivégezték. (Atahaualpa már a vérpadon, az utolsó pillanatban felvette a keresztséget, így előbb megfojtották és csak utána égették meg.) Az aranyat és az ezüstöt elosztották, még az egyszerű katonákra is mai áron számolva tízmillió forintnyi összeg jutott.

A spanyolok ezek után harc nélkül foglalták el és rabolták ki az inka főváros Cuzcót, majd a lakosság pacifikálása érdekében megkoronázták Manco Capac-ot, az uralkodócsalád egyik tagját. Pizarro 1535-ben alapította Limát, a mai fővárost, később ezt tartotta élete legnagyobb tettének. Manco Capac hamarosan fellázadt, de vereséget szenvedett, ezzel az inka birodalom története véget ért. A külső veszély elmúltával a hódítók egymás ellen fordultak: a Cuzcót magának követelő Almagro fogságba vettette Pizarro testvéreit, ám hamarosan legyőzték és kivégezték. Almagro hívei összeesküvést szerveztek az egyre arrogánsabb Pizarro ellen, 1541. június 26-án limai palotájában megrohanták és legyilkolták. Utána Almagro fia lett a vezér, akit Castro királyi biztos fogatott el és fejeztetett le, az alkirályként helyébe lépő Gonzalo Pizarrót 1547-ben a világi hatalommal is bíró Gasca püspök végeztette ki.

I. Szulejmán szultán

Az oszmán birodalom a nyugaton "Pompás", a törököknél "Törvényhozó" melléknévvel felruházott Szulejmán szultán uralkodása (1520-1566) idején ért hatalmának tetőpontjára, s lett az európai nagyhatalmi vetélkedés egyik főszereplője. Legfőbb ellenfelének V. Károlyt ill. a Habsburg-házat tartotta, ezért első hadjárataival annak közép-európai uralmát kívánta megtörni. A Bécsnél és Kőszegnél elszenvedett kudarcok után a Földközi-tengeren nyitott újabb frontot, ahol nagyobb sikerrel járt: uralkodása végén már az oszmán flotta ellenőrizte a Földközi-tenger legnagyobb részét. Nem vállalta viszont a harcot az Indiai-óceánon, ahol a portugálok veszélyeztették a távolsági kereskedelem útvonalait. Ehelyett megelégedett Mezopotámia, Egyiptom és a Vörös-tenger partvidékének biztosításával. Több ízben vezetett háborút Perzsia ellen, melyek során katonai és kereskedelmi szempontból fontos területeket csatolt birodalmához. Uralkodásának második felében feladta világuralmi terveit, és figyelmét az oszmán birodalom belső megszervezésére fordította. Tevékeny részvételével alakították ki a birodalom egységes, iszlám jellegű jogrendjét, lendültek fel a középítkezések, kapta meg sajátos stílusjegyeit az oszmán építészet, irodalom. Az utókor méltán tekinti a klasszikus oszmán civilizáció egyik megteremtőjének. Uralkodásának utolsó szakaszára árnyékot vetnek az anatóliai felkelések, trónviszályok, melyeken csak részlegesen tudott úrrá lenni. Ő volt az utolsó szultán, aki hadai élén rendszeresen háborúba vonult.

Török szultánok

I. Oszmán                 1282-1326
Orkhán                    1326-1359
I. Murád                  1359-1389
I. Bajazid                1389-1402
I. Szulejmán (Szolimán)   1403-1410
Musza                     1410-1413
I. Mehmed (Mohamed)       1413-1421
II. Murád                 1421-1451
II. Mehmed                1451-1481
II. Bajazid               1481-1512
I. Szelim                 1512-1520
II. Szulejmán             1520-1566
II. Szelim                1566-1574
III. Murád                1574-1595
III. Mehmed               1595-1603
I. Ahmed                  1603-1617
I. Musztafa               1617-1618
II. Oszmán                1618-1622
I. Musztafa másodszor     1622-1623
IV. Murád                 1623-1640
Ibrahim                   1640-1648
IV. Mehmed                1648-1687
III. Szulejmán            1687-1691
II. Ahmed                 1691-1695
II. Musztafa              1695-1703
III. Ahmed                1703-1730
I. Mahmud                 1730-1754
III. Oszmán               1754-1757
III. Musztafa             1757-1774
I. Abd-Ul-Hamid           1774-1789
III. Szelim               1789-1807
IV. Musztafa              1807-1808
II. Mahmud                1808-1839
Abd-Ul-Medzsid            1839-1861
Abd-Ul-Aziz               1861-1876
V. Murád                  1876
II. Abd-Ul-Hamid          1876-1909
V. Mehmed                 1909-1918
VI. Mehmed                1918-1922
köztársaság               1923-tól

(6.o) Erdély a 17. században

Bethlen Gábor

- Bethlen Gábor uralkodása => Erdély aranykora
- jelentős jövedelmek => kultúra fejlesztése
- bekapcsolódás a harmincéves háborúba => Erdély önállóságának elismertetése
- I. Rákóczi György fejedelemsége idején folytatódik az aranykor
- II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata vet véget az aranykornak
- Erdély társadalma:

* magyar földesurak
* szász polgárok
* székelyek

- falutörvények (székelyek)

A spanyol armada pusztulása V. rész

Amikor az angol gyújtóhajók pokollá változtatták ezt a menedéket, a spanyol hajók hiába próbáltak kijutni Gravelines-nél a tengerre, Drake, még mindig kihasználva a széljárás adta előnyöket, a flandriai zátonyok felé terelte őket. Ők nagy tüzérséggel harcolnak, mi pedig szakállas és rövid csövű puskákkal védekezünk ellenük. A távolság neki kedvez - írta jelentésében Medina Sidonia. A fegyverzetnek ez az aránytalansága meg is magyarázza a csat végkimenetelét. A gályakorszakból örökölt hagyományaikhoz híven a spanyolok megpróbáltak közeledni, hogy megcsáklyázhassák az angol hajókat, de amazok jobban manővereztek, sőt a szél is őket támogatta, így könnyen elkerülték a csáklyákat, és megtarthatták azt a távolságot, ahonnan ellenségeiket ismételten ágyútűz alá vehették. Ez a gravelines-i csata, amely augusztus 8-án egy álló napig tartott, az Armadának kilenc hajójába és közel nyolcezer emberébe került. Egykét hajón csak kisebb sérülések keletkeztek, de a hajók nagy része már csak vérrel áztatott roncs volt. Ezzel szemben az angolok csak mintegy hatvan embert veszítettek, és minden hajójuk sértetlen maradt.

A calais-i szorosba beszorított Armadának már csak egy lehetősége maradt, hagyni, hogy a szél a brit partok mentén északra sodorja őket. Jobb lett volna, ha sérült hajóikkal az ismeretlen tengerre szállnak - még kormányosok és térkép nélkül is -, mintsem hogy megszokottabb vidékre térve, és széllel szemben hajózva újból az angolok ágyútüzével nézzenek szembe. Az angolok, mivel élelmiszerük és muníciójuk egyaránt fogytán volt, a Firth of Forth magasságában abbahagyták az üldözést. Az Armada hosszú kálváriája viszont még caak most kezdődött. Két hónap kellett volna ahhoz, hogy teljesen megkerüljék Nagy-Brotanniát. Az emberek kimerültek, a hajók sérültek voltak, és élelmiszerük is fogytán volt. A szeptemberi viharok a sorsüldözött flottát Skócia és Írország sziklás partjai felé sodorták. A Hebridák skót klánjai, Donegal és Galway zord halászai és parasztjai pedig befejezték azt a pusztító munkát, amelyet a viharok és az angolok oly hatékonyan kezdtek el. A nagy hajók tucatjával futottak zátonyra a skót és ír partokon, ahol a túlélőket kifosztották és lemészárolták. Közel tzezer ember pusztult el ebben a hosszan tartó lidércnyomásban. A spanyol kikötőket végül csak október végén érték el a láztól és éhségtől félholt első menekültek. Egy kortáras angol, Sir Willam Monson ezt írta: ... mindaddig, míg velünk meg nem küzdött, s spanyol király nem tudta, mi is az a tengeri csata... Ez a lecke II. Fülöpnek nemcsak nyolcvan hajójába és húszezer emberébe került, hanem szertefoszlottak a vallási, politikai és kereskedelmi hegemóniával kapcsolatos álmai is. Az összeomlás első következménye az volt, hogy meglazult az a szorítás, amelyben Spanyolország Európát tartotta. Spanyolország gyengülése tette lehetővé, hogy Hollandia megőrizze függetlenségét, és egyben megnyitotta kapuit a hugenottákkal szemben türelmes IV. Henrik számára a francia trón felé vezető utat. Anglia így, azzal, hogy megmentette állami létét, megmentette Európát is. Az Armada feletti győzelem fölött érzett össznépi lelkesedés kihatott az Erzsébet-kori Anglia kultúrájára: hogyan is születhettek volna meg a Shakespeare-drámák az inkvizíció uralma alatt? Az Armada feletti győzelem egyúttal megtörte a spanyol kereskedelem egyeduralmát is, és ugyanakkor lehetővé tette, hogy Anglia és Hollandia kereskedelme és gyarmatosító politikája hirtelen fellendüljön.

A spanyol armada pusztulása IV. rész

Ebben a veszélyes órában a védelem ügye már nem a királynőé volt, hanem alattvalóié; mindenki megtette, amit képességei és lehetőségei szerint megtehetett. A nagy kalózok - Drake, Hawkins és a többiek - saját költségükön rendbe hozatták a királyi hajókat, amelyeket a királynő zsugoriságból hagyott volna tönkremenni. A törvényhatóságok és a hivatalos testületek egymást túlszárnyalva buzgólkodtak. Egyedül London városa harminc hajót fegyverzett föl. Még az olyan udvaroncok és földbirtokos nemesek is, mint a léha életviteléről híres Sir Robert Cecil vagy Sir Charles Blount, felhagytak a falkavadászattal és a vidéki élet örömeivel, hajókat vásároltak, és felcsaptak kapitánynak. Lord Thomas Howard admirális nem volt tehetséges tengerész, de volt olyan intelligens, hogy legalább nem akadályozta azok munkáját, akiknek viszont volt tehetségük. Ebben a hazafias nekibuzdulásban született meg Anglia első igazi flottája: mintegy harminc királyi hajó és százötven felfegyverzett magánbárka. A spanyolokéhoz képest az angolok előkészületei kisiparinak és zűrzavarosnak tűnhetnek, de nem zsarnok király egyéni ambícióját, hanem egy egész nép élni akarását tükrözték.

Sir Francis Drake

Az Armada végül 1588. május 29-ére összeállt, de már másnap szétszórta egy hatalmas vihar. Miután kijavították az elszenvedett károkat, újra útnak indult, de két hét múlva egy újabb vihar arra kényszerítette, hogy La Corunában keressen menedéket, ahol kénytelen volt egy egész hónapig vesztegelni. Július 22-én újra tengerre szállt. A Vizcayai-öbölben elveszített négy gályát, míg végül július 30-án eljutott a La Manche-csatornába.

Amikor a Golden Hind hajó Plymouthba érkezett a hírrel, hogy a spanyolok megkerülték a Lizard-fokot, Sir Francis Drake éppen labdázott a parton. - Nincs okunk sietni - mondta -, előbb befejezzük a játszmát, azután elintézzük ezeket a spanyolokat. Emögött az angol hidegvér példájaként idézett kijelentés mögött valójában ez állt: Drake jól tudta, hogy ugyanaz a szél ,amely az Armadát a partok felé sodorja, megakadályozza az angol hajókat abban, hogy kifussanak Plymouth kikötőjéből. Medina Sidonia, ha csak a legcsekélyebb kezdeményező készséggel is rendelkezett volna, bezárhatta volna az angol flotta nagy részét saját kikötőjébe. Tengerésztisztjei ezt is javasolták neki, de a tengernagy csak halogatta a döntést, majd felolvasta előttük a királyi parancsot, amely megtiltja nekik a csatározást azelőtt, hogy Párma hercege csatlakozna hozzájuk. A távolban és a tényleges körülmények ismerete híján hozott parancshoz való ragaszkodásával az Armada elszalasztotta egyetlen lehetőségét a győzelemre.

Az angolok nem számoltak ellenségeik gondatlanságával. Mivel még mindig ellenszél fújt, július 30-án éjjel az angol tengerészek a kivetett horgonyok segítségével csak nagy keservesen tudták kivontatni hajóikat a nyílt tengerre. Másnap az Armada elhaladt Plymouth előtt. Mivel a tengeren kerülte meg a kikötőt, Drake számára a szél már kedvezően fújt.

Az Armada a gályaflottáknál jól ismert "sas" formátumot vette föl, a két szárny közötti távolság hét tengeri mérföld volt. A hatalmas spanyol hajók méreteit még csak növelték a hajók farán és orrán lévő magas építmények. Ezek a hajók lassúak, nehezen kormányozhatók voltak, telezsúfolva emberekkel, lévén, hogy a spanyolok csak egyetlen taktikát ismertek: az ellenséges hajó megcsáklyázását.

Ágyúik azt a célt szolgálták, hogy végigsöpörjék az ellenséges hajók fedélzetét. A spanyolok a tengeri ütközeteket voltaképpen hajókon megvívott gyalogsági csatának tekintették.

Az angolok elképzelése egészen más volt. Hajóik sokkal kisebbek voltak, mint a spanyolokéi, fedélzetük lapos volt, nem volt rajtuk semmiféle építmény, nem magaslottak ki a vízből, kitűntek gyorsaságukkal és kormányozhatóságukkal. Kevés volt rajtuk a katona, hatékony fegyver viszont annál több. Nem volt főparancsnokuk, így nem volt haditervük sem. minden angol hajó saját megfontolása alapján manőverezett; a taktika viszont azonos volt: kihasználva az angol hajók mozgékonyságát, meg kell közelíteni az ellenséget, majd gyilkos ágyútüzet kel zúdítani rá. Ezután a megcsáklyázás veszélye miatt gyorsan el kell távolodni az ellenséges hajóktól. A spanyoloknak nem volt lehetőségük arra, hogy utolérjék fürge ellenségeiket: nem tehettek mást, mint hogy szorosabbra vonták soraikat, és bámulatra méltó beletörődéssel várták sorsukat. Az angolok ágyúi nem voltak elég hatékonyak ahhoz, hogy elsüllyesszék a nagy hajókat, de a fedélzeten lévő katonák között szörnyű pusztítást végeztek. Így esett, hogy hat napi csatározás alatt az Armada csak két hajót, de közel kétezer embert veszített. Sok hajó súlyosan megsérült. Medina Sidonia kétségbeesett. - Mit tegyünk? - kérdezte egyik tisztjétől. - Folytassuk - hangzott a válasz. De az Armada a végtelenségig nem tudott elviselni egy ilyen mértékű érvágást, és végül menedéket keresett Calais-ban.

A spanyol armada pusztulása III. rész

Az persze önmagában még nem sokat jelent, ha ismerjük az ellenség szándékát, meg is kell előzni a veszélyt. Erzsébet azonban Walsingham bizonyítékai ellenére sem tartott attól, hogy a legrosszabb bekövetkezhet. Szokásos szűkmarkúságával nem volt hajlandó a királyság védelméhez szükséges kiadásokat megfelelően növelni, Walsingham kétségbeesett. 1587. november 12-én ezt írta barátjának, Dudleynak, Leicester grófjának: Ebben a kockázatos és veszélyes korszakban oktalan és meggondolatlan viselkedésünk miatt nem sokáig fogom élvezni egészségem javulását, mivel nem sokáig fogunk élni, hacsak Isten kivételes kegyelméből nem.

I. Erzsébet

Walsingham látván a királynő tétovázását, igyekezett időt nyerni, és a spanyol terveket meghiúsítani. Mivel John Dee idejében értesítette róla, Walsingham elfojtott egy olyan összeesküvést, amelynek célja az volt, hogy felgyújtsák a deani erdőt. Az angol tengeri hajóépítkezésekhez innen szállították a fát. Dee - akkoriban lengyel és cseh csillagász - elmondta királyi pártfogóinak azokat a jövendöléseket, amelyek szerint egy nagy flotta 1588-ban vereséget fog szenvedni, amely egyúttal egy hatalmas birodalom bukását is jelenti. Dee jól sejtette, hogy ezek a jóslatok bejárják egész Európát. Ennek az lett a következménye, hogy az Armada számos katonája megszökött.

Robert Dudley, leicester grófja (earlje)

Mivel azonban a lélektani háború nem bizonyult elegendőnek, Walsingham konkrét intézkedéseket is hozott. Még az Újvilág megannyi kincsével megtöltött spanyol államkincstár sem volt elegendő ahhoz, hogy az Armadát finanszírozzák, csak a Genovai Bank segítségével sikerült volna a szükséges anyagi alapokat előteremteni. Thomas Sutton, egy gazdag londoni nagykereskedő felvette a kapcsolatot minden nagyobb kereskedelmi központtal, és egyes árukat olyan engedménnyel adott el, hogy a Genovai Banknak egész aranykészletét mozgósítania kellett a konkurencia letörésére. E sakkhúzás következtében a genovai bankárok nem tudták segíteni II. Fülöp vállalkozását. Ez a spanyol királynak végül négyezer fontjába került, és egy teljes évvel késleltette az Armada indulását.

Sir Francis Drake is megkísérelte késleltetni az Armada indulását. Amikor Walsingham tájékoztatta őt a helyzetről, a lovaggá ütött kalózkirály meggyőzte Erzsébetet arról, hogy haladéktalanul újabb hajókra van szüksége. Tengerre is szállt azonnal, nem várta meg, amíg a királynő esetleg meggondolja magát. Jól ismerte uralkodóját, mert az megpróbálta leállítani az akciót - csakhogy Drake akkor már úton volt. 1587 augusztusában a híres kalóz 23 hajójával behatolt Cádiz kikötőjébe, rakományostul elsüllyesztett 37 hajót, felgyújtotta a rakpart üzleteit, és odébbállt, mielőtt még a spanyolok elcsíphették volna. Ezután Lisszabonban tűnt fel, ahol kihívta párbajra Santa Cruzt. Semmit nem kockáztatott, mivel tudta Walsinghamtól, hogy a spanyol tengernagy a kihłvást amúgy sem fogadhatja el. Majd La Corunában hajtott végre egy, a cádizihoz hasoló műveletet. Győzedelmes hadjárata befejezéseként elfogta a San Felipe nevű hajót, amely éppen Távol-Keletről jött arannyal és mindenféle drága áruval megrakodva. Miután így megcibálta Spanyolország királyának a szakállát, Drake tizenöt nappal azután, hogy Santa Cruz az üldözésére indult, visszatért Angliába. A spanyol tengernagy soha nem heverte ki ezt a megrázkódtatást; néhány hónappal később meghalt.

Az ő helyére Fülöp Medina Sidonia herceget, Spanyolország grandját nevezte ki, e határozatlan, pesszimista és a hajózáshoz nem értő férfit. Éppen hibái voltak azok, ami miatt ráesett Fülöp választása. A király ugyanis azt akarta, hogy az expedíció minden részletét az ő saját részletes utasításai alapján hajtsák végre. Semmiképp sem akart olyan parancsnokot, aki önálló kezdeményezésekre is képes.

Spanyolország királya tehát ebben az esetben is hű maradt a kormányzási rendszerré fejlesztett bürokratikus abszolutizmushoz. Az angol előkészületeket egészen más szellemben irányították. Míg Spanyolországban az Armada indulásának napján országszerte önkorbácsoló körmenetek szerveződtek, Angliában egy vándorprédikátor arra buzdította a hazafiakat, hogy olvassák ugyan a Bibliát, de a fő dolog az, hogy jó fegyvereket és lőszereket készítsenek.

A spanyol armada pusztulása II. rész

Senki sem hitte volna, hogy ilyen véget ér a világ addigi ismert leghatalmasabb, legnagyobb flottája. Eladdig II. Fülöp, az akkorra már kicsinyes és konok aggastyán irányította az Escoriálból egész Dél-Európát. Szövetséges, Guise herceg segítségével Franciaországot is Spanyolországhoz akarta csatolni. Tábornokai fokozatosan elnyomták a hollandok szabadságharcát. Portugália annektálásával elérte, hogy a tengerek és a nemzetközi kereskedelem ura legyen. Hawkins, Cavendish, Drake és a többi angol kalóz az angol királynőnek nagy hasznot szerezve kirabolták ugyan nem egy spanyol kolóniát, de a spanyol hatalmat az Újvilágban még sokáig nem tudták alapvetően megingatni.

II. Fülöp spanyol király

Végül is nem a gyarmati, hanem az európai politika alakult úgy, hogy elkerülhetetlenné vált Spanyolország és Anglia nyílt összeütközése. II. Fülöp arról ábrándozott, hogy kiterjeszti a katolikus vallást és azzal együtt a spanyol hegemóniát Szicíliától egészen az Orkney-szigetekig. Ez a terve érthetően az angolok ellenállásába ütközött. Az angol királynő támogatta a skót presbiteriánusok lázadását, és a holland reformátusokkal is szövetkezett a spanyol megszállók ellen. Anglia menedéket nyújtott a Szent Bertalan-éjszakán elűzött hugenottáknak, és támogatta Spanyolország szövetségese, Guise herceg ellenségeit. Fülöp úgy akarta felszámolni az angol ellenállást, hogy először is feleségül veszi Erzsébetet, majd megfosztja trónjától, hogy egy katolikus családot juttasson a helyére, például a Stuartokat. A helyzet végső megoldását végül is Erzsébet megöletése jelentette volna. Tervei azonban sorra meghiúsultak. Erzsébet harminc éven keresztül olyan diplomáciát folytatott, amellyel elkerülhette az összeütközést. Ez azonban nem mehetett így a végsőkig. Az európai hegemónia és a nemzetközi kereskedelem monopóliuma olyan kérdések voltak, amelyeket el kellett dönteni, és eldöntésükre a diplomácia nem látszott eléggé meggyőző fegyvernek.

Sir Francis Walsingham

Fülöp még Stuart Mária kivégzése előtt megkezdte előkészületeit. Minden birtokát harcba vetette: Milánó adta a katonákat, Nápoly és Szicília a hajókat. A király új adókat vetett ki a borra, a húsra, az olajra. Az Indiai Gárda egységeit visszahívták az anyaországba. A portugál és flandriai kikötőket a munkálatok zaja verte föl. Az irányítást Santa Cruz márkira, Lepanto hősére bízták. A pármai herceg húszezer kiszolgált katonát toborzott Flandriában, az Ibériai-félsziget atlanti-óceáni kikötőiben pedig 130 nagy, 30 kisebb hadihajó gyülekezett, amelyeken 19295 tengerészkatonát, 8450 matrózt, 2088 gályarabot és 2360 ágyút lehetett szállítani. Ezenkívül gondoskodni kellett a főinkvizítor és 150 domonkos rendi barát szállításáról is, akiknek feladata az lett volna, hogy Angliában is felállítsák az inkvizíciós bíróságot. Az üzleteket és raktárakat az Armada felfegyverkezéséhez szükséges készletekkel és lőszerekkel töltötték fel. Ez a hatalmas Armada, úgy tűnt, rászolgált a "Győzhetetlen" jelzőre.

A vállalkozást a legnagyobb titokban végeztek. Ugyanakkor, hogy az uralkodónő élete ellen szőtt összeesküvéseket meghiúsítsa, Erzsébet egyik bizalmi embere, az agyafúrt Walsingham felderítő hálózatot szervezett. Ez a létszám- és a pénzhiány ellenére félelmetesen hatékonynak bizonyult. Elsőként Sir Edward Stafford párizsi - aki kettős ügynök volt - követ értesítette Walsinghamet az 1586 júliusa óta folyó spanyol előkészületekről. A következő év tavaszára Walsinghamnek a spanyolországi hírek folyamatos megszerzésére irányuló terve már megvalósult. Minden olyan kikötőben, ahol spanyol hajók kikötöttek, angol ügynökök sétáltak a rakparton, és látogatták a kocsmákat, hogy bizalmas értesüléseket szerezzenek. Más angol kémek Stuart Mária barátainak adták ki magukat, így terjesztettek a spanyol kikötőkben hamis információkat Angliáról. A fiatal angol katolikus Standen fivérek, akik sokkal inkább voltak angolok, mint katolikusok, az Itáliában folyó spanyol tevékenységről tájékoztatták Walsinghamet. Közvetítőjük hatására a Madridban állomásozó toszkániai követ is Anglia szolgálatába szegődött. John Dee, a tudós és kém, egyben a titkosírás egyik feltalálója, II. Fülöp és a pápa levelezéséről értesítette Londont. Walsinghamnek sikerült elhelyeznie egyik emberét Lisszabonban, Santa Cruz közvetlen környezetében is. Végül odáig fejlődtek a dolgok, hogy az Armadával kapcsolatos előkészületekről már többet tudtak Londonban, mint Madridban.

A spanyol armada pusztulása I. rész

160 hajó, rajtuk húszezer ágyú és egy egész hadsereg: így indult rohamra Anglia ellen az újabb diadalra éhes Armada. De a leghatalmasabb katolikus király, II. Fülöp hiába ölte Amerika minden aranyát a nagy vállalkozásba. Az eretnek Erzsébet királynő alattvalói gondoskodtak arról, hogy a legyőzhetetlennek hitt spanyol hajóhadból szégyenszemre csak maroknyi hírmondó térhessen vissza.

...Az ellenség üldöz. Reggeltől estig a nyomomban vannak, de nem akarnak megtámadni... Nincs menekvés, mivel ők gyorsak, mi pedig lassúak vagyunk... E szavakat írta Medina Sidonia herceg, a Győzhetetlen Armada admirálisa Párma hercegének Wight-sziget közeléből 1588. augusztus 4-én este. Párma hercege és még húszezer nemes Flandria kikötőiben várta az Armadát, de Medina Sidonia úgy vélte, nem lesz képes áttörni az Escaut-folyó holland blokádját. Arra sem érezte elég erősnek magát, hogy előrenyomuljon egészen Antwerpenig. A hat napig tartó gyötrelmektől kimerülve az Armadának már csak egyetlen gondolata volt: menedéket találni. Anélkül, hogy megpróbáltak volna az akkor még spanyol kézen levő Dunkerque-be jutni, Medina Sidonia hajói egymás hegyén-hátán besoroztak Calais kikötőjébe. Mihelyt horgonyt vetettek, Medina Sidonia arra kérte a pármai herceget, hogy siessen vissza, de legalábbis küldjön segítséget. Miután végül is menedéket találtak, az admirális és hajórajának tisztjei tanácsot tartottak. Ezalatt a matrózok előkészítették hajóikat, bekötözték sebeiket, és felkészültek egy vesztes ütközetre.

Medina Sidonia hercege

A távolban a nyugodt, békés nyári éjjelt fenyegető fény világította meg. A szél és a dagály segítségével nyolc tüzet okádó és dörgő gyújtóhajó közeledett a szűk tengeri szorosban összezsúfolódott mintegy száz hajó felé. A spanyolok elvágták köteleiket, de hajóik túlságosan nehézkesek voltak ahhoz, hogy manőverezni tudjanak, így közülük több is összeütközött, és tüzet fogott. A hatalmas tűzvészben, amelyben a dörrenések elnyomták a haldoklók halálkiáltásait, a pánik még a lángoknál is jobban terjedt. A leírhatatlan zűrzavarban a reményvesztett matrózok az égő vagy zátonyra futott hajóroncsok között próbáltak utat találni a tengerhez. Ám azok, akik megmenekültek a szörnyű tűzvésztől a nyílt tengeren zsákmányra váró angol ágyúk torkával szemben találták magukat. Így az 1588. augusztus 7-ről 8-ára virradó éjszakán a Győzhetetlen Armadát - először és utoljára - legyőzték.

Végvári harcok a török ellen

Az oszmán állam és társadalom berendezkedése megkövetelte a hadsereg állandó mozgását, igényeinek kielégítését. A szultán csak így tudta biztosítani a hadsereg állandó fönntartását. 1541-ben (augusztus 29.) Buda elfoglalásával Magyarország három részre szakadása megakadályozhatatlan lett. A királyi Magyarország az ország nyugati és északnyugati részeivel a Habsburgok kezén maradt, az ország középső részét, az úgynevezett Hódoltságot a törökök szerezték meg, míg Erdélyt, a Tiszántúlt és a Temesközt a szultán évi adó fejében János Zsigmondra bízta.

Ezt követően állandó célként jelent meg a magyar politikai közéletben az ország újra egyesítésének igénye. A kérdés csupán az, hogy kinek a vezetésével? Két lehetőség volt: I. Ferdinánd mellett János Zsigmond jött szóba, aki az 1540-ben elhunyt Szapolyai János fia volt, és akit anyja, Izabella, valamint Fráter György, egy politikai ambíciókkal rendelkező pálos rendi szerzetes, Szapolyai János bizalmasa képviselt. 1541 decemberében született egy megállapodás Gyalu várában Fráter György és I. Ferdinánd között, melynek értelmében a koronát és a keleti országrészt I. Ferdinánd megkapja Izabella és János Zsigmond kárpótlása fejében.

Az Oszmán Birodalom szeme előtt azonban továbbra is Bécs lengett végső célként. A magyar területek csupán az ehhez vezető út szerepét játszották, és ennek megfelelően kezelték is. Buda és a Duna menti hadi út megerősítése érdekében 1543 és 1545 között több expedíciót vezettek. Elfoglalták és jelentős katonai erővel látták el többek között Esztergomot, Tatát, Székesfehérvárt, Visegrádot, Vácot.

Magyarország helyzetén az segített, hogy a Porta keleten kényszerült erői fölhasználására. 1547-ben öt évre szóló békét kötött I. Szulejmán és I. Ferdinánd. A szerződés értelmében I. Ferdinánd évi 30 ezer aranyat ad a szultánnak ajándékként, cserébe a béke kiterjed Ferdinánd országaira is. Kihasználva a lélegzetvételnyi időt, Fráter György felelevenítette az ország egyesítésének kérdését. 1549-ben megkötötte I. Ferdinánddal a nyírbátori egyezményt. A szerződés szerint II. János király és Izabella lemondanak, kárpótlásul pénzt és sziléziai területeket kapnának. Izabella azonban meggondolta magát és beárulta a paktumot a Portán.

György barát lépéskényszerbe került, be kellett hívni az osztrák haderőt, amely Gianbattista Castaldo vezetésével meg is érkezett, a korabeli értékelés szerint követségnek elég népes, véderőnek azonban meglehetősen csekély volt. Izabella és János Zsigmond elhagyta Erdélyt a megállapodásnak megfelelően. A helyzet megmentése érdekében a barát tárgyalásokat kezdett Szokollu Mehmed beglerbéggel. Erre a lépésre az amúgy is bizalmatlan Castaldo válaszként 1551. december 17-én megölette Fráter Györgyöt Alvinc várában.

Az 1551-52-ben mozgásba lendült oszmán haderő (elfoglalták Becse, Becskerek és Csanád várát) az események hatására erőteljes támadást indított a magyar végvárak ellen. Kara Ahmed másodvezír elfoglalta Lugos, Karánsebes, Temesvár (védője Losonczi István) és Lippa várát. Ennek lett eredménye a második vilajet megszervezése Temesvár központtal, amelyre támaszkodva a térség ellenőrzése nem okozott nagy gondot az oszmán haderőnek.

A hadjárat másik iránya Hádim Ali budai pasa csapása volt. Éket vágtak az észak-dunántúli magyar végvárvonalba Veszprém elfoglalásával, majd északnak fordult és elfoglalta többek között Drégely (védője Szondi György) várát. A két oszmán haderő Szolnoknál egyesült, amit Nyáry Lőrinc az idegen zsoldosok elmenekülése ellenére is megpróbált megvédeni – sikertelenül.

Ezt követően kezdték ostromolni a Felvidék kapujaként emlegetett Eger várát. Dobó István 2000 fős védelemmel sikeresen vette föl a harcot az oszmánokkal szemben. A siker sokáig adott erkölcsi erőt a magyarságnak. Az elkövetkező esztendőkben lelassult az oszmán haderő mozgása, egy-egy akciót indítottak, de jelentősebb hadjárat nem volt 1566-ig, Szigetvár bevételéig. A várat Zrínyi Miklós védte a sikeres hódítóként az ostrom közben elhunyt I. Szulejmánnal szemben. A Tiszántúlon Gyula, Jenő és Világosvár került oszmán kézre.
Ezzel a várháborúk kora lezárult. 1568-ban II. (magyar királyként I.) Miksa császár és II. Szelim megkötötte a drinápolyi békét. Évi 30 ezer arany fejében Erdély és király kezén lévő területek megmaradnak Miksa birtokában. Így konzerválódott Magyarország három részre osztottsága. A béke ellenére a belső portyák, helyi csetepaték tovább pusztították az országot.

A kiszolgáltatott ország (Magyarország három részre szakad)

Az alábbi linkre kattintva letöltheted az óra anyagát *.ppt formátumban:

http://www.fileshost.com/download.php?id=CF4963761

Beírod a háromjegyű számkódot => Submit (1-2 sec) => Download

Széchenyi István, a reformok első megfogalmazója

7. osztály

1., Széchenyi István arisztokrata, grófi családból származott. A napóleoni háborúk alatt katonatiszt, részt vett a győri csatában és a lipcsei „népek csatájában” is. Ifjú korában sokat utazgatott, bejárta Európát. Legnagyobb hatással Anglia volt rá, felismerte hazája fejletlenségét.

2., Széchenyi fő műve a Hitel címet viseli, ezt tartják sokan a reformkor elindítójának.

Reformprogramja:

- közteherviselés

- ősiség törvényének eltörlése

- a robot megszüntetése

Magyarország maradjon a Habsburg Birodalom része.

3., Gyakorlati alkotásai:

- Lánchíd

- Magyart Tudomány Akadémia megalapítása

- a Duna és a Tisza szabályozása

- gőzhajózás

- gőzmalom Pesten

4., Gyakran vitázott Kossuth Lajossal, ennek ellenére Kossuth a „legnagyobb magyarnak” nevezte.