Japán népességének az 1930-as évek második felében ugrásszerű növekedése (50 millióról 90 millióra húsz év alatt) arra késztette a szigetországot, hogy „életteret” keressen magának a nagy kiterjedésű közeli Kínában. Ha nem is tűnhet nyilvánvalónak, de Hirohito császár (aki 1926 óta uralkodott a japán birodalom fölött) támogatta Tozso Hideki hadügyminiszter expanzionista célkitűzéseit. Kína megtámadására Japán az 1937. július 7-én történt „incidenst” használta fel ürügyként, amikor a pekingi Marco Polo hídnál kínai nacionalisták megtámadtak egy japán katonai osztagot és megölték őket. A japán törvényhozás és a sajtó minden mértéket fölülmúlóan eltúlozta a kínai provokációt. A kormány támadást sűrgetett, amelynek tervét már korábban a legaprólékosabban kidolgozták. A hadművelet sikeres volt: valamennyi kínai kikötő, a nagyobb városok és óriási kiterjedésű területek kerültek a japán inváziós hadsereg kezére. A Szovjetunió segítséget ajánlott fel Csang Kaj-sek kormányának, a Népszövetség pedig elítélte a hadüzenet nélkül indított véres háborút. Ez a két politikai cselekedet meggyőzte Tokiót a Népszövetségből való kilépés szükségességéről, valamint arról, hogy Olaszországgal és Németországgal aláírja az antikomintern paktumot.
Nagyon feszült helyzet alakult ki a kínai-szovjet határon. Ismételten összetűzések zajlottak le szovjet és japán katonák között és azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy háborúba torkollnak. Miután Európában kitört a második világháború és Franciaországot legyőzték, Japán szemet vetett a délkelet-ázsiai francia birtokokra. Elfoglalta Indokína északi részét és közben felmérte a brit gyarmatok értékét. Japán legkeményebb ellenfele azonban nem Nagy-Britannia, hanem az Egyesült Államok volt, mivel a japánok katonai tevékenysége megakadályozta Washingtont abban, hogy ellenőrizhesse az óriási kínai piacokat, nem is szólva újabb piacok megszerzéséről. Az Egyesült Államok ekkor több gazdasági szankciót léptetett életbe Japán ellen, befagyasztotta a japán hiteleket Amerikában. Tokió ezt súlyos sértésnek vette, egyenértékűnek a hadüzenet nélküli háborús cselekedettel. Ezért óvintézkedéseket tett egy lehetséges kétfrontos háború elkerülésére azzal, hogy 1941. április 13-án meg nem támadási szerződést írt alá a Szovjetunióval.
A japánok Hitler háta mögött tették ezt (megfizetve ezzel az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktumért) ugyanakkor a paktumot jóformán a Szovjetunió elleni német agresszió előestéjén írták alá.
