A reformkori országgyűlések Magyarországon

Előzmények

- A gazdaság még a földesúri-paraszti feudális viszony alapján működik, ebben a rendszerben azonban már egyik fél sem érdekelt. A gabona nem eladható, a rendszert korszerűsíteni kellene (ezt pár tehetős nagybirtokos már elkezdi, de máshol tőkehiány miatt lehetetlen véghezvinni): háromnyomásos gazdálkodás helyett vetésforgó, vaseke és vetőgép használata. Több a zsellér, mint a jobbágy.

- A nemesség széttagolódik: bocskoros nemesek saját maguk gazdálkodnak. A középbirtokos nemesség nagy része eladósodik, pedig politikai hatalmuk nagy.

- A céhesek jól vannak, szeretnék, hogy maradjon a feudális rendszer. A céhen kívüliek, iparosok, kereskedők (nagyjából mindenki) változást szeretne, de gazdasági erejük csekély ehhez.

Reformkor

- Azért reformkor, mert pozitív, felívelő korszak, reformok kerülnek bevezetésre, modernizáció történik

1825-1827-es országgyűlés

- Felsőbüki Nagy Pál: Ostorozza az arisztokratákat, hogy nem tesznek semmit. Ösztönzi őket, hogy csináljanak valamit.

- Széchenyi István felajánlja egyévi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia felállítására (kb. 60000 Ft)

- Az 1791-ben kiküldött bizottságok jelentéseinek megtárgyalása (közlekedés, bányászat, feldolgozóipar)

1830-as országgyűlés

- Széchenyi bemutatja Hitel című művét – összefüggő reformprogramot tálal. Benne:

• Fel kell oldani a jobbágyok feudális kötelezettségeit, és meg kell szüntetni az erkölcstelen és haszontalan robotot. Mindezt úgy, hogy ne érje károsodás a birtokosokat
• A mezőgazdaság kapitalista átalakításához hitelre van szükség
• Az ősiség törvényének megszüntetése à a nemesek földvásárlási joga, és a nemesi adózás

- A Hitelt erősen bírálják, mert:

• Ellentmondásos
• A vezető szerepet Széchenyi az arisztokráciának, saját osztályának szánja
• Önként akarja rávenni az embereket azokra az újításokra, amit pl. Anglia forradalommal ért el.

- A bírálatra Széchenyi a Világ (mint világosság) című munkájában válaszol (1831), majd Stádium című művében összefoglalja rendszerét.

• El kell törölni az ősiség törvényét.
• El kell törölni a kincstár jogát a birtokra a család kihalása esetén.
• Birtokszerzés joga a nemesek részére
• Törvény előtti egyenlőség
• Részleges közteherviselés
• Belső vámok (mindenki által fizetve), utak, vizek rendezése és jó karbantartása országgyűlési tárgyak
• A monopóliumokat, céheket meg kell szüntetni.

- A magyar ügy előrehalad

• A Curia és a Helytartótanács már magyarul működik.
• 1834-től nem lehet ügyvéd az, aki nem tud magyarul

- Gyűjtések a Hídra és középítkezésekre

- Hajózás: Vaskapu hajózhatóvá tételének elkezdése; A Tisza szabályozásának előkészületei; Hajógyár és téli kikötő létesítése

- Selyemhernyó-tenyésztés népszerűsítése

- Első gőzzel hajtott hengermalom megépítése

1832-1836-os országgyűlés

- Haza és haladás: A reformokat I. Ferenc és Metternich konzervativizmusával szemben kellett kivívni. Ahhoz pedig, hogy az ország megújulhasson és haladhasson a fejlődés (haza és haladás), nemzeti függetlenségre van szükség.

- A reformerek rájönnek, a reformok elfogadtatásának módja, ha a parasztságot is maguk mellé állítják; ezt pedig úgy érhetik el, hogy kiterjesztik a jobbágyok jogait.

- Az adminisztrációs procedúra miatt ilyen hosszú, mert:

• Alsó és felsőház sosem tud megegyezni
• Egymásnak átirat formájában küldik a törvényjavaslatokat, de ha azok nem egyeznek, újra kell tárgyalni
• Leirat és felirat a kommunikáció formája a király és a parlament közt

A jobbágyság felszabadítása

Kölcsey beszéde: „Hazánk történetében a példák borzasztóbbak, mint akárhol… ilyen esetekben mi a mód…? Talán hóhérpallos és kötél? mik a bűnösök ellen fordíttatnak. Nyomorult eszközök! Mert ezek semmivé tehetnek ugyan egyes életet; de itt … a szó azon halhatatlan, hódíthatatlan szellemről van, mely századok óta … ég. És ezt … nem győzi le hatalom, ezt csak megszelídíteni lehet. Nem egyébbel pedig… csupán két szó: szabadság és tulajdon!”

Wesselényi könyvéből (mely itthon be volt tiltva): „A nemesség az ország nagy részében… lusta henyeségben öli el idejét addig, míg a minden terhet hordozó parasztság véres verítékével míveli a földet…”

- Önkéntes örökváltság: a jobbágyok pénzzel váltják meg szolgáltatásaikat és telküket.

• Kérdés: ki kártalanítja a nemest? – A paraszt/az állam/senki?
• Az országgyűlés végül elfogadja, de a király visszautasítja („Az indítványokat agyonütöm”).
• Új kör – a szavazatokat megvesztegetéssel, leitatással stb. megváltoztatják. Kölcseynek is megváltoztatták, ezért le is mondott.

- Terjed a nyilvánosság

• Joghallgatók látogatják a diétákat, ők lesznek a közvélemény (és a 48-as nemzedék)
• Kossuth Lajos kitalálja a kézírással sokszorosított és terjesztett országgyűlési hírlapot.

A Habsburg Birodalom visszavág

- I. Ferenc meghal (1835), utódja a gyengeelméjű V. Ferdinánd. Inkább Metternich kezében a hatalom.

- Metternich fél a nemzeti ébredéstől, mert az fenyegeti a Habsburg Birodalom létét. Úgyhogy közbelép.

• Az országgyűlési ifjak vezetőjét, Lovassy Lászlót 10 évre ítéli Spielberg várbörtönében
• Kossuth lapját, a Törvényhatósági Tudósításokat betiltja. Mikor Kossuth segítséget kér a megyéktől, börtönbe vágják.
• Wesselényit lázításért és felségsértésért 3 évre zárják börtönbe (betegen).

1839-40-es országgyűlés

- Gazdasági szempontból fontos országgyűlés

• Váltótörvény
  
• Szabad gyáralapítás, szabad kereskedelem, a zsidó vallásúaknak szabad költözés és üzletnyitás joga
• Az önkéntes örökváltságot is törvénybe iktatják
• A politikai perek elítéltjei amnesztiát kapnak
• Csődtörvény

1843-1844-es országgyűlés

- Önálló védővámrendszer kialakítása (csak javaslat, mert a király elnyomatja a következő országgyűlésre)

- Erre Védegylet alakul (a magyar ipar védelmére társadalmi szervezet) – tagjai (országszerte) vállalják, hogy csak akkor vesznek külföldi árut, ha nincs magyar megfelelője.

- Megkönnyítik a protestantizmusra való áttérést

- A büntetőjog és büntetés-végrehajtás reformja

* Forrás: http://tortenelem.erettsegi.org/2010/03/reformkori-orszaggyulesek-magyarorszagon/

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig VI. rész

A japánok június 4-én érkeztek Midway közelébe és Nagumo parancsára azonnal megkezdték a támadást. Az amerikai radarok azonban észlelték a támaszpont felé tartó bombázóköteléket, illetve a kísérő „Zérókat”, így még időben a levegőbe emelkedhetett a szigeten lévő összes repülőgép. A meglepetésszerű támadás terve ezzel semmivé lett, ennek ellenére a japánok leszórták bombaterhüket a kijelölt célpontokra. Bár néhány találat kétségkívül súlyos kárt okozott, az első hullám korántsem érte el a kívánt eredményt, ezért az akciót meg kellett ismételni. Erről értesülve Nagumo utasítást adott a hordozók fedélzetén álló – az amerikai flotta elleni támadáshoz előkészített, ezért torpedókkal felszerelt – repülők átfegyverzésére. A tengernagy döntését az is megkönnyítette, hogy felderítői nem találták az amerikai hajókat. Ám mialatt a torpedók helyére bombák kerültek, az egyik (kutatórepülést végző) hidroplán mégis ráakadt Spruance és Fletcher egységeire. Nyolc óra harminc körül tehát újra leállt az átfegyverzés, ráadásul ekkor tértek vissza Midway irányából az első hullám gépei is. Ugyan a japánok helyzetéről csak hiányos adatok álltak az amerikaiak rendelkezésére, Spruance mégis támadásba küldte a Hornet, a Yorktown és az Enterprise repülőit. Terve az volt, hogy először a lassú torpedóvetők emelkednek magasba, melyeket a gyorsabb zuhanóbombázók és vadászok követnek. A gépek útközben találkoznak, és együtt vetik magukat a császári flottára.

A torpedóvetők azonban a vártnál hamarabb leltek rá az ellenségre és 9 óra 25 perckor támadásba lendültek; a lomha gépek között azonban nagy pusztítást végeztek japán védővadászok. A zuhanóbombázók egy órával később érték el a hordozókat, amelyek épp repülőik indítására készültek. Az Enterprise gépei – gyenge légvédelmi tűz mellett – már az első rárepülés során leszámoltak az Akagival és a Soryuval, míg a Yorktown repülői a Kagát vették célba – eredményesen. A szörnyű veszteségek ellenére nem maradt el az ellentámadás, melyet az egyetlen épen maradt hordozó, a Hiryu zuhanóbombázói indítottak; a gépek délután egykor érték el és súlyosan megrongálták a Yorktownt. Az üresen sodródó, kiégett hajónak végül június 7-én a japán I–168 tengeralattjáró adta meg a kegyelemdöfést, miután több torpedóval elsüllyesztette. Azonban a Yorktown vesztét okozó Hiryu sem kerülhette el sorsát, az amerikai bombázók ugyanis a Midway-nél felvonultatott negyedik japán hordozót is hullámsírba küldték. Június 5-én hajnalban Yamamoto lemondott a szigetcsoport elleni invázió tervéről, egyben utasítást adott a visszavonulásra. A hátráló csapatok megpróbáltatásai azonban ezzel még nem értek véget, hiszen az őket üldöző amerikaiak június 6-án tűz alá vették két nehézcirkálójukat, a Mogamit és a Mikumát, melyek közül az utóbbi végzetes találatot kapott.

A midway-i csatában a japánok több mint 200 repülőt és 4000 embert vesztettek, szemben az amerikaiak 150 gépével, illetve 300 katonájával. Szertefoszlott a császári haditengerészet verhetetlenségéről szőtt legenda is, ám a távol-keleti haderőt ennél súlyosabban érintette az, hogy a háromnapos ütközet veszteségei – különös tekintettel a négy repülőgép-hordozóra – a háború végéig pótolhatatlannak bizonyultak.

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig V. rész

Elméletben a szövetségeseknek két erődjük volt: az amerikaiaknak Manila, az angoloknak Szingapúr. Mindkettő a tengeri úton érkező erősítésektől függött, és a tengeri fölény elvesztését senki sem látta előre. Korábban egy időben az amerikaiak azt gondolták, hogy háború esetén ki kell vonulniuk a Fülöp-szigetekről. 1941 nyarán azonban odaküldték Douglas MacArthur tábornokot, hogy vegye át a parancsnokságot.

Douglas MacArthur

MacArthur volt Amerika legmutatósabb tábornoka, ősz haját feketére festette - meleg időben eresztette is a színét -, és tündökletes uniformisát saját maga tervezte. Ő volt az Egyesült Államok rangidős tábornoka is, aki 1935-ben vonult vissza a szárazföldi hadsereg vezérkari főnöki posztjáról, és még az utódja, Marshall is rettegett tőle.

MacArthur erősködött, hogy ő tartani tudja a Fülöp-szigeteket, amíg megérkezik az erősítés. Senki sem próbált nemet mondani neki. Kezdettől fogva rosszul alakultak a dolgok. A japán légierő december 8-9-én váratlan csapásokat mért az amerikai repülőterekre, és a luzon-szigeti Cavite bázisra, megsem- misítette a nehézbombázók felét, és a vadászgépek több mint egyharmadát. A 17 megmaradt B-17-es típusú repülőgépet és mintegy 70 vadászgépet, valamint a haditengerészeti légierő felderítőgépeit az amerikaiak a déli körzetekbe telepítették át. Így az amerikai repülőgépek legtöbbje a földön semmisült meg az első napon, pedig megkapták a figyelmeztetést, hogy Pearl Harbort támadás érte.

Az amerikai Fülöp-szigeteki szárazföldi erők nem tudták megakadályozni a japán deszantok partraszállását, és érzékeny veszteségeket szenvedett, december 23-án MacArthur tábornok parancsot adott a csapatok visszavonására a Bataan-félszigetre, majd a Corregidor-szigetek erődítményébe. Erősítés nem érkezett. 1942. március 11-én MacArthur parancsot kapott a távozásra. Mielőtt elment, kijelentette: "Visszajövök!" Május 6-án utódja, Wainwright Corregidornál megadta magát. Az amerikaiak és fülöp-szigeti szövetségeseik 140.000 embert veszítettek, a japánok 12.000-et. Ilyen súlyos árat kellett fizetni azért, hogy ne essék csorba MacArthur tekintélyén.

Április elején a japánok azt tervezték, hogy elfoglalják az új-guineai Port Moresbyt, és onnan nyomulnak tovább Ausztrália felé. Az amerikaiak, akik a megfejtett japán rejtjeles üzenetek révén igen tájékozottak voltak, előkészítették az ellencsapást.

Az Egyesült Államok Csendes-óceáni Flottájából Fletcher parancsnoksága alatt 2 repülőgép-hordozó magasabbegységet irányítottak a Korall-tengerre.

Állományuk a Yorktown és a Lexington nehéz repülőgép-hordozóból (143 repülőgép), 5 nehézcirkálóból, és 9 torpedórombolóból állt. Ugyancsak Fletcher alárendeltségébe helyezték Kreiss tengernagy ausztrál cirkálóraját (3 cirkáló, 2 torpedóromboló), amely már a Korall-tengeren tartózkodott. A 2 amerikai és 3 japán hordozón szállított repülőgépek száma körülbelül egyenlő volt, ugyanakkor azonban a szövetségesek a parti településű légierejük révén fölényben voltak a hadművelet térségében, a japánok 315 gépével szemben 450 géppel rendelkeztek.

Május 8-án a Korall-tengeren összecsapott a két hajóhad. Az amerikai légi felderítés felfedezte Új-Guinea keleti végénél a japán deszant erőket, másnap több mint 90 repülőgép emelkedett fel az amerikai repülőgép-hordozókról, és csapást mértek a Shoho könnyű repülőgép-hordozója. A hajó a roham kezdete után 15 perccel elsüllyedt.

A japán gépek is felszálltak a hordozóikról, és mivel nem találták meg az amerikai hajókat, a "Neosho" nagyméretű tartályhajót, és az azt kísérő "Sims" torpedórombolót támadták meg. Május 8-án hajnalban az amerikai és a japán repülőgépek felderítették egymás repülőgép-hordozós magasabbegységeit, 82 amerikai és 70 japán repülőgép szállt fel csaknem egyidejűleg. Elsőként a Yorktownról felszállt 49 gépből álló csoport fedezte fel az ellenséget, és megtámadta a Shokaku hordozót. A japán hajón tűz ütött ki. Ezután még egy támadás érte a Lexington-ról felszállt gépek egy csoportja részéről, és így a Shokaku további sérüléseket szenvedett.

A japán gépek támadása következtében viszont megsérült a Yorktown is. A két hajót sűrű füst borította el, a gépeknek mégis sikerült leszállni hordozóikra, ami után a magasabbegység teljes sebességgel déli irányban eltávolodott a harc körzetéből. A Lexingtonon röviddel ezután hatalmas robbanás következett be, majd a hajót az amerikaiak elsüllyesztették. Ezalatt a Shokakun még mindig tombolt a tűz, a japán gépek kénytelenek voltak a Zuikaku-ra leszállni. Takagi tengernagy, a magasabbegység parancsnoka úgy döntött, hogy nem folytatja a támadást, előbb feltölti repülőgépeit üzemanyaggal. Ebben a helyzetben Inoue tengernagy, a 4. japán flotta parancsnoka parancsot adott, hogy a Port Moresby elfoglalására irányuló hadműveletet halasszák el, és valamennyi erő hagyja el a harc körletét. Ez az elhatározás az elöljáró parancsnokság felháborodását váltotta ki. Jamamoto tengernagy, az egyesített flotta parancsnoka megparancsolta, hogy folytassák az amerikai hadihajók üldözését. A 4. flotta május 9-én reggel el is indult déli irányba, de már nem tudta felfedni Fletcher magasabbegységét. A japán deszanterők visszatértek Rabaulba. A korall-tengeri ütközet ezzel véget ért. A korall-tengeri csata már a jövő arculatát mutatta.

A történelemben most először küzdött két flotta több mint másfélszáz kilométeres távolságból, anélkül, hogy látták volna egymást. A nagy csatahajók ideje lejárt; a repülőgép-hordozók vették át az uralmat.

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig IV. rész

Jamasita Tomojuki

December 11-én a japánok több sikeres hadműveletet hajtottak végre a keleti hadszíntéren. Ezek közé tartozott Malajzia északi része és a Fülöp-szigetek elleni támadás, Bangkok elfoglalása, Hongkong ostroma és sikeres, gyors partraszállás néhány csendes-óceáni szigeten, köztük Guam szigetén.A brit helyőrségeket meglepetésszerűen érték a japán támadások, részben azért, mert parancsnokaik lebecsülték a japán veszélyt. A japánok legnagyobb győzelmeiket támadó hadműveleteiknek köszönhették. December 8-án a japánok két tengerészgyalogos hadosztályt tettek partra Thaiföld déli részén és a malájziai határtól délre, Kota Baharu-nál.

A térség védelmével megbízott brit tengernagy, Tom Philips súlyos hibát követett el azzal, hogy két csatahajót (a Prince of Wales-t és a Repulse-t) légi támogatás nélkül indított útnak a partraszállás megakadályozására. Japán bombázók megtámadták és elsüllyesztették mind a két brit csatahajót. A rá következő napok harcaiban jelentős szerepet játszottak a repülőgépek. Valamennyi brit gyarmatot súlyos japán légitámadások érték. Decemberben 12.600 polgári személy vesztette életét, amikor a japánok Penangot, a Malajzia északnyugati vége előtt lévő szigetet bombázták. „A japánok abszolút fölényben voltak, mi viszont mindenütt gyengén és védtelenül álltunk ott.” – írta emlékirataiban Churchill.

Hong Kong a védelmi lehetőségein túl is ellenállt. Sir Mark Young kormányzó elutasította a megadásra szóló felhívást, jóllehet mindössze két kanadai gyalogoszászlóalj állt rendelkezésére.

A japánok december 18-án nagy erőket tettek partra, de csak karácsonyra voltak képesek legyűrni az ellenállást, miután foglyul ejtettek 11.000 polgári személyt, akik közül sokakat szuronnyal öltek meg. Ez volt az első eset, ami előrevetítette, hogy milyen borzalmas vég vár a japán foglyokra. Arra törekedve, hogy mind a kínai szárazföldön, mind pedig a tengereken képesek legyenek ellenállni a japán villámháborúnak, a szövetségesek több ország haderejét átfogó, közös parancsnokságot hoztak létre. Az ABDA (amerikai, brit, holland=dutch és ausztrál) parancsnokává Sir Archibal Wavell tábornokot nevezték ki. Első dolga volt, hogy cirkálókból, rombolókból és tengeralattjárókból flottát szervezett azzal a céllal, hogy legkevesebb 45.000 főt juttasson el Malajziába. Az egység Indiából kivont brit és holland, valamint egyenesen hazájukból érkezett ausztrál és amerikai katonákból állt. A Malajziában harcoló japán csapatok parancsnoka Jamasita Tomojuki volt.
A hadművelet végrehajtásába a japán hadvezetés mint- egy 70 ezer főt vont be a szárazföldi haderő állományából Jamashita tábornagy parancsnoksága alatt, továbbá 9 cirkálót, 16 torpedórombolót, 16 tengeralattjárót, 3 repülőgép-szállítót, számos szállító és kisegítő hajót, mintegy 600 repülőgépet a hadsereg és a flotta állományából. Ezekkel az erőkkel szemben Percival tábornok parancsnoksága alatt összpontosított angol csapatok álltak, 3 hadosztállyal és több önálló egységgel (100 ezer fő). Tevékenységüket a Keleti Flotta támogatta. A Malájföldön kialakult helyzet miatt az angol csapatok Távol-keleti Parancsnokságát Szingapúrból Colombóba (Ceylon szigetére) telepítették át. Az angol csapatok kísérlete, hogy a japánok támadását Johore tartomány területén megállítsák, nem járt sikerrel. Január végére a japánok elérték Szingapúrt. Az eddigi veszteségük 4500 fő volt - az angoloké 25.000, a legtöbbje hadifogoly. Otthon Churchill még mindig nem volt hajlandó elhinni, hogy Szingapúr eleshet. Friss csapatokat küldött oda, amelyek hajóikról egyenesen a fogságba szálltak partra.

A japánok február 8-án kezdték meg Szingapúr ostromát. Egy hét múlva az angolok megadták magukat, pontosan abban a pillanatban, amikor a japánok kifogytak a lőszerből. A japánok 35.000 emberrel foglalták el Szingapúrt. A védők 80.000-en voltak, és egytől egyig hadifogságba estek. Ez volt a brit történelem legnagyobb szabású kapitulációja, és az egyik legszégyenletesebb is.

A brit katonák kapitulációja

Miután Pearl Harbornál elpusztult az amerikai flotta fő ereje, Japán előtt nyitva állt az út. A japánok előzőleg álmodni sem mertek ilyen helyzetről, és az ezután következő sikersorozatuk a háború egyik legnagyszerűbb rögtönzése volt. Igen kis erőkkel érték el, rendszerint az ellenfélnél kisebbekkel. A japán hadsereg zöme a háború végéig Mandzsúriában maradt, és a maradék jó része is a kínai szárazföldön volt.

A japánokat az vitte győzelemre, hogy gyorsabbak voltak az ellenfélnél, és persze az, hogy ha időlegesen is, de övék volt a tengeri fölény.

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig III. rész

A Pearl Harbor-i támadás tehát leamputálta a csendes-óceáni amerikai hadiflottát. Meg kell azonban említeni, hogy japán szempontból ennek a támadásnak néhány jelentős szépséghibája volt a háború további kimenetelére nézve. Először - a japánok gyorsan visszavonultak, és nem foglalták el a támaszpontot. Másodszor - nem üldözték a keleti irányba visszavonuló amerikai flotta maradványait. Harmadszor - az elsüllyesztett flottaegységek között nem volt egyetlen repülőgép-hordozó sem. A Lexington ebben az időben Midway közelében tartózkodott, az Enterprise-nak a támadás előtt való napon kellett volna weekendre a kikötőbe érkeznie, de a rossz időjárás miatt egy napot késett, így megmenekült a pusztulástól.

Kaga - japán repülőgéphordozó

A megtámadott Egyesült Államok hadiflottája és légiereje számban felülmúlta a japánokét, ugyanakkor azonban szét volt szórva a világ minden tájára. A támadás időpontjában az amerikai szárazföldi légierő 7000 géppel rendelkezett, ebből azonban csak 1500 volt elsővonalbeli harcigép. Az amerikai tengerészeti légierőnek 3000 gépe volt, beleszámítva a gyakorlógépeket is. Ezeknek jelentős része szárazföldi támaszpontokra volt kihelyezve. A japán támadás időpontjában az amerikai tengerészeti légierőnek a Fülöp-szigeteken 182, a Wake szigeten 12, a Midway szigeten 12, a Hawaii-szigeteken 387 gépe volt, ehhez kell még számítani a Lexington és az Enterprise 60-60 harcigépét. A Csendes-óceán térségében tehát a japán támadás időpontjában az amerikai légierőnek jelentős gép-mínusza volt a japánokhoz viszonyítva. 1941-ben az amerikai haditengerészet 7 nehéz és 1 kísérő hordozóval rendelkezett, ebből azonban csak az említett Lexington és az Enterprise tartozott a Csendes-óceáni hadiflotta kötelékébe.

A Pearl Harbor-i támadáskor a japán tengerészeti légierő összesen 2120 gépet számolt az alábbi felosztásban: 660 vadászgép, 330 torpedóvető-bombázó, 240 földi támaszpontra kihelyezett bombázó, 10 szárazföldi felderítőgép, 45 szállítógép, 325 különféle típusú felderítési célokra használt hidroplán és 510 iskolagép. A fentiekben felsorolt gépekből 1250 volt modern harcigép. A japán szárazföldi légierő kb. 1300 harcigépből állt ebben az időben.

A Pearl Harbor elleni támadás nagy felháborodást keltett az egész országban. A semlegesség hívei máról holnapra eltűntek a közéletből. Roosevelt, a közvélemény csaknem egyhangú támogatásával, hadat üzent Japánnak.

A december 8-i amerikai hadüzenettel egyidejűleg Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, a Dél-afrikai Unió, a Kuomitang-Kína és több latin-amerikai ország is hadat üzent Japánnak. Röviddel ezután, december 11-én pedig Olaszország és Németország az Egyesült Államoknak üzent hadat, megpecsételve ezzel saját sorsukat. A második világháború kiterjedt a Csendes-óceán, az Indiai-óceán, Délkelet-Ázsia, India, a Fülöp-szigetek hatalmas térségeire. A japán offenzíva gyors és kegyetlen volt – hamisítatlanul japán stílusú „Blitzkrieg”.

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig II. rész

Ennek az lett a következménye, hogy a második világháború kritikus pillanatában Németország ott találta magát japán segítség nélkül, amelyre pedig nagyon számított.

1941 októberében kormányválság zajlott le Tokióban. A habozó és megalkuvásra kész Konoje Fumimaro herceg helyett a keményvonalas, nacionalista Tozso került a kormány élére. Katonákból alakított kormányt és ezek után már csak hetek kérdése volt Japán belépése a második világháborúba.

Jamamoto Iszoruku

1941. november 5-én Tozso utasította a japán flotta főparancsnokát, Jamamoto Iszoruku tengernagyot, hogy készítse elő a támadást Pearl Harbor amerikai haditengerészeti támaszpont ellen. Jamamoto, aki 1939 óta állt a flotta élén, személy szerint ellenezte ugyan a tervet, de végrehajtotta Tozso utasítását, amelyre a császár áldását adta.

A Hawaii szigeteken lévő Pearl Harbor támaszponton 1941. december 7-én a Csendes-óceáni amerikai hadiflotta jelentős része: 8 sorhajó, 28 torpedóromboló, 5 tengeralattjáró és 20 egyéb kisebb haditengerészeti egység horgonyoz. A szűk bejáratú és viszonylag sekély vizű (12 méter) kikötő, amelynek egyetlen kijárata korallzátonyon keresztül vezet, volt a japán tengerészeti légierő meglepetésszerű támadásának célpontja 1941. december 7-én 7 óra 55 perckor. Japán ezzel a hadüzenetet megelőző orvtámadásával belépett a második világháborúba. A támadó japán légiegységek első hulláma Fushida korvettkapitány vezetésével 100 db Mitsubishi 93-as bombázóból és Nakajima 99-es zuhanóbombázóból, 40 db Nakajima 97-es torpedóvetőgépből és 43 db Mitsubishi "Zero" vadászgépből állt. Egy órával később támadott a második hullám Shimazaki korvettkapitány parancsnoksága alatt: 54 kétmotoros bombázó és 81 db zuhanó bombázó, 36 vadász kísérete mellett.

A két légitámadás igen nagy eredményt hozott a japánoknak. Elsüllyedt 5 amerikai sorhajó, súlyosan megrongálódott 3 további, ezen kívül 14 kisebb osztályú hadihajót vesztett még az amerikai haditengerészet, nem számítva a földön elpusztított 74 db harci repülőgépet. Az amerikai halottak száma 2403 fő, a sebesülteké 1178 fő volt. A japánok mindössze 29 harcigépet, 5 zsebtengeralattjárót és 1 tengeralattjárót vesztettek.

A támadó gépek 6 japán repülőgép-hordozóról szálltak fel. A japánok a Pearl Harbor-i támadást rendkívül gondosan készítették elő.

1939-ben a Hawaii szigeteken már 90 ezer japán élt, és ahogy közeledett a támadás időpontja, úgy növekedett a japán halászok, tanítók, a Shinto vallás boncainak, stb. száma a szigeteken.

A hadikikötő környékén dolgozó japán halászok jelentéseiből a japán vezérkar a kikötő és az öböl minden négyzetméterét ismerte, sőt, a víz hidrológiai tényezőit, szennyezettségi fokát is. A japán tengerészeti repülők a támadást megelőző hónapokban speciális stabilizátorokkal ellátott légitorpedókkal gyakorolták a torpedóvetést sekély vizeken.

Feltűnő volt, hogy a támadás során a japán harcigépek olyan biztonsággal repültek célra, mintha hazai gyakorlóterep felett lettek volna.

Ezt részben azzal lehet magyarázni, hogy a japán parasztok a hadikikötő közelében fekvő cukornád ültetvényeken 4-5 méter széles és 30-40 méter hosszú csapásokat vágtak, amelyek a levegőből nézve, mint hatalmas nyíljelzések, mutattak a támadási célpontok irányába. A Hawaii-szigeteken élő japán ötödik hadoszlop nem csak az amerikai hadihajók mozgásáról adott le pontos információkat, hanem a kikötői helyőrség életének apró, mindennapi mozzanatairól is. Japán zöldségkereskedők már 1939 óta szorgalmasan jegyezték a hajóegységek, parti erődök stb. zöldség- és gyümölcsfogyasztását.

Kötetszámra tehető a baklövések sorozata, amelyet az amerikai hadiflotta vezetői Pearl Harbor védelménél - ha egyáltalán védelemről lehet beszélni - elkövettek.

A támadás reggelén pontosan 07.00 órakor a bevetés fele útján Fushida korvettkapitány bekapcsolta rádióját, amelyet ráhangolt a honolului rádió hullámsávjára, és nagy megnyugvással vette tudomásul, hogy az a szokásos vasárnap reggeli andalító hawaii gitárzenét sugározza. A rádióállomás segítségével kissé korrigálta a támadás irányát, és köteléke élén nyugodtan repül tovább Pearl Harbor felé. Ugyanebben az időben a sors egy utolsó lehetőséget adott a Pearl Harbor-i védőknek az időbeni riadóztatásra, amely kétségtelenül enyhítette volna az elszenvedett veszteségeket. Oahu szigetén néhány nappal a támadás előtt 2 db radarberendezést állítottak fel. Sajnos, ezek pontosságában és létjogosultságában a haditapasztalatokkal akkor még nem rendelkező amerikaiak nem bíztak, ennek ellenére a két berendezés az éjszaka folyamán üzemben volt, nappal azonban nem tartottak mellettük szolgálatot. Néhány unatkozó amerikai rádiós (vasárnap szolgálatmentesség) azonban a készülékek mellett maradt, és azzal szórakozott, hogy a közeli repülőtéren fel- és leszálló amerikai kereskedelmi repülőgépek jeleit figyelte a radarernyőkön. Pontosan 07.10-kor azonban nagykiterjedésű árnyékot észleltek az ernyőkön, (Fushida hulláma) és ezt telefonon azonnal jelentették parancsőrtisztjüknek.

A tiszt ingerülten így válaszolt: "Minek csinálnak itt cirkuszt, nincsenek szolgálatban, felesleges az ilyen ügybuzgóság!"

A csendes-óceáni hadszíntér eseményei a midway-i csatáig I. rész

Japán népességének az 1930-as évek második felében ugrásszerű növekedése (50 millióról 90 millióra húsz év alatt) arra késztette a szigetországot, hogy „életteret” keressen magának a nagy kiterjedésű közeli Kínában. Ha nem is tűnhet nyilvánvalónak, de Hirohito császár (aki 1926 óta uralkodott a japán birodalom fölött) támogatta Tozso Hideki hadügyminiszter expanzionista célkitűzéseit. Kína megtámadására Japán az 1937. július 7-én történt „incidenst” használta fel ürügyként, amikor a pekingi Marco Polo hídnál kínai nacionalisták megtámadtak egy japán katonai osztagot és megölték őket. A japán törvényhozás és a sajtó minden mértéket fölülmúlóan eltúlozta a kínai provokációt. A kormány támadást sűrgetett, amelynek tervét már korábban a legaprólékosabban kidolgozták. A hadművelet sikeres volt: valamennyi kínai kikötő, a nagyobb városok és óriási kiterjedésű területek kerültek a japán inváziós hadsereg kezére. A Szovjetunió segítséget ajánlott fel Csang Kaj-sek kormányának, a Népszövetség pedig elítélte a hadüzenet nélkül indított véres háborút. Ez a két politikai cselekedet meggyőzte Tokiót a Népszövetségből való kilépés szükségességéről, valamint arról, hogy Olaszországgal és Németországgal aláírja az antikomintern paktumot.

Nagyon feszült helyzet alakult ki a kínai-szovjet határon. Ismételten összetűzések zajlottak le szovjet és japán katonák között és azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy háborúba torkollnak. Miután Európában kitört a második világháború és Franciaországot legyőzték, Japán szemet vetett a délkelet-ázsiai francia birtokokra. Elfoglalta Indokína északi részét és közben felmérte a brit gyarmatok értékét. Japán legkeményebb ellenfele azonban nem Nagy-Britannia, hanem az Egyesült Államok volt, mivel a japánok katonai tevékenysége megakadályozta Washingtont abban, hogy ellenőrizhesse az óriási kínai piacokat, nem is szólva újabb piacok megszerzéséről. Az Egyesült Államok ekkor több gazdasági szankciót léptetett életbe Japán ellen, befagyasztotta a japán hiteleket Amerikában. Tokió ezt súlyos sértésnek vette, egyenértékűnek a hadüzenet nélküli háborús cselekedettel. Ezért óvintézkedéseket tett egy lehetséges kétfrontos háború elkerülésére azzal, hogy 1941. április 13-án meg nem támadási szerződést írt alá a Szovjetunióval.

A japánok Hitler háta mögött tették ezt (megfizetve ezzel az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktumért) ugyanakkor a paktumot jóformán a Szovjetunió elleni német agresszió előestéjén írták alá.

A villámháborúk időszaka

(Órai jegyzet 8. osztály)

1., Kiprovokált német akció: egy német rádióállomás megtámadása => ürügy Lengyelország megtámadására.

1939. szeptember 1-én: Németország hadüzenet és ultimátum nélkül megtámadja L.o.-t. => angol és francia hadüzenet N.o.-nak. A második világháború megkezdődött.

2., Nyugat-Európában nincs harci cselekmény, ezért ezt az időszakot „furcsa háborúnak” nevezzük. A Molotov-Ribbentrop paktum alapján L.o. Visztulától keletre eső területeit a szovjetek megszállják.

3., Hitler nyugat-európai hadjárata:

1940-ben elfoglalja Dániát, Norvégiát majd csapatait Franciaország és a Benelux államok ellen irányítja. Benelux államok = Belgium, Hollandia és Luxemburg. 1940 júniusában a német csapatok bevonulnak Párizsba = Francia országot térdre kényszerítik => fegyverszünetet kötnek => Észak- és Ny. Fr.o. megszállása, Dél-Franciaországban kialakul egy bábállam Petain marsall vezetésével.

4., Az angliai csata

Anglia legfőbb szövetségeseit Hitler hds-e a wehrmacht legyőzi, A. egyedül marad. Az új miniszterelnök Winston Churchill lett: „vért és gyötrelmet, könnyeket és verejtéket” ígért.

Német terv:

- légi háború: luftwaffe = légierő

- tengeri háború: tengeralattjáró blokád

Az oroszlánfóka hadműveletet nem hajtják végre. (Partraszállnának a német csapatok, és a szárazföldön győzik le Angliát.)

Anglia a terrorbombázások ellenére kitart.

A siker kulcsai:

- RAF pilóták (Royal Air Force)

- légvédelmi ágyúk, RADAR

=> bekövetkezik Hitler első kudarca!

Fogalmak:

RADAR: rádióhullámok segítségével állapítja meg egy tárgy (repülőgép vagy hajó) helyét.

Luftwaffe: a német légierő neve, vezetője Hermann Göring.

Bábállam: Hitler által létrehozott mesterséges állam, amely hozzá hűséges.

Wehrmacht: a III. Birodalom hadseregének megnevezése volt, „véderő”

Ultimátum: olyan fenyegetéssel kísért követelés, amelynek teljesítését meghatározott időhöz kötik. => ha nem teljesítik általában háború a következménye.

Az Árpád - ház

Nagyon jó kiegészítő anyag az Árpádházi királyokkal kapcsolatban: http://www.niif.hu/rendezvenyek/networkshop/99/cdrom/eloadas/134/fomenu/main.htm

LEHEL KÜRTJE

Kiegészítő a "Megtelepedés és kalandozások" című leckéhez.

Árpád felosztotta az országot a törzsek között, a törzsek vezérei pedig felosztották azt a nemzetségek között. Termékeny volt a föld, bőven ellátta a jószágot legelővel, télire való szénával. Tavak, patakok tele voltak hallal, erdők vaddal.
A magyarok azonban hozzászoktak a kalandozáshoz, és különösen a fiatalja hamarosan nyugtalanná vált a békés életmódban. Kalandra vágytak. Csatákra, ahol harci tudásukat gyakorolhatták. Hogy levezessék ezt a veszedelmes nyugtalanságot, mely könnyen belső villongásokat okozhatott volna, a törzsi vezérek olykor-olykor portyázásokra vezették fiatal harcosaikat a szomszédos országokba.
Felkutatták délt és nyugatot. Magyar lovasok hétszer átkeltek az Alpokon, és elkalandoztak tova Németalföldig és spanyolok földjéig. Várakat égettek, városokat fosztogattak ki, asszonyokat raboltak. Gyors, váratlan támadásaikkal megverték a német-római császár hadait, megsemmisítették az itáliai seregeket, és menekülésre kényszerítették a porosz lovagokat. Ezek a portyázások rendre elviselhetetlenné váltak a szomszédok számára, különösen pedig a császári birodalom szenvedett tőlük sokat. Ottó német-római császár, ravasz cselszövéssel, követül küldte egyik hűbéresét, Konrád herceget a magyarokhoz, segítséget kérve tőlük egy nem létező támadás leverésére. Árpád unokája, Géza elhatározta, hogy jószomszédi viszonyt teremt Magyarország és a német-római császárság között, és ebből a célból megígérte a fegyveres segítséget.
Bulcsú és Lehel vezérlete alatt kisebb lovas sereget küldött a császár megsegítésére. Mélyen bent német földön, Lechfeld alatt a gyanútlan magyarokat váratlanul körülkerítette egyik oldalról Konrád herceg gyalogos-hada, másik oldalról pedig Ottó császár nehéz, páncélos lovassága, és könyörtelenül lemészárolták a kis létszámú magyar sereget.
Mint az oroszlánok, úgy harcoltak a magyarok a túlerővel szemben, s ahogy egyenként estek el a csatamezőn, magukkal vitték a császár híres hadának több, mint felét. Végül már csak a két vezér maradt, Bulcsú és Lehel. Körülöttük a páncélos németek holtteste dombbá emelkedett. Ezer sebből vérezve, egyik kezükben kard, másikban csákány, küzdöttek tovább, amíg az áruló Konrád herceg hálókat nem dobatott rájuk katonáival. Elevenen fogták el a két magyar vezért, nehéz kötelekkel megkötözték őket, s úgy vonszolták föl az augsburgi palotába. A palota nagytermében Ottó császár a maga hercegeivel és grófjaival törvényt ült a két vezér s hét sebesülten foglyul ejtett magyar harcos fölött. A vezéreket halálra ítélték, a hét foglyul ejtett harcosnak pedig orrát, fülét levágták, s úgy küldték haza őket a császár üzenetével: ez lesz a sorsa minden magyarnak, aki német földre meri tenni a lábát.
– Mi az utolsó kívánságtok? – kérdezte Ottó császár a halálra ítélt magyar vezéreket.
Bulcsú átokkal válaszolt, de Lehel szemében megcsillant egy szikra.
– Adjátok kezembe kürtömet, hogy még egyszer belefújhassak! A császár bólintott. Intésére az őrök megoldozták Lehel kötelékeit, és kezébe adták a gyönyörű, ökörszarvból faragott, ezüsttel díszített csatakürtöt. Lehel szájához emelte kürtjét. A nagy asztal körül ülő német urak még nem hallottak soha olyan gyönyörű hangokat. A halotti búcsúztató szomorú hangjai után felharsant a kürtből a harci riadó, és megremegtette Augsburg városát. Lent a völgyben, a véres csatamezőn félhalott magyar harcosok megmozdultak tőle, és tapogatózó kezük kardot keresett.
Mikor az utolsó hangok is elhagyták a kürtöt, mély csönd hullott alá a palotára. A császár, a hercegek, grófok, őrkatonák még a hangok varázsának hatása alatt voltak, amikor Lehel hirtelen az asztalhoz ugrott, mely körül bírái ültek, egyenesen Konrád herceg elé, s két kézre fogva magosra emelte a kürtöt.
– Előttem mégy a másvilágra, áruló, s szolgám leszel az idők végeztéig!
– csattant föl a hangja, azzal lecsapott kürtjével Konrád herceg fejére.

Francisco Pizarro

1478-ban született a spanyolországi Trujillóban egy katona törvénytelen fiaként. Neveltetésével senki nem törődött, sem írni, sem olvasni nem tanult meg, csak kondás lett belőle. Az Újvilág felfedezése az ő fantáziáját is lángra lobbantotta, és elindult szerencséjét keresni. 1502-ben Hispaniolára hajózott, számos felfedező és hódító vállalkozásban vett részt, ekkor még kemény, de csöndes és kevéssé becsvágyó embernek írták le. 1513-ban részt vett Balboa expedíciójában, amely kijutott a Csendes-óceánig, részt vett a panamai indiánok elleni hadjáratban, vagyont szerzett és letelepedett Panamában.

Hernan Cortes

Az aztékok kincseit megszerző Hernan Cortes példáján felbuzdulva, a dél-amerikai aranyországról, Biruról (ebből lett Peru) érkező hírek nyomán 1524-ben egy Diego de Almagro nevű kalandorral és egy Hernando de Luque nevű pappal szövetkezett a Panamától délre fekvő földek meghódítására. A mindenki által holdkórosnak minősített vállalkozás elsőre kudarcba fulladt: a nyolcvan embernek a rossz időjárás, az éhínség és az ellenséges indiánok miatt rövid idő múlva vissza kellett fordulnia.

Második, 1526-28-as útjukon a San Juan folyó torkolatáig jutottak, ahol kettéváltak: Almagro visszatért erősítésért, Pizarro pedig nekilátott a felderítésnek. Dél felé hajózva perui bennszülötteket ejtettek foglyul, akiknél az áhított aranyból is találtak. A fellelkesedett Pizarro megtagadta a kormányzó visszatérésre felszólító parancsának teljesítését, kardjával vonalat húzott a földre, mondván: az egyik oldalon van Panama és a szegénység, a másikon Peru, vele a gazdagság és a dicsőség, válasszanak.

Tizenhárman maradtak vele Gorgona szigetén, ahonnan fél év múlva délre hajóztak. A szerencse végre rájuk mosolygott: a perui parton most szíves fogadtatásban részesültek és meggyőződtek a terület hihetetlen gazdaságáról. Az új panamai kormányzó azonban nem engedélyezte az újabb expedíciót, ezért Pizarro Spanyolországba ment és személyesen V. Károly királyhoz fordult. Sikerrel: El Doradóról szóló színes elbeszélései hatására nemessé tették, a meghódításra váró gyarmat kormányzójává nevezték ki. Pizarro 1530. december 27-én négy testvérével, 180 emberrel és 37 lóval, 26 puskával és néhány ágyúval indult az ismeretlen felé.

A Dél-Amerika nyugati partján fekvő, ekkor még alig száz éves inka birodalom mintegy egymillió négyzetkilométerre terjedt ki, kecsua népén a korlátlan hatalmú, isteni származásúnak tartott inka (fejedelem) uralkodott. A spanyolok szerencséjükre épp egy trónviszály közepébe csöppentek: az öt évvel korábban meghalt inka fiai véres polgárháborúba bonyolódtak, amelyből 1532 elején Atahualpa került ki győztesen, aki kivégeztette bátyját. A lakosság a belviszállyal volt elfoglalva, alig szenteltek figyelmet a spanyoloknak, akik szinte akadálytalanul jutottak el a birodalom szívébe.

A fáradalmait kipihenő inka november 16-án Cajamarca fürdővárosban, 4000 bottal felfegyverzett harcosa közt fogadta Pizarrót. A spanyolok felszólították az inkát: legyen kereszténnyé és ismerje el V. Károly uralmát. Amikor ezt visszautasította, Pizarro támadást vezényelt, több ezer indiánt lemészároltak, Atahualpát maga fogta el. Az uralkodó váltságdíjként felajánlotta: két szobát ezüsttel, egyet pedig arannyal töltet meg addig a vonalig, amit egy felemelt karddal húznak a falra. Ő állta a szavát, a teméntelen mennyiségű kincset összehordták, Pizarro azonban nem: az inka fejedelmet testvére meggyilkolása, a spanyolok elleni összeesküvés, többnejűség és bálványimádás címén halálra ítélték és 1533. augusztus 29-én kivégezték. (Atahaualpa már a vérpadon, az utolsó pillanatban felvette a keresztséget, így előbb megfojtották és csak utána égették meg.) Az aranyat és az ezüstöt elosztották, még az egyszerű katonákra is mai áron számolva tízmillió forintnyi összeg jutott.

A spanyolok ezek után harc nélkül foglalták el és rabolták ki az inka főváros Cuzcót, majd a lakosság pacifikálása érdekében megkoronázták Manco Capac-ot, az uralkodócsalád egyik tagját. Pizarro 1535-ben alapította Limát, a mai fővárost, később ezt tartotta élete legnagyobb tettének. Manco Capac hamarosan fellázadt, de vereséget szenvedett, ezzel az inka birodalom története véget ért. A külső veszély elmúltával a hódítók egymás ellen fordultak: a Cuzcót magának követelő Almagro fogságba vettette Pizarro testvéreit, ám hamarosan legyőzték és kivégezték. Almagro hívei összeesküvést szerveztek az egyre arrogánsabb Pizarro ellen, 1541. június 26-án limai palotájában megrohanták és legyilkolták. Utána Almagro fia lett a vezér, akit Castro királyi biztos fogatott el és fejeztetett le, az alkirályként helyébe lépő Gonzalo Pizarrót 1547-ben a világi hatalommal is bíró Gasca püspök végeztette ki.

Linkajánló - SPQR A Római Birodalom

http://www.romaikor.hu/

Az akkádok

Uralmuk idoszaka: i.e. 2500 körül kerekedtek a sumér civilizáció fölé - i.e. 2285-ig.

akkád: héber szó, sumér nyelven agade: tűzkorona, tűzkoszorú. Agade városállam volt Babilontól északra. Így nevezték hagyományosan Babilónia északi területeit, mely az agadei hadjáratok nyomán formálódott birodalommá. A mezopotámiai ékírásos emlékek sumer és akkád nyelven íródtak. Akkád nyelvű, de ősi sumér epikus alkotások többek között a Gilgames, az Etana-eposz, stb. Az akkád a sumér nyelv helyére lépett, átvéve tőle az ékírást, de a sumér még sok száz évig a műveltség és papság nyelve maradt.

Az akkádok mintegy kétszáz évig uralkodtak Mezopotámiában. Agadei Sarrukin építette fel az Akkád Birodalmat. Az akkád királyok kezdettol fogva arra törekedtek, hogy a sumér uralkodók utódainak tüntessék fel magukat. A politikában és a művészetben is megfigyelhető a kontinuitás. Uralmuk alatt a kultúra területén nem következett be törés. Az akkádok még a sumér írást is átvették. A templomi szertartások, a muvelt réteg nyelve továbbra is a sumér maradt. A sumérokra nézve a legnagyobb változás két területen következett be. Az egyik jelentős változás a külsőben, az öltözködés és viselet területén jelentkezett. A férfiak szakállt és hosszú hajat növesztettek, ami az isteneket és a királyokat jellemző erő jelképe volt. A másik változás az ábrázoló művészetben történt. A művészetben mozgalmasabb lett az ábrázolásmód. A királyt a domborműveken szarvakkal diszített koronával ábrázolják, ami eddig kizárólag az istenek kiváltsága volt. A sumérok korában az istenek nem játszottak szerepet az ábrázolásban, az akkád művészek ezzel szemben gyakran megjelenítik őket.

Az agadei dinasztia uralmának a gutik (qutúk) (lásd Akkád nagyobb méretű térképét feljebb) vetettek véget, akik az északkeleti hegyekből lecsapva elpusztították a Sarrukín által alapított birodalmat i.e. 2285 körül

Az akkád autonómia alatt Sumér megerősödött, és a gutik támadása után mintegy kétszáz éven át újra vezető szerepet töltött be a térségben. Ez volt a Sumér reneszánsz. (i.e.2285 - i.e. 2016)

Ennek a korszaknak vetett véget egy újabb sémi invázió:

i.e. 2016-ban az elámiak feldúlták az országot, a fővárost Urt is kirabolták, lerombolták, a népet halomra gyilkolták. Meghalt az utolsó sumér király Ibbi-Szu'en. Megdőlt az Ország, a nép számbelileg megfogyatkozott, lelkileg és testileg megkínzattak, a népek kavalkádjában a nyelv is kihalt. Így pusztult el Sumér.

907 (A pozsonyi csata)

A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy "... decretum..Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak".

Ezt a nemes célt extra adag erő

koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, "biztosra mentek".

Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő.

Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.

907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a 'gyengébb', kb. 40ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő az elit.

Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét - 40.000 lovas - négy részre osztotta. Az egyenként 10ezer fős lovas egység neve tümen azaz magyarul tömény régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Ő maga vezette,a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította.

Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-os, élőerőben kb. 95%os veszteséget a hajóhad.

Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult/40.000 ember/ A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal az ellenséges sereg 'orra előtt' , éjszaka, teljes csöndben!!! Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet ellenére szó szerint halomra pusztult a pozsony körüli síkságon. A néhányezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással magyar részről a német üldözők csőbe futottak mert a környező erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt /grófok, püspökök tucatjai/.

A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett /Ober Enns - innen a meséink 'Óperenciás tengere'/ valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni.

Árpád fejedelem két fiát vesztette és Ő maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt - a hazáért.

Eltemették tisztességgel titkos sírba őse, Atilla közelébe - a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe.

A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.

I. Szulejmán szultán

Az oszmán birodalom a nyugaton "Pompás", a törököknél "Törvényhozó" melléknévvel felruházott Szulejmán szultán uralkodása (1520-1566) idején ért hatalmának tetőpontjára, s lett az európai nagyhatalmi vetélkedés egyik főszereplője. Legfőbb ellenfelének V. Károlyt ill. a Habsburg-házat tartotta, ezért első hadjárataival annak közép-európai uralmát kívánta megtörni. A Bécsnél és Kőszegnél elszenvedett kudarcok után a Földközi-tengeren nyitott újabb frontot, ahol nagyobb sikerrel járt: uralkodása végén már az oszmán flotta ellenőrizte a Földközi-tenger legnagyobb részét. Nem vállalta viszont a harcot az Indiai-óceánon, ahol a portugálok veszélyeztették a távolsági kereskedelem útvonalait. Ehelyett megelégedett Mezopotámia, Egyiptom és a Vörös-tenger partvidékének biztosításával. Több ízben vezetett háborút Perzsia ellen, melyek során katonai és kereskedelmi szempontból fontos területeket csatolt birodalmához. Uralkodásának második felében feladta világuralmi terveit, és figyelmét az oszmán birodalom belső megszervezésére fordította. Tevékeny részvételével alakították ki a birodalom egységes, iszlám jellegű jogrendjét, lendültek fel a középítkezések, kapta meg sajátos stílusjegyeit az oszmán építészet, irodalom. Az utókor méltán tekinti a klasszikus oszmán civilizáció egyik megteremtőjének. Uralkodásának utolsó szakaszára árnyékot vetnek az anatóliai felkelések, trónviszályok, melyeken csak részlegesen tudott úrrá lenni. Ő volt az utolsó szultán, aki hadai élén rendszeresen háborúba vonult.

Török szultánok

I. Oszmán                 1282-1326
Orkhán                    1326-1359
I. Murád                  1359-1389
I. Bajazid                1389-1402
I. Szulejmán (Szolimán)   1403-1410
Musza                     1410-1413
I. Mehmed (Mohamed)       1413-1421
II. Murád                 1421-1451
II. Mehmed                1451-1481
II. Bajazid               1481-1512
I. Szelim                 1512-1520
II. Szulejmán             1520-1566
II. Szelim                1566-1574
III. Murád                1574-1595
III. Mehmed               1595-1603
I. Ahmed                  1603-1617
I. Musztafa               1617-1618
II. Oszmán                1618-1622
I. Musztafa másodszor     1622-1623
IV. Murád                 1623-1640
Ibrahim                   1640-1648
IV. Mehmed                1648-1687
III. Szulejmán            1687-1691
II. Ahmed                 1691-1695
II. Musztafa              1695-1703
III. Ahmed                1703-1730
I. Mahmud                 1730-1754
III. Oszmán               1754-1757
III. Musztafa             1757-1774
I. Abd-Ul-Hamid           1774-1789
III. Szelim               1789-1807
IV. Musztafa              1807-1808
II. Mahmud                1808-1839
Abd-Ul-Medzsid            1839-1861
Abd-Ul-Aziz               1861-1876
V. Murád                  1876
II. Abd-Ul-Hamid          1876-1909
V. Mehmed                 1909-1918
VI. Mehmed                1918-1922
köztársaság               1923-tól

(6.o) Erdély a 17. században

Bethlen Gábor

- Bethlen Gábor uralkodása => Erdély aranykora
- jelentős jövedelmek => kultúra fejlesztése
- bekapcsolódás a harmincéves háborúba => Erdély önállóságának elismertetése
- I. Rákóczi György fejedelemsége idején folytatódik az aranykor
- II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata vet véget az aranykornak
- Erdély társadalma:

* magyar földesurak
* szász polgárok
* székelyek

- falutörvények (székelyek)

(8.o) Az 1956-os forradalomhoz vezető út

Gerő Ernő

- 1953 Sztálin halála =>Rákosinak át kellett adnia a miniszterelnöki posztot Nagy Imrének

- új szakasz:

* felszámolták a munkatáborokat

* felhagytak az erőltetett iparosítással

* csökkentették az árakat

* növelték a béreket

* megszűnt az erőszakos kollektivizálás

- Rákosi Mátyás (a párt vezetője) támadta Nagy Imrét => az egységes vezetés két táborra szakadt

- a törvénytelenül elítéltek rehabilitálása

- a nemzetközi helyzet következtében ismét Rákosiban bíznak a szovjetek => Nagy Imre lemondása, a pártból való kizárása

- a reformok híveit már nem lehet elhallgattatni (Petőfi Kör)

- Moszkva nyomására leváltják az MDP éléről Rákosit 1956 nyarán -> utóda Gerő Ernő

- 1956 októberében megalakult Szegeden a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szervezete (az első olyan szervezet, amely nem tartozott a párt irányítása alá)