Lucius Tarquinius Superbus életrajza

 

Lucius Tarquinius Superbus (uralkodott Kr. e. 534–509 között) volt az ókori Róma hetedik és egyben utolsó királya. Eredetileg etruszk származású Tarquinius-dinasztia tagjaként került hatalomra, uralkodását azonban zsarnoki kormányzás, a nép és a patríciusok közötti növekvő feszültség, valamint Róma köztársaságként való átmenetének előidézése jellemezte. Története leginkább Livius Ab Urbe Condita és Dionysios Halikarnassensis műveiből ismert.

Származása és hatalomra kerülése

Lucius Tarquinius apja, Tarquinius Priscus volt, aki szintén Róma királyaként uralkodott. Tarquinius Priscus utódját, Servius Tulliust, Tarquinius Superbus felesége, Tullia Minor közreműködésével meggyilkolták. A történeti források szerint Tullia Minor hataloméhes és manipulatív személyiség volt, aki saját férjének gyilkosságában is szerepet játszott.

Tarquinius Superbus Kr. e. 534 körül erőszakkal ragadta magához a hatalmat, a hagyományos választási procedúra megkerülésével, amely az előző királyok trónra lépését jellemezte. Innen ered gúnyneve, a „Superbus” („Gőgös” vagy „Zsarnoki”), amely uralkodásának despotikus jellegére utal.

Uralkodása

Tarquinius uralkodása alatt Róma kiterjesztette hatalmát a környező területekre, különösen az etruszk városokra és a Latium régióra. Számos katonai kampányt vezetett, például a Volscusok és a Gabii elleni hadjáratokat, amelyek Róma regionális befolyását erősítették.

Bár Tarquinius jelentős építkezésekbe kezdett, például a Jupiter Optimus Maximus templomának építésébe a Capitolinus-dombon, a római történelem hagyománya őt zsarnokként tartja számon. Egyik legismertebb tette, hogy a római szenátust szinte teljesen megfosztotta politikai befolyásától, és kizárólag saját akarata szerint kormányzott. Hatalmát elsősorban a félelemre és a titkosrendőrségre alapozta, ellenségeit pedig kivégeztette vagy száműzte.

A bukás és a Római Köztársaság születése

Tarquinius bukása a fia, Sextus Tarquinius erkölcstelen tetteihez kapcsolódik. Sextus megerőszakolta Lucretiát, egy római nemesasszonyt, aki az esemény után öngyilkosságot követett el. Ez a tett hatalmas felháborodást váltott ki, amely a patrícius Brutus vezetésével Tarquinius elleni felkeléshez vezetett. Kr. e. 509-ben a királyt száműzték, és a római királyság intézménye helyett a köztársaság jött létre.

Tarquinius száműzetését követően különböző városállamokban keresett menedéket, köztük Clusiumnál és Caere-nél, de soha nem tudott visszatérni Rómába. Halálának pontos helye és ideje nem ismert, de valószínűleg száműzetésben halt meg.

Értékelés és örökség

Lucius Tarquinius Superbus uralma meghatározó szerepet játszott Róma politikai fejlődésében. Zsarnoki kormányzása és elnyomó politikája közvetlenül hozzájárult a köztársasági államforma létrejöttéhez, amely évszázadokon át meghatározta a római politikát. Bár története részben legendákra épül, példája figyelmeztetésként szolgált a későbbi rómaiak számára a zsarnokság veszélyeiről.

---

Forrásjegyzék

1. Livius, Titus. Ab Urbe Condita. Fordítás és kritikai kiadás: R. M. Ogilvie, Clarendon Press, 1970.
2. Dionysios Halikarnassensis. Antiquitates Romanae. Fordítás és kommentár: Earnest Cary, Loeb Classical Library, 1937.
3. Cornell, T. J. The Beginnings of Rome: Italy and Rome from the Bronze Age to the Punic Wars (c. 1000–264 BC). Routledge, 1995.
4. Forsythe, Gary. A Critical History of Early Rome: From Prehistory to the First Punic War. University of California Press, 2005.
5. Scullard, H. H. A History of the Roman World, 753–146 BC. Routledge, 1980.

Az ókori Róma királyság kora: uralkodók és jelentős események

Az ókori Róma történetének első szakasza a királyság kora, amely hagyományosan Kr.e. 753-tól Kr.e. 509-ig tartott. Ezen időszak alatt hét király uralkodott, akik mind hozzájárultak a város fejlődéséhez és a római állam alapjainak megteremtéséhez.

Róma hét királya időrendben:

1. Romulus (Kr.e. 753–Kr.e. 716): A monda szerint Róma alapítója és első királya. Uralkodása alatt létrehozta a szenátust és a patríciusok osztályát, valamint megszervezte a római társadalom alapvető struktúráit.

2. Numa Pompilius (Kr.e. 715–Kr.e. 673): A békés és vallásos királyként ismert Numa számos vallási intézményt alapított, mint például a Vesta-szüzek rendjét, és bevezette a római naptár reformját.

3. Tullus Hostilius (Kr.e. 673–Kr.e. 642): Harcias uralkodó, aki legyőzte Alba Longát, és Róma területét jelentősen kiterjesztette. Uralkodása alatt a város katonai ereje megnövekedett.

4. Ancus Marcius (Kr.e. 642–Kr.e. 617): Numa unokájaként folytatta a vallási hagyományokat, de katonai téren is aktív volt. Megépíttette Róma első kikötőjét, Ostia-t, és a város területét tovább bővítette.

5. Lucius Tarquinius Priscus (Kr.e. 616–Kr.e. 579): Etruszk származású király, aki számos építkezést indított, többek között a Cloaca Maxima csatornarendszert és a Jupiter Capitolinus templomot.

6. Servius Tullius (Kr.e. 578–Kr.e. 535): Jelentős reformokat vezetett be, mint például a társadalom vagyoni osztályok szerinti felosztását és a centuriális gyűlés megszervezését. Uralkodása alatt Róma területe tovább növekedett.

7. Lucius Tarquinius Superbus (Kr.e. 534–Kr.e. 509): Az utolsó király, akit zsarnoki uralma miatt elűztek. Ezzel véget ért a királyság kora, és megkezdődött a köztársaság időszaka.

Jelentős események a királyság korában:

• Róma alapítása (Kr.e. 753): A monda szerint Romulus alapította a várost a Palatinus-dombon.

• A szenátus létrehozása: Romulus hozta létre a szenátust, amely a patríciusokból álló tanácsadó testületként működött.

• Vallási intézmények alapítása: Numa Pompilius számos vallási szertartást és intézményt vezetett be, amelyek meghatározták a római vallási életet.

• Alba Longa legyőzése: Tullus Hostilius uralkodása alatt Róma legyőzte Alba Longát, és ezzel megerősítette hatalmát Latiumban.

• Ostia megalapítása: Ancus Marcius alapította Róma első kikötőjét, Ostia-t, amely fontos kereskedelmi központtá vált.

• Cloaca Maxima építése: Lucius Tarquinius Priscus megkezdte a Cloaca Maxima, Róma fő csatornarendszerének építését, amely hozzájárult a város higiéniai viszonyainak javításához.

• Társadalmi reformok: Servius Tullius bevezette a társadalom vagyoni osztályok szerinti felosztását, ami alapját képezte a későbbi politikai és katonai szerveződésnek.

• A királyság bukása (Kr.e. 509): Lucius Tarquinius Superbus zsarnoki uralma miatt a rómaiak elűzték a királyt, és megalapították a köztársaságot.

Irodalomjegyzék:

• Bárány István: Az ókori Róma története. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2002.

• Németh György: Róma születése és a királyság kora. Budapest: Osiris Kiadó, 2005.

 

https://view.genially.com/66cd8041c8230477fca167cf/interactive-content-akadalyverseny

https://view.genially.com/66cd8041c8230477fca167cf/interactive-content-akadalyverseny

A kamikaze támadások története és jelentősége

 A kamikaze támadások a második világháború végén váltak különösen ismertté, és a japán katonai stratégia egyik legdrámaibb és legtragikusabb elemeként maradtak fenn a történelemben. A kamikaze kifejezés jelentése "isteni szél", amely eredetileg a 13. században Japánt megmentő tájfunokra utalt, amelyek megsemmisítették a mongol inváziós flottát. A második világháborúban ez a fogalom új értelmet nyert, amikor japán pilóták önként jelentkeztek öngyilkos küldetésekre az ellenséges hajók ellen.

A kamikaze pilóták toborzása és motivációi

A kamikaze pilóták nagyrészt fiatal, idealista férfiak voltak, akik a japán császár iránti lojalitásuk és hazaszeretetük jegyében vállalták a végzetes küldetéseket. A katonai vezetés különleges alakulatokat hozott létre számukra, és intenzív kiképzésben részesítették őket. A toborzás során hangsúlyozták a hősiességet és az áldozatvállalás fontosságát, amely a japán kultúra és a Bushido kódex szellemiségében gyökerezett.

A támadások végrehajtása

A kamikaze küldetések célja az volt, hogy a pilóták repülőgépeikkel szándékosan nekicsapódjanak az ellenséges hadihajóknak, maximális károkat okozva ezzel. Az első hivatalos kamikaze támadásokra 1944 októberében került sor a Fülöp-szigetek környékén. Az ilyen támadások során a pilóták gyakran végső búcsúlevelet és verset írtak családjuknak, és szertartásos módon készültek fel a bevetésre.

Taktikai és pszichológiai hatások

A kamikaze támadások jelentős taktikai és pszichológiai hatással voltak az ellenséges erőkre. Bár a támadások nagy része nem érte el a célját, mivel az ellenséges légvédelem és hadihajók védelmi rendszerei sok repülőt lelőttek, azok, amelyek sikeresek voltak, súlyos károkat okoztak. Az ilyen támadások pszichológiai szempontból is megrázóak voltak az amerikai és szövetséges katonák számára, mivel az ellenség önfeláldozó hajlandósága mély nyomot hagyott bennük.

A kamikaze hagyatéka

A kamikaze támadások a japán háborús erőfeszítések egyik legismertebb és legvitatottabb fejezetét alkotják. A háború után sok túlélő és veterán, valamint történész vitatta meg e támadások értelmét és erkölcsi hátterét. Míg egyesek a kamikaze pilótákat hősöknek tekintették, akik a legnagyobb áldozatot hozták hazájukért, mások kritizálták a katonai vezetést, amely kihasználta a fiatalok patriotizmusát és lojalitását.

A kamikaze támadások tehát nemcsak a második világháború történetének fontos részei, hanem a japán társadalom és kultúra mélyebb megértéséhez is hozzájárulnak. Az áldozatvállalás, a lojalitás és a hősiesség eszméi, amelyeket ezek a támadások képviselnek, máig hatással vannak Japán kollektív emlékezetére és történelmi tudatára.

Pearl Harbor: A második világháború fordulópontja a csendes-óceáni hadszíntéren

 A második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik kulcsfontosságú eseménye volt a Pearl Harbor elleni támadás, amelyet a japánok 1941. december 7-én hajtottak végre. A támadás célja az amerikai haditengerészeti flotta jelentős részének megsemmisítése és az Egyesült Államok beavatkozásának megakadályozása volt a japánok délkelet-ázsiai hódításai során.

A japán hadvezetés stratégiai szempontból kiválóan megtervezte a támadást, amely meglepetésszerűen érte az amerikaiakat. A japán bombázók hatalmas pusztítást végeztek, ami az amerikaiak számára nemcsak anyagi, hanem erkölcsi veszteséget is jelentett. A támadás hatására az Egyesült Államok közvéleménye teljes mértékben Roosevelt elnök mögé állt, aki azonnali válaszlépéseket tervezett.

A Pearl Harbor-i események bebizonyították a japán hadsereg taktikai ügyességét és bátorságát, ugyanakkor rávilágítottak arra is, hogy milyen következményekkel járhat a paranoia és néhány rossz döntés. A japánok azzal védekeztek, hogy megelőző csapást terveztek, mivel biztosak voltak abban, hogy az Egyesült Államok hajlandó lesz békét kötni és ezzel megakadályozni az amerikai beavatkozást Japán délkelet-ázsiai katonai műveleteibe.

Az amerikai reakció nem csupán a katonai válaszlépésekben nyilvánult meg, hanem a nemzet egységének megszilárdításában is. Pearl Harbor napja a mai napig él a köztudatban, mint az a nap, amely egyesítette az amerikaiakat és meghatározta az Egyesült Államok második világháborús szerepvállalását. A támadás közvetlen következményei között szerepeltek az amerikai hadüzenet Japánnak, valamint később Németországnak és Olaszországnak is, amelyek Hitler és Mussolini oldalán álltak.

A Pearl Harbor-i támadás hosszú távú következményei közé tartozik a japán-amerikai kapcsolatok mélyreható átalakulása, valamint az amerikai katonai és hírszerzési rendszerek jelentős reformja, amelyeket az Egyesült Államok a háború későbbi szakaszaiban kamatoztatott.

A második világháború csendes-óceáni hadszíntere tehát nemcsak katonai értelemben vett csatatér volt, hanem olyan események sorozata is, amelyek alapvetően meghatározták a 20. század közepének geopolitikai viszonyait és a nemzetközi hatalmi egyensúly átrendeződését.

Az uralkodóházak pusztulása az első világháborúban

Az első világháború drámai változásokat hozott Európa uralkodói házaiban, amelyek addig stabil pontjai voltak a kontinens politikai és társadalmi struktúrájának. A háború során három nagy monarchia – az orosz, a német és az osztrák-magyar birodalom – összeomlása következett be, melyek nem csak politikai, hanem személyes tragédiák sorozatát is jelentették az uralkodócsaládok számára.

Az uralkodóházak helyzete a háború előtt

A háború előtti Európa az arisztokrácia és a monarchiák aranykorának számított. A legtöbb európai uralkodócsalád szoros rokoni kapcsolatban állt egymással, ami különösen kiemelkedett az angol, orosz és német dinasztiák esetében. Az uralkodók hatalma azonban a 19. század végére fokozatosan csökkent a politikai reformok és az ipari forradalom hatására.

A háború kitörése és következményei

Az első világháború kitörésekor a monarchiák még mindig jelentős hatalommal rendelkeztek. Azonban a háború megpróbáltatásai, a fronton és a hátországban egyaránt, súlyos terheket róttak az uralkodókra és kormányzataikra. Az orosz cár, II. Miklós, a német császár, II. Vilmos, és az osztrák-magyar császár, Ferenc József küzdelmei a háború alatt világosan megmutatták, mennyire sebezhetőek lettek ezek a régi rendszerek.

Az orosz birodalom összeomlása

Oroszországban a háború és a belső társadalmi feszültségek forradalomhoz vezettek. II. Miklós cár lemondása után a bolsevikok hatalomátvétele véget vetett a Romanov-dinasztia több évszázados uralmának. A cári család kivégzése a bolsevikok által tragikus és szimbolikus pont volt az orosz monarchia bukásában.

A német birodalom bukása

Németországban a háborús vereség és a belső politikai feszültségek forradalmi helyzetet teremtettek. II. Vilmos császár lemondása és száműzetése a német monarchia végét jelentette. A versailles-i békeszerződés különösen megalázó volt Németország számára, ami tovább mélyítette az ország politikai és gazdasági válságát.

Az osztrák-magyar monarchia vége

Az osztrák-magyar monarchia, amely már a háború előtt is etnikai és politikai feszültségektől terhes volt, nem élte túl a háborút. Ferenc József császár halála és utódja, IV. Károly sikertelen kísérletei a birodalom egyben tartására végül a monarchia felbomlásához vezettek. Az 1918-as összeomlás után az Osztrák-Magyar Monarchia helyén több független nemzetállam jött létre.

Az első világháború nem csupán katonai és politikai konfliktus volt, hanem a régi világ végét és egy új, bizonytalan korszak kezdetét is jelentette. Az európai uralkodóházak bukása szimbolizálta az arisztokratikus és monarchikus rendszerek végleges hanyatlását, helyüket pedig demokratikusabb, bár sokszor instabil és ellentmondásos politikai rendszerek vették át.

Az uralkodók pusztulása az első világháborúban egy tragikus és tanulságos történet, amely nem csak a történelemkönyvek lapjain fontos, hanem mély emberi drámákat is hordoz, amelyek tanulságai ma is relevánsak lehetnek.

Forrás: 

Russell, Gareth. The Emperors: How Europe's Greatest Rulers Were Destroyed by World War I. Amberley Publishing, 2014.

Batu kán: A tatárjárás vezére

Batu kán (kb. 1205–1255) a Mongol Birodalom egyik meghatározó vezetője volt, aki a 13. század közepén alapította meg a Kipcsak kánságot, amely később Arany Hordaként vált ismertté. Batu Dzsingisz kán unokája volt, és a Mongol Birodalom nyugati terjeszkedésének élén állt, különösen a magyar történelem szempontjából jelentős tatárjárás idején.

Korai évek és hatalomra kerülése

Batu kán pontos születési dátuma nem ismert, de valószínűleg 1205 körül született a Mongol Birodalom területén. Apja Dzsöcsi, Dzsingisz kán legidősebb fia volt. Batu fiatalkorában részt vett több katonai hadjáratban, amelyek során jelentős katonai tapasztalatokat szerzett. Miután Dzsingisz kán meghalt, a birodalomban hatalmi harcok kezdődtek, de Batu kánnak sikerült megszilárdítania hatalmát és jelentős erőket állított fel.

A Kipcsak kánság és a tatárjárás

1240-ben Batu kán vezetésével a mongol erők megkezdték Európa meghódítását. Első jelentős hadjárata a Kijevi Rusz területeire irányult, ahol számos várost, köztük Kijevet is lerombolták. A mongol hódítás gyorsan terjedt nyugat felé, és 1241-re elérte Magyarországot is.

A magyarországi hadjárat

1241-ben Batu kán seregei betörtek Magyarországra, ami történelmi katasztrófát jelentett az ország számára. A mongolok április 11-én, a muhi csatában döntő győzelmet arattak a magyar seregek felett. A csatában elesett Kálmán herceg és számos magyar főúr. A tatárok Pestet és számos más várost is feldúltak, és hatalmas pusztítást végeztek az ország területén. IV. Béla király kénytelen volt az ország nyugati részébe, Dalmáciába menekülni, ahol a tengermelléki várak és városok viszonylagos biztonságot nyújtottak. A tatárok 1242 tavaszán, Ögedei nagykán halála miatt visszavonultak, hogy részt vegyenek az új nagykán megválasztásában.

Batu kán hatása Magyarországra

Batu kán hadjárata jelentős hatással volt Magyarország további fejlődésére. A tatárjárás után IV. Béla nagyszabású várépítési programot indított el, hogy az országot felkészítse a jövőbeni támadások ellen. Számos kővár és erődítmény épült, amelyek a későbbiekben nagy szerepet játszottak az ország védelmében.

Batu kán 1255-ben halt meg, és az általa alapított Arany Horda továbbra is fontos szereplője maradt az európai és ázsiai geopolitikai tájnak.

Felhasznált irodalom

Vásáry István: A mongolok nyomában, 1241–1242. Kossuth Kiadó, Budapest, 2002. p. 45-67.

Györffy György: A tatárjárás és előzményei, Kossuth Kiadó, Budapest, 1986. p. 102-139.

De Hartog, Leo: Genghis Khan: Conqueror of the World, I.B. Tauris, London, 1999. p. 150-174.

Kristó Gyula: A tatárjárás története, Magvető Kiadó, Budapest, 1981. p. 79-112.

Yamamoto Isoroku történelmi jelentősége

Yamamoto Isoroku (1884-1943) admirális történelmi jelentősége vitathatatlanul nagy, hiszen ő állt a második világháború egyik legmeghatározóbb katonai műveletének, a Pearl Harbor elleni támadásnak az élén. Ennek a támadásnak a következményei messzire nyúlnak, mind a háború menetére, mind a nemzetközi kapcsolatokra gyakorolt hatásait tekintve. 

Stratégiai újítások: Yamamoto az egyik elsőként ismerte fel a repülőgép-hordozók és a légi hadviselés jelentőségét a modern tengeri háborúskodásban. Ezen újításai alapvetően átformálták a haditengerészeti stratégiákat, és döntő szerepet játszottak a Csendes-óceáni Háború dinamikájában.

A Pearl Harbor-i támadás: Yamamoto tervezte meg és irányította a Pearl Harbor elleni támadást, amely nemcsak hogy az Amerikai Egyesült Államokat vezette be a háborúba, de világszerte változásokat idézett elő a hadviselésben és a nemzetközi politikában. A támadás rávilágított az előzetes figyelmeztetés nélküli csapások veszélyeire és szükségességére, valamint a katonai felkészültség és a hírszerzés fontosságára.

A nemzetközi kapcsolatokra gyakorolt hatás: Yamamoto döntései, különösen a Pearl Harbor elleni támadás, jelentős változásokat hoztak a nemzetközi diplomáciában és a nagyhatalmi viszonyokban. Az Amerikai Egyesült Államok aktív részvételével a szövetséges erők új dinamikát nyertek, ami végül a tengelyhatalmak vereségéhez vezetett.

Katonai és politikai örökség: Yamamoto Isoroku öröksége tovább él a katonai stratégiai gondolkodásban és a katonai oktatásban. Az ő radikális és gyakran ellentmondásos megközelítései a katonai vezetés területén továbbra is tanulmányozás tárgyát képezik, segítve a jövő katonai és politikai vezetőinek képzését.

Tanulságok a mai katonai stratégák számára

Yamamoto Isoroku admirális katonai filozófiája és döntései jelentős tanulságokkal szolgálnak a modern katonai stratégák számára.

Innováció és adaptáció jelentősége: Yamamoto híres volt arról, hogy elősegítette a technológiai innovációt, különösen a repülőgép-hordozók és a légi hadviselés területén. A modern katonai stratégiában is létfontosságú a folyamatos innováció és az új technológiák gyors integrálása, legyen szó kiberháborúról, drón technológiáról vagy mesterséges intelligenciáról.

A meglepetés elemének fontossága: Yamamoto a Pearl Harbor elleni támadás tervezésekor kulcsfontosságúnak tartotta a meglepetés elemét. A modern hadviselésben is kritikus a stratégiai meglepetések alkalmazása, ami lehetővé teszi, hogy egy ország vagy erő maximális hatást érjen el minimális erőfeszítéssel.

A gyors és döntő cselekvés ereje: Yamamoto gyors győzelemre törekvő doktrínája rámutat arra, hogy a kezdeményezés megragadása és a gyors, döntő csapások milyen fontosak lehetnek a konfliktusok kimenetelében. A modern katonai stratégiákban is hangsúlyozni kell a gyors reagálás és a határozott cselekvés jelentőségét.

A hosszú távú következmények mérlegelése: Bár Yamamoto sikeres volt a taktikai szinten, stratégiai döntéseinek hosszú távú következményei nem mindig bizonyultak előnyösnek Japán számára. A modern stratégáknak mindig figyelembe kell venniük a katonai döntések politikai, gazdasági és társadalmi következményeit.

Ellenfél alapos megismerése: Yamamoto jól ismerte Amerika erőforrásait és katonai képességeit, ami alapvetően befolyásolta stratégiai terveit. A mai stratégák számára is elengedhetetlen, hogy alaposan ismerjék és megértsék ellenfeleiket, annak érdekében, hogy hatékonyan alkalmazhassák saját erőforrásaikat és stratégiáikat.

Források:

Agawa, Hiroyuki. The Reluctant Admiral: Yamamoto and the Imperial Navy. Kodansha International, 1979.

Hotta, Eri. Japan 1941: Countdown to Infamy. Alfred A. Knopf, 2013. 

Prange, Gordon W. At Dawn We Slept: The Untold Story of Pearl Harbor. Penguin Books, 1981.

Peattie, Mark R., et al. Sunburst: The Rise of Japanese Naval Air Power, 1909–1941. Naval Institute Press, 2007.

Krajnyák Péter

Alekszandr Mihajlovics Gorcsakov

Alekszandr Mihajlovics Gorcsakov (1798–1883) a 19. század egyik meghatározó orosz diplomata volt, aki a Krími háború után került az orosz külügyminisztérium élére. Gorcsakov a diplomáciai pályáját 1818-ban kezdte, és számos fontos posztot töltött be Európában. A Krími háborút követően 1856-ban vált Karl Nesselrode utódjává, és ezzel kezdetét vette több mint két évtizedes szolgálata Oroszország külügyminisztereként.

Gorcsakov külpolitikája a hatalmi egyensúly és az orosz érdekek védelmezése köré épült. Stratégiájában kiemelt szerepet kapott az Orosz Birodalom nemzetközi pozíciójának helyreállítása és a diplomáciai tárgyalások révén történő területszerzések. Ő irányította Oroszország külpolitikáját a Berlini Kongresszuson (1878), ahol sikeresen tárgyalt az orosz befolyás bővítéséről a Balkánon, ami jelentős mértékben átformálta Európa politikai térképét.

Gorcsakov hozzáértése és tárgyalási képességei révén Oroszország képes volt kivédeni a nemzetközi elszigetelődést, és újra megerősíteni hatalmát a nemzetközi diplomáciában. Ezáltal Gorcsakov Alekszandr Mihajlovics az egyik legjelentősebb orosz államférfi és diplomata lett, akinek munkássága ma is kiemelkedő példája a külpolitikai stratégiának és a nemzetközi kapcsolatok kezelésének.

Irodalmi források:

Flemming Splidsboel-Hansen, "Past and Future Meet: Aleksandr Gorchakov and Russian Foreign Policy", Europe-Asia Studies, Vol. 54, No. 3, 2002. 

J. H. Jensen, "Prince Alexander Gorchakov: The Politics of Recovery", Springer, 1992. 

Andriy Tyushka, "The Concept of 'International Role' in International Relations Theory and Practice: The 'PIPP' Analytical Model and Roles Actors Play in World Politics", Athena, 2016. 

Cameron G. Thies, Leslie Wehner, "The role of role theory in international political economy", Cambridge Review of International Affairs, 2019. 

Krajnyák Péter

Földrajzi felfedezések Gyakorló

 https://view.genial.ly/657c106a93d6f6001338c919/interactive-content-foldrajzi-felfedezesek-verseny

A prekolumbián amerikai kultúrák leigázása

A prekolumbián amerikai kultúrák az amerikai kontinensen élő őslakos népek civilizációit jelölik, amelyek a Kolumbusz Kristóf általi felfedezés előtt léteztek. Ezek közé tartoznak az észak-amerikai bennszülött törzsek, a közép-amerikai maja és az azték, valamint az andoki civilizációk, mint az Inka Birodalom. Ezek a kultúrák jelentős fejlődést értek el építészetben, mezőgazdaságban, csillagászatban és művészetekben, sajátos társadalmi és vallási struktúrákkal. Az európaiak érkezése jelentősen befolyásolta, és gyakran pusztította el ezeket a kultúrákat.

Az Aztékok, akik a 14. századtól a 16. század elejéig éltek, közép-amerikai civilizációt alkottak, melynek központja az, ami ma Mexikóváros. Híresek voltak fejlett mezőgazdaságukról, művészetükről, matematikájukról, csillagászatukról és különösen bonyolult vallási életükről. Az Azték Birodalom hatalmas templomokat és piramisokat épített, és egy virágzó kereskedelmi hálózatot működtetett. Hernán Cortez spanyol konkvisztádor és csapata 1519-ben érkezett, és 1521-re meghódították az Azték Birodalmat, ami jelentősen hozzájárult az európai gyarmatosításhoz Amerikában.

A maják ősi civilizációja először az Kr. e. 2000 körül jelent meg, és virágzásuk csúcspontját az Kr. u. 250 és 900 között élte, a klasszikus korszakban. Területük a mai Mexikó délkeleti részein, valamint Guatemalában, Belize-ben, valamint Honduras és El Salvador bizonyos részein terült el. Ismertek voltak fejlett írásukról, csillagászatukról, művészetükről, építészetükről és matematikai rendszerükről. Maják városaik, mint Tikal és Palenque, lenyűgöző piramisokkal és templomokkal büszkélkedhettek, amelyek ma is fennmaradtak és tanulmányozzák őket.

Az Inka Birodalom Dél-Amerika egyik legfejlettebb civilizációja volt, mely körülbelül 1438-tól az 1530-as évekig, a spanyol konkvisztádorok érkezéséig létezett. Központja a mai Peru területén, a Cuzco városában helyezkedett el. Az inkák híresek voltak kiváló építészeti képességeikről, fejlett mezőgazdaságukról és úthálózatukról, amely több ezer kilométeren keresztül szövődött a Nyugati-Andok mentén. Vallási és társadalmi rendszerük szorosan összefonódott az uralkodóval, akit a Nap fiai közé soroltak. Az inka civilizáció hatalmas területet foglalt el, több mai országot, beleértve Perut, Ecuador részeit, valamint Chile, Bolívia és Argentína területeit is érintette.

Néhány híres konkvisztádor, akik jelentős szerepet játszottak az amerikai kontinensek európai felfedezésében és hódításában:

Hernán Cortez - 1519-ben érkezett Mexikóba, és vezette az Azték Birodalom meghódítását.

Francisco Pizarro - Az Inka Birodalom meghódításáért felelős, ami a mai Peru területén zajlott az 1530-as években.

Juan Ponce de León - Felfedezte Floridát 1513-ban, miközben az ifjúság forrását kereste.

Francisco Vásquez de Coronado - Észak-Amerikában kutatta az arany városokat az 1540-es években.

Pedro de Alvarado - Ismert a Közép-Amerikában végzett brutális hódításairól, beleértve a maják területeinek elfoglalását.

Ezek a konkvisztádorok hírhedten brutális módszereket alkalmaztak, és gyakran pusztították el az őslakos kultúrákat, miközben Európa számára új területeket nyitottak meg.

Az AI csodái...

 

Hernan Cortez

II. Moctezuma (Montezuma)

A képek egy alapos promptolás alapján készültek tengr.ai segítségével.

 

Net Safe - Az internetbiztonsági kaland

Játék

Játékbemutató videó:
https://drive.google.com/file/d/1RTiD5RDGGIZ1P9ZVikD9pYV1U61qCHiF/view?usp=sharing

Játékleírás

Szabadulószoba (saját készítésű)

 

 

A tengerész, aki Új Világot nyitott: Kolombusz Kristóf élete és felfedezései

Kolombusz életének és felfedezéseinek tanulmányozása mélyreható betekintést nyújt az európai történelem egyik fordulópontjába, valamint egy olyan személyiségbe, akinek tevékenységei jelentősen befolyásolták a világ későbbi alakulását. Cristoforo Colombo, akit a világ Kolombusz Kristóf ismer, 1451 körül született Genovában, egy kereskedőcsaládban. Élete során fokozatosan vált el a szövetkereskedelem világától, hogy a tengerészet és a felfedezés felé forduljon, végül pedig olyan utazásokat tegyen, amelyek örökre megváltoztatták az akkori ismert világot.

Kolombusz kezdeti éveiről keveset tudunk, de bizonyos, hogy fiatalon a tengerészethez fordult, részt vett több hajóúton is, amelyek során tapasztalatokat gyűjtött és megismerkedett a korabeli navigációs technikákkal. Ezen utazások során alakult ki benne az a meggyőződés, hogy az indiákba nyugat felé tengeren keresztül is el lehet jutni, ellentétben az akkoriban elfogadott keleti útvonallal szemben, amely Afrika megkerülését jelentette.

Szilárd hitét a nyugati út létezésében a korabeli földrajzi ismeretek és a személyes megfigyelései erősítették meg. Évekig tartó próbálkozások és sikertelen meggyőzési kísérletek után végül 1492-ben Spanyolország királyi párja, Ferdinánd és Izabella támogatásával sikerült elindítania első útját, amely során "felfedezte" Amerikát, bár ő maga azt hitte, hogy Ázsiába érkezett.

Az első útja (1492-1493) alatt Kolombusz elérte a Bahama-szigeteket, Kubát és Hispaniolát, ezzel megnyitva az utat az európaiak előtt az Újvilág felé. Az út során folyamatosan kereste a kapcsolatot Ázsia gazdag birodalmaival, de végül egy új, addig ismeretlen földrészt talált meg. Az első útja során tett felfedezései gyakorlatilag új korszakot nyitottak a világtörténelemben​​.

A második útján (1493-1496) már nagyobb flottával indult, hogy megszilárdítsa jelenlétét az Újvilágban, és tovább kutassa az általa feltételezett indiai területeket. Ez az út azonban számos kihívással járt, többek között a gyarmatosítás nehézségeivel és az őslakos népekkel való konfliktusokkal​​.

A harmadik útján (1498-1500) Kolombusz délebbre hajózott, mint korábban bármikor, és felfedezte a mai Venezuela partjait. Ez az út arra késztette, hogy elgondolkozzon azon, hogy talán egy teljesen új, különálló "új világot" fedezett fel, nem csupán Ázsia egy eddig ismeretlen részét​​.

Negyedik utazása (1502-1504) során, amelyet különösen kedvelt, hiszen újabb lehetőséget adott navigációs képességeinek bemutatására, Kolombusz megpróbálta bizonyítani, hogy lehetséges eljutni Ázsiába nyugati úton, de végül is újabb területeket fedezett fel a Közép-Amerikai térségben, anélkül, hogy elért volna Ázsiába​​.

Kolombusz hajóútjai alapjaiban változtatták meg a világképet, elősegítve Európa és az Újvilág közötti tartós kapcsolatok kialakulását, amely gazdasági, kulturális és demográfiai változásokhoz vezetett. Bár a felfedező útjai során számos kritikát is kapott, többek között az őslakos népekkel való bánásmódja és a gyarmatosítás brutalitása miatt, történelmi szerepe és a világtörténelemre gyakorolt hatása vitathatatlan​​.

La Navidad erődje

A Navidad erőd Kolombusz Kristóf első útjának egyik kulcsfontosságú eleme volt, amikor is megpróbálta megalapozni az európaiak jelenlétét az Újvilágban. Miután a Santa Maria vezérhajója karácsony napján zátonyra futott, Kolombusz úgy döntött, hogy a hajóból egy erődöt épít Hispaniola szigetén, hogy védelmet nyújtson az ott maradó embereinek, miközben ő visszatér Spanyolországba további utasításokért és erősítésért. Az erődöt, amelyet La Navidadnak, azaz Karácsonyvárosnak nevezett el, azért választották, mert Kolombusz és emberei 1492 december 25-én érkeztek oda. Az erőd építése során a Santa Maria maradványait használták fel, és körülbelül tíz nap alatt épült fel, nagyban a helyi törzsfőnök, Guacanagarí és népének segítségével​​.

A Navidad erőd elsődleges célja az volt, hogy egy biztos pontot jelentsen a spanyolok számára az Újvilágban, ahonnan tovább tudják felfedezni a környéket és kapcsolatot tartani a helyi lakossággal. Az erőd építésekor Kolombusz több okból is úgy döntött, hogy embereket hagy az újonnan épült erődben: egyrészt gazdag és termékeny földet látott, ami lehetőséget biztosított volna a spanyolok letelepedésére, másrészt arra számított, hogy emberei a helyi nyelveket elsajátítva jobban megismerhetik a területet, a helyi uralkodókat és az aranybányákat. Emellett szerette volna, ha a spanyolok jelenléte állandósul a szigeten, hogy ezzel bátorítsa a további spanyol telepeseket és kalandorokat az Újvilágba való érkezésre​​.

Kolombusz második útján, amikor visszatért a Navidad erődhöz, tragikusan találta azt pusztulásban. Az erődöt lerombolták, és a benne hagyott emberek mindegyike meghalt. A pusztítás okairól különböző történetek keringtek, egyesek szerint a helyi törzsek közötti rivalizálás és konfliktusok okozták a vesztüket, míg mások szerint a spanyolok viselkedése, különösen a nőkkel való bánásmód vezetett végül a tragédiához. A Navidad erőd pusztulása jelentős fordulópontot jelentett Kolombusz és a spanyolok Újvilágban való terjeszkedésében, rávilágítva a gyarmatosítás során felmerülő nehézségekre és konfliktusokra​​.

Louis-Antoine de Bougainville: Tahiti felfedezése

Louis-Antoine de Bougainville (1729–1811) francia tengerész, felfedező és író volt, aki a Csendes-óceáni felfedezései és az első francia földkerülő útja miatt vált ismertté. Párizsban született, és bár először jogot tanult, hamar a katonai, majd a tengerészeti pályára lépett. Sokoldalú érdeklődése és tehetsége révén matematikusként is tevékenykedett, hozzájárulva az Encyclopédie méthodique-hoz.

Bougainville Csendes-óceáni útja során 1766 és 1769 között kerülte meg a Földet, így vált az első francia földkerülővé. Expedíciójának egyik legfontosabb eredménye a Tahiti-szigetek európai felfedezése volt, amely jelentős hatással volt az európaiak dél-tengeri képzeletére és a "nemes vad" mítoszára. Bougainville beszámolói és megfigyelései kulcsfontosságúak voltak a későbbi tengerészeti kutatások és a Csendes-óceáni szigetvilág megértése szempontjából.

Tahiti felfedezése: Történelmi áttekintés

Tahiti, a Francia Polinézia szívében elhelyezkedő sziget, a Csendes-óceán déli részén található. Felfedezése szorosan összefonódik az európai hajósok kora újkori tengeri felfedezéseivel, amelyek a XVII. és XVIII. században a világ távoli részeinek megismerését célozták. Tahiti nem csupán természeti szépségeivel és különleges kultúrájával hívta fel magára a figyelmet, hanem stratégiai elhelyezkedése révén is fontos szerepet töltött be a tengeri útvonalakon.

Az első európai érkezés

Tahiti első ismert európai felfedezője Samuel Wallis volt, aki 1767-ben érkezett a szigetre a Dolphin nevű hajóval. Wallis kapitány útja során találkozott a helyi lakossággal, és igyekezett barátságos kapcsolatot kialakítani velük. Ez a találkozás nyitotta meg az utat a további európai felfedezők előtt, és Tahiti hamarosan fontos megállóhely lett a Csendes-óceán felfedezése során.

Bougainville és Cook

Louis-Antoine de Bougainville francia felfedező csaknem egy évvel Wallis után, 1768-ban érkezett Tahitire. Bougainville útja során leírta a sziget természeti gazdagságát és a helyi társadalom sajátosságait, amelyek felkeltették Európa érdeklődését. James Cook kapitány, aki három nagyobb tengeri expedíciót is vezetett a Csendes-óceánon, szintén ellátogatott Tahitire. Cook első útja során, 1769-ben több hónapot töltött a szigeten, ahol részletes feljegyzéseket készített a tahiti társadalomról, kultúráról és nyelvről.

A következmények

A felfedezőutak nyomán Tahiti és környéke egyre ismertebbé vált Európában, ami növelte a régió iránti érdeklődést. A kapcsolatok kialakulása azonban nem ment zökkenőmentesen, és az európai jelenlét gyakran konfliktusokhoz vezetett a helyi lakossággal. A XIX. század során Tahiti fokozatosan Francia gyarmattá vált, amely meghatározta további történelmi fejlődését.

Tahiti felfedezése fontos fejezetet képez a tengeri felfedezések történetében. A sziget nem csupán egy új terület feltárását jelentette az európaiak számára, hanem lehetőséget is adott a különböző kultúrák találkozására és kölcsönhatására. Tahiti története rávilágít arra, hogy a felfedezések miként formálják a világot, és milyen hosszú távú hatásokkal járhatnak a globális kapcsolatok kialakulása.

Segédanyag a felkészüléshez

 https://drive.google.com/file/d/0B9z87PhXozGzSkpOUHhqMk9ncHc/view?usp=sharing&resourcekey=0-gz3ewME56zuP9cngVq5W5A

Balboa: A felfedező élete és öröksége

Vasco Núñez de Balboa (1475 körül – 1519) spanyol felfedező és konkvisztádor, akinek neve örökké összeforrt a Csendes-óceán európai felfedezésével. Balboa élete kalandos utazások és politikai intrikák sorozata volt, amelyek jelentős hatással voltak a Újvilág európai hódításának korai szakaszára. Ez az összefoglaló áttekintést nyújt Balboa életéről, felfedezéseiről és örökségéről.

Balboa korabeli festményen

Balboa elképzelt portréja az AI segítségével

Korai évek

Balboa születési helye és dátuma bizonytalan; azonban a legtöbb forrás 1475 körülire teszi Jerez de los Caballerosban, Extremadurában, Spanyolországban. Fiatal korában csatlakozott a spanyol expedíciókhoz, amelyek a Karib-tengerre és Dél-Amerikába vitorláztak, keresve az új földek gazdagságát és kalandjait.

Az Újvilágba Való Utazás

1500-ban Balboa részt vett Rodrigo de Bastidas expedíciójában, amely felderítette Dél-Amerika északi partjait. Később, 1510-ben, egy gazdaságilag kudarcot vallott vállalkozás után, Balboa elrejtőzött egy hajón, amely Santa María la Antigua del Darién-be, a mai Panamá területére vitorlázott. Itt gyorsan magas pozícióba emelkedett, és a kolónia kormányzójává vált.

A Csendes-óceán Felfedezése

szeptember 25-én Balboa történelmet írt, amikor az első európaiként megpillantotta a Csendes-óceánt, amelyet akkor "Dél-tengernek" nevezett. Ez a felfedezés jelentős fordulópontot jelentett az újvilági expedíciókban, mivel új utakat és lehetőségeket nyitott meg az ázsiai kereskedelem számára.

Politikai intrikák és halála

Balboa felfedezése ellenére sem maradhatott sokáig hatalomban. A spanyol korona részéről érkező új kormányzó, Pedro Arias Dávila (más néven Pedrarias) irigysége és politikai manőverezése végül Balboa bukását idézte elő. 1519-ben, hamis vádak alapján, hogy lázadást szervezett a spanyol korona ellen, Balboát kivégezték.

Örökség

Balboa hagyatéka vitathatatlanul jelentős a történelemben. Felfedezése megnyitotta az utat a Csendes-óceáni expedíciók számára, és elősegítette a spanyol birodalom további terjeszkedését Amerikában. Emlékét sok helyen őrzik, nevét pedig városok, parkok és emlékművek viselik szerte a világon. Balboa élete és öröksége rávilágít a felfedezők kettős természetére: egyrészt ők voltak azok, akik új területeket nyitottak meg az emberiség számára, másrészt tevékenységük gyakran járt őslakos népek szenvedésével és a természeti környezet megváltozásával. Balboa öröksége így összetett képet fest az európai felfedezések koráról, amelyek alapvetően átformálták a világot, de egyben számos etikai és morális kérdést is felvetnek a hódítás módszereiről és következményeiről.

A felfedezések kettős hatása

Balboa felfedezéseinek köszönhetően a spanyol hatalom megerősödött az Újvilágban, és új kereskedelmi útvonalak nyíltak meg Ázsia felé. Ez elősegítette a globális kereskedelem és kulturális csere fejlődését, ám ezek az előnyök gyakran a helyi népek rovására valósultak meg. A spanyol konkvisztádorok gyakorlatilag megszálló erőként viselkedtek, és gyakran brutális módszerekkel terjeszkedtek, ami őslakos kultúrák pusztulásához és súlyos társadalmi változásokhoz vezetett.

Tudományos és kulturális örökség

Balboa tevékenysége azonban nemcsak politikai és gazdasági következményekkel járt, hanem a tudományos ismeretek bővüléséhez is hozzájárult. A Csendes-óceán felfedezése katalizátorként szolgált az óceánok, áramlatok, és az Újvilág partvonalaival kapcsolatos tudás gyarapításában. Ezen felül, Balboa utazásai hozzájárultak az európaiak és az amerikai őslakosok közötti első kulturális találkozásokhoz, amelyek megváltoztatták a világ népeinek egymásról alkotott képét.

 A Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola versenyt (barátságos mérkőzés) hirdet 2024. április 24.-án az érdeklődő tanulóknak tankerületektől függetlenül!

Témakör: A nagy földrajzi felfedezések / Tengerész Henriktől – James Cook utolsó útjáig.
- portugál földrajzi felfedezések
- spanyol földrajzi felfedezések
- konkvisztádorok: Balboa, Cortes, Pizarro
- világkörüli utak: Magellán, Francis Drake, Bougainville és James Cook útja
- prekolumbián amerikai kultúrák: aztékok, maják és inkák

Omai

Omai, a Csendes-óceáni szigetvilág és Európa 18. századi kulturális és történelmi kapcsolatainak jelképes alakja, a dokumentumok alapján két világ között ingázó összetett személyiségként tűnik fel. Raiateában született, és élete során jelentős szerepet játszott az európai és a csendes-óceáni népek közötti kapcsolatokban. Az 1770-es években került kapcsolatba az európaiakkal, amikor James Cook kapitány második hajóútján, a 1773–1774-es évek fordulóján elhagyta szülőföldjét, hogy Angliába utazzon. Angliában 1774-től 1776-ig tartózkodott, ahol az akkori társadalom kíváncsi tekintetének középpontjába került. Számos befolyásos és tudományos körökben elismert személyiség, köztük Joseph Banks és Sir Joshua Reynolds is foglalkozott vele. Utóbbi egy híres portrét is festett róla.

Omai visszatérése a Csendes-óceánra Cook harmadik útján, 1776-ban történt, amikor Huahiné szigetére érkezett, nem messze a szülőhazájától, Raiateától. Európából számos ajándékot és hasznos tárgyat hozott magával, beleértve egy orgonát és egy bábszínházat, amelyek később, halála után, a szigetlakók közötti konfliktusok tárgyává váltak. Omai halálának pontos dátuma ismeretlen, de a 18. század végén bekövetkezett. Élete és utazásai nemcsak az európai és a csendes-óceáni kultúrák közötti kölcsönhatások szemléltetésére szolgálnak, hanem arra is rávilágítanak, hogy az ilyen kapcsolatok milyen mélyreható változásokat indíthattak el mindkét világban.

James Cook útjai

 

James Cook, aki 1728. október 27-én született Martonban, Yorkshire-ban, Angliában, az egyik legjelentősebb felfedező és tengerész a 18. században. Élete során három nagy tengeri utazást tett, amelyek során jelentős mértékben hozzájárult a Csendes-óceán és annak környékének térképezéséhez, valamint a tengerészeti navigáció fejlődéséhez.

Az első útjára 1768-ban indult, amelynek célja a Vénusz bolygó Nap előtti elhaladásának megfigyelése volt Tahitiből, ami fontos adatokat szolgáltatott a Naprendszer méreteinek meghatározásához. Cook ezen az útján felfedezte és térképezte az Új-Zélandot és Ausztrália keleti partját, ami hozzájárult e területek európai bejárásához.

A második útja (1772-1775) során Cook megkerülte a Földet délről, igazolva, hogy a déli kontinens, amelyről korábban sokan gondolták, hogy létezik, valójában sokkal kisebb, mint hitték. Ezen az útján Cook elsőként hajózott át a déli sarkkörön és térképezte ki Dél-Georgia szigetét és a Sandwich-szigeteket.

Harmadik és utolsó útját (1776-1779) az Észak-Amerika nyugati partjainak felfedezésére tette, ahol az alaszkai partoktól kezdve egészen a Hawaii-szigetekig jutott. Ezen az útján Cook első európaiként lépett kapcsolatba Hawaii bennszülött lakosságával. Sajnos, ez az utazás tragédiával végződött Cook számára, aki 1779-ben meghalt Hawaii-on egy bennszülöttekkel történt konfliktusban.

Cook munkássága alapvető jelentőségű volt a tengerészeti navigáció, a térképezés és a felfedezés terén. Részletes térképei és feljegyzései elengedhetetlenek voltak a későbbi felfedezőutak számára, és hozzájárultak az európaiak általi további terjeszkedéshez a Csendes-óceán régiójában. Cook hagyománya és felfedezései máig inspirálják a felfedezőket és a tudósokat szerte a világon.

Ismertető egy kistérségi versenyről és a hátterét alkotó módszertani elemekről

A Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola csapata a harmadik helyezést érte el a megmérettetésen. A versenyre 12 csapat nevezett. A nehéz és összetett feladatok ellenére, tanulóink jól vették az akadályokat és ezen a rangos versenyen kitűnő eredményt értek el.
A csapat tagjai:
Miliczki Martina, Lukács Andrea és Tálas Fanni


Az ovasottsági verseny "háttere"

Mikszáth Kálmán: A fekete város, "olvasónapló":
https://goo.gl/CqtFBz

Interaktív térkép A fekete város című mű feldolgozásához:
https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=1UCCPAF3WDfWsMrzkJMOUvs2GCQk

Redmenta Kvíz a gyakorláshoz:
http://redmenta.com/?jumper Direktcím: Görgey

http://hungreeen.blogspot.hu/

http://hungreeen.blogspot.hu/

Megyaszó címere

Csokoládé gyűjtő, QR kód kereső játék a VIII. Országos Csokoládé Fesztiválon

http://involenmegyaszo.blogspot.hu/p/csoki-qr.html

Augusztus 21.-én 11.00 - 16.00 között!

Országos győzelem Győrben

A Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola csapata részt vett a nemzetközi INVOLEN verseny hazai döntőjén, ahol csak a legjobb csapatot díjazták. A jelentkezőknek el kellett készítenie adott határidőre egy hely alapú játékot. Csapatunk a megadott lehetőségek helyett egy új úton indult el és egy olyan játékot alkotott, amely bármelyik operációsrendszerrel rendelkező okostelefonnal vagy tablettel játszható, akár Internet nélkül is.

A játékról bővebben a blog oldalunkon olvashatnak! involenmegyaszo.blogspot.hu

Az INVOLEN (Intergenerational Learning for Nature Conservation Volunteers) egy innovatív projekt, melynek célja a generációk közötti és a játék alapú tanulás elősegítése, amely öt európai ország (Olaszország, Görögország, Franciaország, Magyarország és Szlovénia) természetvédelmi önkénteseit célozza meg. Magyarországon az INVOLEN projekt támogatója az MTA győri székhelyű Regionális Tudományi Kutatóközpontja.

A versenyre először több mint tíz csapat jelentkezett Magyarországról, ebből nyolc csapat nevezett és mindössze öt töltötte fel a kész játékot. A megyaszói tanulók játéka mindent tarolt a június 09.-én tartott döntőn. Az általános iskolák mellett, két győri gimnáziumi csapatot is maguk mögé utasítottak. Így Ők mehetnek Olaszországba, Firenzébe a záró konferenciára, ahol angol nyelven mutathatják be a játékukat a nemzetközi zsűri előtt. Összesen öt ország vett részt a megmérettetésen, minden országból a legjobb játékot készítők juthatnak el Firenzébe. A tét óriási, hiszen a Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola tanulói képviselik Magyarországot ezen az európai versenyen, ahol az első három helyezett csapatot díjazni fogják.

A csapat tagjai:
Miliczki Martina 7.a, Molnár Lilla 7.a, Tóth Eszter 7.b, Tvergyák Balázs 7.b és Lovas László 8.a osztályos tanulók; Filep Otília és Krajnyák Péter pedagógusok

http://www.rkk.hu/hu/nyuti/vezeto_hirek/involen-europai-verseny.html

Mészáros Lőrinc - napok 2015

Várak